Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A stílusos crossoverek piaca jelenleg még bővülő ágazat, és egyelőre nem tudni, mi fog kisülni belőle; az azonban biztos, hogy a kategória tagjai többnyire látványosságukkal próbálják elcsábítani a vásárlókat. Így tesz a Renault Captur koncepció is, amely a Nissan Juke-hoz hasonlóan organikus formákkal és dögösségével hódíthat.

A Nissannal karöltve haladó francia márka újdonsága a második a hat darabból álló palettában, amely a Renault jövőben megtestesülő formai és technológiai filozófiáját hivatott közelebb hozni az emberekhez. A Captur tehát a tavaly megjelent DeZir koncepciót követi a sorban, amely egyébként szintén tiszteletét tette a Genfi Autószalonon.

Annak ellenére, hogy tényleg látványos produktumot hoztak létre a franciák, sajnálatos módon a koncepcióautók sorsa a Capturra is lecsap, és a különleges elemek több mint valószínű, hogy az esetlegesen szériagyártásba kerülő darabon már jóval kisebb számban lesznek jelen. Így a fantasztikus jelzővel illethető beltér, a hatalmas, 22 colos könnyűfém felnik és a felfele nyíló ajtók biztosan száműzve lesznek a gyártáshoz közeledő autóról.

A Captur mozgatásáról a Renault kisétvágyú dízelmotorja, a vadonatúj fejlesztésű 1,6 literes Energy dCi 160 gondoskodik, amely 160 lóerővel és az ahhoz társuló 280 Nm-es nyomatékkal szolgál - ezt az erőt közvetíti a kerekek felé a franciák duplakuplungos váltóműve. A formás crossover 8.2 másodperc alatt teljesíti a 0-100-as sprintet, tehát igazán virgonc darab, miközben a széndioxid-kibocsátása 99 g/km, azaz nagyjából 3,7 litert gurít le a torkán 100 km megtétele alatt.

A technológiai csemegék között például egy új, mechanikus önzáró differenciálművet, valamint az orrkamerával operáló Visio-rendszert találunk, amely az út feltérképezésével valószínűleg a navigációs rendszer segítségére lesz.