Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A legtöbb autórajongó álomgarázsában biztosan helyet foglal legalább egy Ferrari – persze tisztelet a kivételnek. Játszunk hát el a gondolattal, hogy megengedhetünk magunknak egy 488 Spidert – vajon milyen színben, milyen kárpitokkal és milyen extrákkal rendelnénk meg? Ezeket az álmokat tudja valamivel közelebb hozni a Ferrari internetes konfigurátora, melyet a napokban indítottak el az olaszok.

A gyáriakban ezúttal sem kellett csalódnunk, hiszen az online rendszerben nem csak az összes szín, kárpit és opciós lehetőség található meg, de kívül-belül minden szögből megcsodálhatjuk az általunk kiválasztott konfigurációt. Sőt, az olaszok még egy éjszakai képet is biztosítanak számunkra, és a különböző színeket különböző fényviszonyok között is megcsodálhatjuk – csak, hogy biztosak lehessünk a jó választásban.

Ez a kék szín egy különleges árnyalat

Ez persze még nem minden, hiszen például a felnik és a féknyergek színének kiválasztása közben a kerekeket akár el is tudjuk forgatni – a Ferrarinál tényleg mindenre gondoltak. A legszebb az egészben azonban mégis az, hogy nem csak kiválaszthatjuk az opciókat, de azokat teljes valójukban láthatjuk is magunk előtt, ráadásul igencsak élethű formában. Egy pár szórakozott perc erejéig tehát valóban magunkénak érezhetjük a legfrissebb kabrió Ferrarit – vagy legalábbis láthatjuk szemünk előtt álmaink konfigurációját.

A 488 Spider egyébként tavaly nyáron mutatkozott be, és a GTB-ből már ismert, 3,9 literes kétturbós V8-as hajtja, melyből 670 lóerőt és 760 Nm-es csúcsnyomatékot csikartak ki az olasz mérnökök. A Ferrari középmotoros kabriója így képes 3 másodperc alatt felgyorsulni 0-ról 100-ra, de 200-ig sem kell több neki 8,7 szekundumnál, míg a végsebesség 325 km/h. A konfigurátort ide kattintva érhetik el, és unalmas perceikben mindenképpen érdemes kipróbálni, hiszen valóban a részletekbe menően állíthatjuk össze álmaink 488 Spiderét.