2017. Január 23., Hétfö

Frissitve:09:55:03

Megérkezett hazánkba az új Range Rover és a Jaguar XF Sportbrake

Nyomtatás

Bár szeptember végén már a Párizsi Autószalonon volt alkalmunk testközelből megismerkedni a vadonatúj Range Rover-rel, el kellett telnie néhány hónapnak, hogy hazai pályán is találkozhassunk az autóval. Ám nemrégiben Magyarországra is megérkezett a britek büszkesége, az új importőr pedig január 18-án, vagyis múlt pénteken egy nívós bemutatót szervezett az autónak, ahol a Jaguar XF puttonyos változatáról szintén lehullt a lepel.

Bár a Range méregdrága, a világ egyik legjobb autóját tisztelhetjük személyében - ezt tükrözi két kitüntetésünk is az Autó Pult Év Autói 2012 választáson. Az elődök hangulatát továbbra is magán hordozó óriási luxusterepes legnagyobb újdonsága egyértelműen teljesen alumínium karosszéria, melynek köszönhetően az alapmodell az elődhöz képest 420 kilogrammot dob le magáról. Egyelőre nem volt lehetőségünk kipróbálni a típust, de ami késik, nem múlik: 1-2 hónapon belül máris csatasorba áll a tesztautó, a beszámoló pedig rögtön utána érkezni fog.

A beszállót az általunk nemrégiben a Range Rover Sport modellben mustrált háromliteres TDV6 egység adja, amely lefelé nyit az eddig csak V8-as motorokkal felruházott modellnél (korábban voltak hathengeres BMW-dízelek is). A 258 lóerős, két turbófeltöltő által lélegeztetett V6-os kivitel hazai indulóára bruttó 28,8 millió forint lesz, amely bár szinte forintra egy szinten van a korábbi 313 lóerős verzióéval, a tömegcsökkentés miatt mégsem kapunk kevesebbet a tekintélyes summa ellenértékeként, a -420 kiló pedig a menetdinamikára garantáltan kitűnő hatással van.

Ezt bizonyítja például a 22 százalékkal alacsonyabb üzemanyag-fogyasztás is, melynek eredményeképpen 7,5 l/100 km-re sikerült a mérnököknek lefaragniuk az óriásmodell étvágyát, miközben a menetteljesítmények terén lényegében nem csorbultak az ötméteres modell képességei. A 600 Nm-es csúcsnyomatékkal felvértezett motorral ugyanis mindössze 7,9 szekundumba telik a 0-100-as sprint teljesítése, ellentétben a nehézsúlyú, ám izmosabb előd 7,8 másodperces adatával. Az üresen 2160 kilogrammos modell végsebessége 209 km/h-ra (előd: 210) adódik.

A belépő szintnél körülbelül 3,15 millió forinttal lesz drágább a Vogue felszereltség, amely a V8-as dízelmotor megrendelésével alapáron jár. Utóbbihoz viszont már 34,65 millió forintot kell a kasszánál befizetni, amelyért plusz 81 lóerőt és 200 kilogrammal több anyagot kapunk. A 4,4 literes, 339 lóerős (700 Nm) dízel monstrum 6,9 másodperc alatt képes felgyorsítani a Range Rovert álló helyzetből 100 km/h-ra, végsebessége pedig 217 km/h-ra adódik, miközben vegyes gyári fogyasztása 8,7 l/100 km – az elődnél 7 deciliterrel kevesebb.

A háromliteres V6-os, kompresszoros erőforrás megérkezéséig a már jól ismert, feltöltött V8-as lesz a benzinesek egyetlen képviselője a palettán. A Range üres tömege az 510 lóerő és 625 Nm előállítására képes ötliteres egységgel is megáll 2,33 tonnában, ami a menettulajdonságokon és a fogyasztáson is tetten érhető. A 0-100-as sprintet például a korábbi 6,1 helyett immár 5,4 másodperc alatt letudja a V8 S/C, miközben elektronikusan leszabályozott 225 km/h-s végsebességét opcionálisan 250 km/h-ra emeli a gyártó. 13,8 literes vegyes fogyasztásával persze még akkor sem mondható kimondottan takarékosnak a modell, ha ez az elődnél 1,1 literrel csekélyebb adat.

Vogue szinten a belépő a sportos menetteljesítményekre képes 510 lóerős Range Rover világába 36,7 millió forintot kóstál, míg a teljesebben felszerelt Autobiograhpy kiadásban 41 millió forintba kerül a korábban már részletesen bemutatott típus. Ezen a szinten a korábban is említett 13,8 literes gyári átlagfogyasztás (ami a valóságban egészen biztosan 15-20 liter között fog mozogni) már bizonyára nem oszt, nem szoroz. Akinek esetleg mégis fontos a fogyasztás, a belépő gázolajos mellett a rövidesen érkező hibrid változatra voksolhat, melynek lemezei alatt a Jaguar XJ-e 334 lóerős hibridrendszere dolgozik majd.

Az alábbi táblázatban az árakra és a műszaki adatokra részletesebben is fény derül, de ezt követően szintén érdemes velünk tartani, hiszen lentebb a Jaguar XF kombi változatáról olvashatnak, amely szintén múlt pénteken ünnepelhettte magyarországi premierjét.

Range Rover (2013): árak (közelítő, árfolyamfüggő értékek)
Modell és felszereltség Motor ezer Ft
Range Rover 3.0L TDV6 HSE Turbódízel, 258 LE 28.775
Range Rover 3.0L TDV6 Vogue 31.925
Range Rover 3.0L TDV6 Autobiography 36.192
Range Rover 4.4L SDV8 Vogue Turbódízel, 339 LE 34.638
Range Rover 4.4L SDV8 Autobiography 38.918
Range Rover 5.0L V8 S/C Vogue

Benzines, kompresszoros,

510 LE

36.708
Range Rover 5.0L V8 S/C Autobiography 40.975
Range Rover (2013): műszaki adatok
Motor 3,0 l V6 Diesel 4,4 l V8 Diesel 5,0 l kompresszoros V8-as benzines
Hosszúság (mm) 4999
Szélesség külső tükrök nélkül 1983
Magasság (mm) 1835
Tengelytáv (mm) 2922
Első terepszög 26,0 (alap magasság) és 34,7 (offroad magasság)
Hátsó terepszög 24,6 (alap magasság) és 29,6 (offroad magasság)
Rámpaszög 20,1 (alap magasság) és 28,3 (offroad magasság)
Gázlómélység (mm) 900
Fordulókör (m) 12,3
cw érték 0,34 0,35 0,36
Üres tömeg (kg) 2160 2360 2330
Első felfüggesztés Kettős háromszöglengőkaros, légrugózás, adaptív lengéscsillapítás, passzív stabilizátor Kettős háromszöglengőkaros, légrugózás, adaptív lengéscsillapítás, „Dynamic Response“
Hátsó felfüggesztés Többlengőkaros, légrugózás, adaptív lengéscsillapítás, passziv stabilizátor Többlengőkaros, légrugózás, adaptív lengéscsillapítás, „Dynamic Response“
Fékek Elöl: 380 mm b.h. tárcsa / hátul: 365 mm b.h. tárcsa
Kormányzás Fogasléces kormánymű elektromos szervóval
Motor, építési mód V6, hosszában beépítve, 24 szeleppel, kettős megfúvású turbófeltöltővel V8, hosszában beépítve, 32 szeleppel, kettős megfúvású turbófeltöltővel V8, hosszában beépítve, 32 szeleppel, kompresszoros feltöltéssel
Összkerékhajtás Állandó összkerékhajtás középső differenciálművel és feláras zárható hátsó differenciálművel
Hengerűrtartalom (cm³) 2993 4367 4999,7
Furat x Löket (mm) 84,0 x 90,0 84,0 x 98,5 92,5 x 93,0
Sűrítési arány 16,1 16,1 +/-0,5 9,5
Teljesítmény LE 258 339 510
fordulatnál 4000 3500 6000-6500
Max. nyomaték (Nm) 600 700 625
fordulatnál 2000 1750-3000 2500-5500
Váltó 8-fokozatú automata, ZF 8HP70
Emissziós osztály Euro 5
CO2-kibocsátás, vegyes (g/km) 196 229 322
Üzemanyag-fogyasztás város / városon kívül / vegyes (l/100km) 8,5 / 7,0 / 7,5 11,5 / 7,6 / 8,7 20,6 / 9,9 / 13,8
Üzemanyagtank mérete (l) 85 105 105
Vegyes hatótáv (km) 1149 1215 776
Gyorsulás (0-100 km/h) 7,9 6,9 5,4
Végsebesség (km/h) 209 217 225 (opc. 250)

 

Megérkezett a kombi Jaguar is - 14,2 millió forinttól kapható az XF Sportbrake

A kombi karosszériákat előtérbe helyező racionális gondolkodásnak megfelelően kizárólag takarékos, 163-275 lóerő közötti dízelmotorokkal érhető el a Jaguar XF kombi verziója, amely már hazánkban is rendelhető. A puttonyossal együtt további újdonságok érkeznek a modellpalettára: az új beszálló motorok mellett a kompresszoros V6-os is megjelent a szedán kínálatában.

Az XF-sorozat egyik fontos újdonsága a 2,2 literes dízelmotor (a teszt itt elérhető) új alapváltozata, amely 163 lóerős teljesítményével a cégautós kedvezmények kihasználására sem utolsó. Ráadásul az immár 200 lóerősnek mondott erősebbik változathoz képest árelőnye karosszéria-változattól függően 1-1,1 millió forint. Ennek köszönhetően a szedán 13,18 milliótól indul, míg a kombi változat felára – azonos felszereltséggel – egymillió forint. Ezért az 5 mm-rel hosszabb (4966 mm) test 48 mm-rel nagyobb fejteret és alapból 550 literes (szedán: 500) csomagteret kínál.

A lépcsőshátú verzió további újdonsága a Ford-tól származó kétliteres, 240 lóerős turbómotor, amely a konszerntárs Range Rover Evoque karosszériáját is szépen mozgatja. A 9 literes gyári vegyes fogyasztással rendelkező motor az erősebbik dízel árán érhető el – jó alapfelszereltséggel 14,3 millió forintért. A Jaguar hozzá éppúgy nyolcfokozatú automataváltót társít, mint a háromliteres, kompresszoros kiadáshoz, amely a szomjasabb ötliteres, szívó V8-ast váltja a palettán.

340 lóerős teljesítményével 5,9 másodperces 0-100-as sprintre képes XF 3.0 S/C 9,6 literes vegyes fogyasztást ígér, amely másfél literrel alákínál a korábbi V8-as verziónak. A mérsékeltebb regisztrációs adóteher miatt az ára is kedvezőbb: 16,87 milliótól elérhető a kompresszoros V6-os, amely ár viszont 300 ezer forintnyi plusz extrát is tartalmaz. További újdonságként 900 ezer forint ellenében rendelhető hozzá összkerékhajtás.

A legnagyobb érdekességet a márka kínálatában azonban a Magyarországon január 18-án bemutatott Sportbrake néven érkező kombi jelenti, amely kezdetben kizárólag dízelmotorral lesz elérhető – nem titkoltan a cégautósok kedvében járva. A legnépszerűbb erőforrások az alapból start-stopos nyolcfokozatú automatával érkező 2,2 literes dízelek lesznek, amelyek itt is 163 és 200 lóerővel kínálják magukat 14 és 15 millió forint ellenében, amelyet a regisztrációs adó további 185 ezer forinttal terhel.

Felettük szintén egy motor két variációja áll: a remek duplaturbós, háromliteres V6-osok 240 és 275 lóerővel találhatóak meg a kínálatban. Értük megközelítőleg 16,5 illetve 17,7 millió forintot kell otthagyni, ám ezeket az árakat a jó alapfelszereltség ellenére extrákkal még jócskán fokozhatjuk. A nagyon gazdagon felszerelt Portfolio kivitel például további 2,2 millió forintot vesz ki a költségvetésből, de hozzá még navigációs és parkolást segítő rendszereket sem árt rendelni, sőt, egy jobb hifivel és néhány finomsággal gond nélkül további 3 millió forinttal növelhetjük az árat. Az extrázást könnyíti majd a későbbiekben érkező Business csomag, amely a jelenleginél kedvezőbb áron teszi majd elérhetővé a központi navigációs berendezést.

Az XF-re épp úgy, mint a márka többi modelljére (a Range Rovert is beleértve) 4 év vagy 150 ezer kilométer garancia érvényes, amely 4 év vagy 104 ezer kilométerig a szervizköltségeket szintúgy tartalmazza, a folyadékokat és szűrőket is beleértve. Az új importőr egyetlen hazai márkakereskedésében, a budapesti AutoPalace M5-nél már az összes újdonság megtekinthető illetve rendelhető.




Share/Save/Bookmark