Ritkán írunk tehergépjárművekről, azonban ezúttal a hír fontossága, illetve a lakosság tájékoztatása érdekében újra a tőlünk szokatlan műfajhoz nyúlunk. Aki mostanság az utakra merészkedik, rettentően óvatosan tegye mindezt, ugyanis gonos jószág garázdálkodik odakinn.
A közbiztonság veszélyben van, jobban, mint azt bárki gondolná. Jelen pillanatban fajunkra ádáz ragadozó leselkedik, aki bármelyik pillanatban kíméletlenül lecsaphat áldozatára. Habár a megrettent utazók csak ’gyilkos dömpernek’ becézik, a közveszélyes vadállat a hivatalos álláspont szerint a Kenworth T800 családból származik, ám bizonyos mutáció miatt sokkal vérszomjasabb lett hétköznapi társainál.
A több mint 1000 lóerős teljesítmény változtatta meg teljes egészében az általában békésnek tűnő dömper magatartását, amit a szakértők már vizsgálnak és elemeznek. A nagyvadat kifejezetten nehéz lesz elejteni, hiszen sebessége és gyorsulása révén szinte bármilyen helyzetben markáns előnyre tesz szert üldözőivel szemben. És bizonyára emlékeznek, még tisztelt Toldi Miklósunk is megmondta: "Repül a nehéz kő; ki tudja, hol áll meg...".
Amennyiben a szörnyetegről készült videofelvételnek hihetünk, az 14,1 másodperc alatt abszolválja a negyed mérföldes (402 méteres) távot, amit egy 340 lóerős BMW 1 M Coupé a példának okáért 13,9 szekundum alatt teljesít.
Kérjük a lakosságot, hogy amennyiben látni vélik a monstrumot, tárcsázzák szerkesztőségünk forródrótját, hogy a hatóságokat segíthessük a minél gyorsabb lépések megtételében. Mindeközben az Önök biztonsága érdekében azt tanácsoljuk, ne merészkedjenek közel hozzá, azt pedig végképp nem ajánljuk, hogy bárki is kiálljon ellene a piros lámpánál, mert annak csakis rossz vége lehet. A valósághoz azért hozzá tartozik, hogy hazánkban vajmi kevés esélye van a nem mindennapi Kenworth felbukkanásának, ugyanis a különös faj természetes élőhelye természetesen az őrült Amerika.
