A sebességmérés egyik legnagyobb problémájára hívja fel a figyelmet józanabb gondolkodású sofőrök között a nemrég az Üllői úton lesből, a ház árkádsorában megbújt rendőr esete, valamint a budai Szentendrei úton történt halálos tragédia.
Nagy vihart kavart, mikor kiderült, hogy a rendőr lesből „támadt”, esélyt sem adva arra, hogy a gyanútlan autósok észrevegyék. Autós lapok is nekimentek a rendőrnek, sokan pedig az ellenkezőjével érveltek, mert senkinek nem bánja a pénztárcája, legyen a traffipax látható vagy lesben tartott, ha betartja a szabályokat. A fiatal élsportoló és a híradások szerint ittasan, a sebességet jelentősen túllépő vétkes „tipikus” balesete miatt pár hét múlva újra jókora hangsúlyt kapott a sebességellenőrzés fontossága.
Érzik ugye az ellentmondást? Ha igen, ha nem, vegyenek be vérnyomáscsökkentőt, mert amit leírok, az sokakban kiveri majd a biztosítékot, ugyanis nagyon éles logikai hézag van abban, amiért mindenki kiborul, illetve, amit végül a rendőrség döntött a lesből mérő rendőr esetén a tragédia tükrében.
Jelen esetben nem a pénzkeresés, hanem a jelenlét dominál
Egy látható, tudható traffipaxnak csak akkor van nevelő értéke, ha rendszeres, de nem kiismerhető, és nagyon magas a lefedettsége a hálózaton. Amennyiben jól beharangozott, esetleg fixen telepített sebességmérés történik, arra mindenki úgymond rákészül. Az adott kritikus ponthoz közelítve lassít, majd utána folytatja tovább az útját. És akkor még nem is beszéltünk az elektronikus segédekről.
Ha lesből, sokak szerint álságos módon történik a sebességellenőrzés, az a jogkövetőknél nem eredményez visszacsatolást, magyarul nem érzik úgy, hogy de jó, hogy nem mentem gyorsan, hiszen ott volt a traffipax, és de jó, hogy kint van a mérőberendezés, mert a rendőrség velünk van, más szóval, aki a sebességet jelentősen túllépve beleszaladt, az majd kapja a jogos büntetést. Persze az, hogy ebből tanul-e a gyorshajtó, és innentől kezdve sofőr pályafutása végéig megszelídül-e, annak valljuk be, kevés az esélye. A miértet megint a gyér lefedettségben, az utánajárhatóságban lehet keresni.
Egy biztos, valamit tenni kell, hiszen sok a baleset
Tegyük gyorsan hozzá, hogy traffipax esetén a rendőrség nem a sebességet minimálisan túllépőkre hajt, ennek jogi, méréstechnikai, feldolgozásbeli korlátai vannak. Ám ne feledkezzünk el a túlzó sebességkorlátozó táblákról és az ezeknél történő sebességmérésekről sem. Mert sokan úgy gondolják, hogy a sebességtúllépés százalékos harcában, ha kiraknak egy olyan helyre mondjuk harmincas táblát, ahol egyébként az ötven nem veszélyes, akkor majd mindenki lassabban fog közlekedni. Tehát a gyorshajtók a hetven helyett mondjuk a „normális” ötvennel. Ezzel nagy károkat okozva a közlekedés terén. Jogos felvetés az is, hogy ha fejlődik az autóipar, akkor miért kellene lassabban, vagy ugyanannyival cammognunk, mint 30 évvel ezelőtt. Itt a feltevést jócskán összekuszálja a növekvő forgalom, a hamis biztonságérzet, a megkerülhetetlen fizikai egyenletek és a leggyengébb láncszem: az ember.
A statisztikán túl
Három év alatt másfél milliárd forinttal, immáron kilencmilliárd forintra duzzadt a gyorshajtások miatt kiszabott büntetések összértéke, még balesetek nagyjából 30 százalékát okozza a gyorshajtás. Helyesebben az ember, aki gyorsan hajt. Még helyesebben a statisztikával a félig üres, és a félig teli poharat is könnyen lehet indokolni, ha azt nézzük, hogy egy baleset bekövetkezése után mi az, ami egyáltalán objektíven ludasként megemlíthető, mérhető.
Vagy azért van bennük valami igazság? Egy ponton igen. Nehéz ugyanis betartani a sebességkorlátozásokat egy olyan környezetben, ahol az átlag is jelentősen túllépi a megengedett sebességhatárokat. Ki kell próbálni, milyen veszélyes mondjuk fővárosunkban szépen nyugodtan ötvennel menni, vagy mennyien előznek veszélyesen az országúton, ha ott is tartjuk magunkat a jogkövetéshez, vagy milyen a harmincas, negyvenes táblák, övezetek „alá” belassítani, minden zebra előtt előzékenyen megállni stb.
És ez a lényege az egésznek, hogy eredményes traffipaxolás esetén el kellene azt érni, hogy a közlekedők zöme ne akarja túllépni a sebességet, hiszen ha ez nincs meg, akkor a rendszerben óriási sebességkülönbségek lesznek, úgy pedig nem lehet közlekedni. Ettől dühösek sokan, mert azt érzik, hogy a gyorshajtó, minden szabályra magasan piszkító sofőrök ellehetetlenítik azt, hogy normálisan közlekedhessenek, majd utána még a rendőrség is vegzálja őket azzal, hogy mér.
A nagytestvér mindent lát, vagy mégsem?
De mit tegyen a rendőrség? Ha még ellenőrizni sem ellenőrizne, akkor azzal teljesen lemondana az esélyéről is annak, hogy normálisabb mederbe terelje a közlekedőket.
Érezzük, hogy ez az egész zsákutca. Csak sajnos nincs jobb irány, mert a közlekedési kultúrára, a felelősségteljes gondolkodásra nevelés nem létező fogalom hazánkban. Pusztán azért, mert ezt nem az autós iskolában kell két mondatban elintézni, nem az általános iskolában kell hallgatni róla, hanem otthonról kellene hozni. Ameddig ez nem történik meg – és nem történik meg –, ameddig nincs 180 fokos fordulat a fejekben, addig az összes többi megoldás csak „szükséges” tűzoltás. És ugyanúgy megy a szélmalomharc tovább, mint például a követési távolság, az ittas/drogos vezetés, vagy a kritikán aluli műszaki állapotú autókkal való közlekedés, a parkolás nemtörődömsége esetén.