2012. az autós világban nagy örömünkre mozgalmas év lesz. Ez többek között abból is kiválóan látszik, hogy az ez évben piacra, illetve bemutatásra kerülő négykerekűek lajstroma négy epizódra nyúlik, melynek ez alkalommal végső, befejező részéhez érkeztünk el.
Eleinte a hétköznapibb autókat jártuk körbe (I., II., III. rész), hogy a végére hagyhassuk az igazi csemegéket. Bár az utóbbi részben már belekóstoltunk a jóba néhány V6-os felhorkanásával, illetve megkörnyékeztünk pár bugyborékoló V8-at is, ám a java csak most jön, a 2012-es seregszemle záróakkordját a friss sportautók ínyencfalatainak szenteltük. Mivel ebben a kategóriában sem szeretnénk preferenciát felállítani, az egyszerűség kedvéért ábécé sorrendben haladunk végig az esztendő legkívánatosabb és egyben legsebesebb újdonságain.
.jpg)
Az Aston Martin rögtön két versenyzőt indít a szupersport szakágban, igaz az első már bemutatkozott, csupán az első példányok kerülnek ki idén a vásárlókhoz. Első körben a nyár folyamán érkezik meg a boldog tulajdonosok garázsába az egyedi és méregdrága V12 Zagato. A limitált példányszámban forgalomba kerülő különlegesség nem csak vonalaiban és sziluettjében alkot utánozhatatlant, a teljes egészében kézi munkával történő gyártása még tovább lendíti eszmei értékét, az i-re a pontot pedig az 517 lóerős V12 teszi fel. A 150 darabra korlátozott széria egyébként a versenypályán már bemutatkozott, nemrég a Nürburgingen megrendezett 24 órás versenyen tette le névjegyét első ízben.
A másik brit kékvérű sportgép a DBS legfrissebb generációja lesz, amelyet, ha minden igaz, még az őszi Párizsi Autószalonon sem ismerhetünk
A lemezek alatt fejlődik az R8majd meg, tényleg az év legvégére marad a hírek szerint. Ennek ellenére a változások középpontjában álló formai jegyeket azért már a One-77 alapján sejthetjük.
Mindeközben már az Audi sem tétovázik és a sokak kedvencévé vált R8-on eszközölnek alaposabb technikai módosításokat az év folyamán. A kereskedésekbe szeptemberben érkező frissített verzióban hatsebességes kézi váltó jelenti az alapot, miközben immár a V10-es csúcsverzióban opcionálisan duplakuplungos automata lesz rendelhető hozzá. Ez a lépés alapos áttervezést igényelt, a váltómű felépítése miatt ugyanis a hátsó felfüggesztés lényegi változtatására is sort kellett keríteni.
Az ingolstadtiak más fronton is erősítenek, ugyanis a bivalyerős 2,5 literes, öthengeres turbómotorral szerelt TT-RS is tovább izmosodik, gyorsul. A TT-RS Plus fantázianevet viselő változat a 340 helyett 380 lóerővel lép színre, ráadásul a hátsó ülések elhagyásával és egyéb tömegcsökkentési ötletekkel mintegy 60 kg-os fogyókúrának is örülhetünk. A nagyérdemű első körben a Genfi Autószalonon mustrálhatja a németek újdonságát.

Nem feledkezhetünk meg a tengerentúlról érkező ígéretekről sem. Habár a halálos méregfoggal rendelkező Vipera jövője körül még nem tiszta minden, bizonyosan nem maradunk Dodge Viper nélkül az elkövetkezendő időkben sem. Egészen pontosan Dodge Viper egyelőre úgy néz ki, nem lesz többé, a márkanév helyét ugyanis az SRT veszi át. Az SRT Viper a New York-i Autószalonon, azaz hazai pályán debütál majd.
Olasz fronton a Ferrari ténykedését figyelhetjük nagy érdeklődéssel. Már minden részlet ismeretes a lehajtható keménytetővel érkező 458 Spiderről. A frappáns megoldás egyrészt gyors, 14 másodperces vetkőzésre képes, ráadásul a Spider 25 kg-ot fogyott testvéréhez képest, ami még alacsonyabb súlypontot, ezáltal jobb köridőket is eredményezhet, bár a kisebb csavarodási szilárdság ellene dolgozik.

Persze a száraz másodpercekben mért adatok eltörpülnek a különleges élmény mellett, amelyet a pörgős V8 utánozhatatlan harsonája produkál. A Párizsi Autószalonra viszont kellemes meglepetést hoz a maranellói istálló, ugyanis a kiöregedőfélben lévő 599 ott adja a stafétát utódjának, amely a valaha gyártott legerősebb Ferrarivá léphet élő mintegy 700 lóerős teljesítményével. Mindehhez marad a 6,3 literes lökettérfogat és a V12-es felállás, de már a motor következő generációja dohog az újdonság lemezei alatt. A szuperkönnyű vázra épített olasz paripa 2013-ban kerül piacra. Ez idő alatt a California kínálata bővül egy úgynevezett HS (Handling Speciale) kiadással, ami 30 lóerős többletet jelent teljesítmény terén, valamint áthangolt futóművet takar.
Kívánatos V8 kabrióA Hyundai garázsában pedig eközben a Genesis Coupén dolgoznak a szakemberek, amely a jól ismert és szeretett 3,8 literes V6-hoz a hiányzó lóerőkön túl a ZF nyolcsebességes automataváltóját is megkaphatja, így már valóban igazán finom hajtásláncnak örvendhetünk. A sok-sok fokozatnak hála pedig a fogyasztás miatt sem kell aggóndunk.
A Jaguar is bővül, nem is akármivel: a kívánatos XKR-S vászontetős változata gördül be a szalonokba még ebben a hónapban. Az újdonság szívét a fémtetős XKR-S-hez hasonlóan ezúttal is az ötliteres V8-as kompresszorral lélegeztetett verziója adja, amely immár 550 lóerőt, valamint 680 Nm nyomatékot ad le, ami az 1800 kilós üres tömeggel karöltve kellemes dinamikával ruházza fel az autót (0-100: 4.2 mp).

Bár a Lamborghini háza tájáról olyan információk érkeztek hozzánk, hogy két nagy újdonság is napvilágot láthat 2012-ben, egyelőre semmi biztosan nem tudunk ezekről. Viszont a Gallardóról még egy bőrt lehúznak az olaszok a Gallardo LP550-2 Spyder életre hívásával, ami egyben már a sokadik kiadása a már váltásra megérett autónak. Az 550 lovas hátsókerékhajtású verzió 4,2 másodperc alatt lő ki 100 km/h-ra, árusítása pedig márciusban indul.
Sokan szeretnék a garázsukba zárniA Lotus garázsából az Evora GTE érkezik, amelyet a gyártó GT versenyautója inspirált. A 446 lóerős limitált példányszámú szériát egyelőre kizárólag a kínai értékesítési hálózat kapja meg, ám a növekvő érdeklődés hatására már az európai homologizációnak is nekifutottak a britek. Ennek ellenére állítólag már az év vége felé kapható lesz a különlegesség az öreg kontinensen.
Habár a McLaren nem épp széles palettájáról híres, ezúttal mégis két modellel bővítik a kínálatot. Elsőként érkezik az MP4-12C kabrió változata, amely már a szuperautó tervezésének legelején is tervben volt, így nem csoda, hogy a fejlesztés korai szakaszaitól kezdve a tetőspecialista Webasto is besegített. Hogy a tető összehajtható keménytető lesz vagy vászon, esetleg levehető karbon, egyelőre nem tudni, de a szeptemberi premierig természetesen ki fog derülni az igazság.

A másik, annál még izgalmasabb McLaren újdonság az MP4-12C GT3 lesz a maga 502 lóerőre képes 3,8 literes V8-asával. Az aerodinamikai csomag hátsó szárnyat, első légterelőt, illetve diffúzort foglal magában, illetve a pályára felkészített futómű, váltóáttételek és a módosított differenciálmű beállítás jelent különbséget a hétköznapi modellel szemben.
A Mercedes-Benz a stílusával, főleg orrkiképzésével megosztó SL-t hozza el idén közénk. A Detroiti Autószalonon bemutatkozott csillagos újdonság teljes egészében alumínium vázra épül, amely a 20 %-os csavarodási merevség növekmény mellett 125-140 kg-os fogyást jelent.

Erőforrások terén a jól ismert V6, illetve V8 motorok frissebb, utóbbi esetben turbós kiadásai jönnek szóba az SL350 - SL500 plecsnik alatt, de később természetesen számíthatunk az AMG-modelle.
Lépésről lépésre gyorsabb a GT-REgyedüli japán versenyzőként a Nissan szupersportautóját, a GT-R-t említhetjük. Vagyis leginkább a GT-R egy újabb ráncfelvarrot verzióját, amely természetesen gyorsabb elődeinél mind motorikusan, mind futómű tekintetében. Közben frissül a szerkesztőségünket is megjárt 370Z is, azonban a gyáriak még jól titkolják az újításokat. Ennek ellenére sejtjük, hogy nagyobb teljesítményre és áthangolt futóműre számíthatunk.
Bár az ábécé sorrend a végére pozícionálta a Porsche 911-et, ám a számunkra is oly kedves modellről természetesen nem szabad megfeledkezni. A szalonokba megérkező 911-ről már nem is kell mondanom szinte semmit, hiszen az Autó Pult rendszeres olvasói már több ízben is megkapták a 991-es kódszámú injekciót. A minden eddiginél gyorsabb 911 kínálat emellett kabrióval bővül, amelynek forgalmazása már csupán hetek kérdése.

A vászontető ellenére a német szakemberek kiemelkedő zajszigetelést ígérnek, amely a továbbfejlesztett, magnézium vázra illeszkedő több rétegű szerkezetnek köszönhető. Persze nem áll meg ennyiben a zuffenhauseni gyártó offenzívája; a 911-kínálat a kabrió mellett a Turbo modellel is gazdagodik még az idén. Egyelőre még csak szivárognak az információk a feltöltött erőforrásról, ám bizonyos pletykák szerint a mérnökök a BMW-hez hasonlóan három turbóval bolondítják meg a történetet, így az 530 lóerőre taksált teljesítmény túlszárnyalása könnyen elképzelhető.
A 918 egyedülálló lesz a piaconA felsorolás még itt sem ér véget. Még ebben az évben megismerkedhetünk a 2013-ban piacra kerülő Caymannal is. A kétüléses élménygyárosban a Boxsterben bemutatkozó finomságok kerülnek porondra, azaz a 2,7 literes és a 3,4-es erőforrások kicsivel erősebbre gyúrt változatai; önzáró hátsó differenciálmű és akár a jól ismer PDK váltó is kérhető lesz hozzá. A csúcsot a későbbiekben az R kivitel képviseli majd (bár ez már nem 2012-es projekt), amelyben a 3,4 literes boxer hatos a 911-ben mutatotthoz hasonló, tehát 350 lóerő körüli teljesítménnyel jelentkezhet.
A habot a tortán viszont egyértelműen a 918-as hibrid modell eljövetele jelenti, hiszen a benzin-elektromos hajtásláccal operáló Porsche a maga 730 lóerős kombinált összteljesítményével igazi unikum lesz még a szupersport kategórián belül is.
Azt hiszem, a fenti újdonságok tükrében megnyugodhatunk: válság ide, válság oda, a gyártók 2012-ben igazán kitesznek magukért. És kívánjuk, hogy az elkövetkező években is hasonlóan bőséges összefoglaló-sorozatokkal jelentkezhessünk olvasóinknak.
