2017. Április 25., Kedd

Frissitve:06:44:53

Szerencsénkre nem tudnak fékezni

Nyomtatás

Tele van világunk paradoxonokkal. A közlekedésben a legnagyobb ilyen, hogy a sofőrök túlnyomó többsége nem tud hatékonyan fékezni, és ez bármennyire hihetetlenül is hangzik, de alkalmanként szerencse.

Egy mondatnál többet nem érdemes elpazarolni azokra az elmehiányosokra, akik büntetőfékeznek, de ott is az a helyzet, hogyha Isten komolyan engedné büntetni őket, akkor megtanítaná fékezni és tutira belerohanna, helyesebben belefékezne a mögötte haladóba. Ennek hiányában csak felesleges rémisztgetés, „férfias” erőfitogtatás történik.

Náluk sokkal nagyobb halmaz az "én tudok vezetni, érzem az autót, jók a reflexeim, nem hiszek a fizikának, a vezetéstechnikai trénereknek, az autós újságírónak, a KRESZ-oktatónak, hisz a teremtés koronája vagyok, abból is különösen jól sikerültem, és láss csodát, engem igazol az élet" stílusú, a minimálisnál is rövidebb követési távolságot tartó sofőr.

Látszólag nehéz velük vitatkozni, mert többségük valóban úgy vezet le egy életet, hogy nem okoz balesetet, maximum kellemetlen a forgalomban. Az más kérdés, hogy ez csak a vak szerencsén múlik, közel sem rajtuk. Ugyanis a követési távolság rettentő sokszínű dolog, és igazán két esetben értékelődik fel. Egyrészt, ha az előttünk haladó komolyan elkezd fékezni, netán rendesen képes fékezni, másrészt akkor, ha az előttünk haladó balesetet szenved.

És itt jelentős az átfedés, hiszen a legtöbb vezetéstechnikai oktató abban megegyezik, hogy a két legfontosabb hiányosság, hogy a sofőrök többsége nem tart megfelelő követési távolságot, ezen felül pedig képtelen hatékonyan vészfékezni. Annak ellenére, hogy az esetek többségében, mondjuk nem extrém időjárási és útviszonyok között, és mai modern, mindenféle asszisztensekkel vértezett autókban semmi más dolguk nincs, csak akkorát taposni a fékben és olyan gyorsan, ahogy csak tudnak. Ezzel, ha az első feladat, a kikerülési manőver nem megy, vagy nem megoldás, máris sokat tennének annak érdekében, hogy ne legyen baleset a vége, illetve minimalizálnék a becsapódás mértékét. Persze ahhoz az kell, hogy a hátuk mögött jövőnek is legyen matematikai, más szóval fizikai esélye a megállásra.

Ezt az esélyt viszont csak akkor nem játsszuk el, ha megfelelő követési távolságot tartunk mi és a mögöttünk haladók. Amiben a megfelelő szó persze egy óriási gumicsont. Alapesetben ugyanis az előttünk haladó autó is jókora utat tesz meg és hasonló nagyságú lassulást tud elérni, míg megáll. Tehát elég azzal a többlet útszükséglettel számolnunk, amíg saját autónk el nem éri a hatásos fékezés szakaszát. Más szóval a saját reakcióidőnk, a beindulási idő és fékfelfutási idő alatt megtett úttal. Ez az a késedelem, amíg a szemünk által észlelt kiváltó októl eljutunk abba az állapotba, hogy tövig nyomjuk a fékpedált, a nyomás felépül a rendszerben, a fékbetét és a féktárcsa illetve a gumink és az aszfalt pedig végzi a dolgát, ahogy csak tudják, a járművünk meg elkezd az adott körülmények között elérhető maximális fékhatással lassulni.

Bármennyire is furcsán hangzik, de teljes fékutak nagyságában nincs olyan őrült nagy különbség a különböző típusú átlagos autó között, főleg annak tükrében nem, hogy a sportos, drága gumikkal vértezett gépeken a legfájdalmasabb tétel a jó minőségű gumicsere, így a fékezés hatékonyságáért felelős egyik legfontosabb alkotó sok esetben gyenge, lappangó láncszemként van jelen a hazai utakon. Annak ellenére, hogy kis sebességeknél, amikor a fékrendszerünk bármikor képes lenne pillanatok alatt állóra fékezni a tengelyeket, elsősorban a gumikon, és nem a fékeken múlik a maximális fékhatás.

Igen ám, de mi van akkor, ha az előttünk haladó a saját teljes fékútjánál sokkal rövidebb idő alatt áll meg? Mert az is lehet, ha ő szintén kis követési távolságot tart, és az előtte haladó, vagy álló kocsiba belerohanva maga a becsapódás is fékezi. Nos, ebből lesznek a tipikus tömegkarambolok.

Mondhatnánk, ennek olyan kicsi a valószínűsége, hogy őrültség számolni vele. Ugyanakkor, ha megnézzük a nagy médiavisszhangot kiváltó tömegbaleseteket, azok mindegyikében ez az eset áll fent, csak sajnos a tanulságokat a hírszerkesztők nem említik. Elég visszaemlékeznünk az M3-ason nemrég történt buszbalesetre, ahol az álló buszba, illetve egymásba rohant bele több autó, vagy az Egyesült Államokban a fagyos úton „épített” hatalmas roncs halomra.

Követési távolság kisokos

Amit papíron mindenki tud, avagy mikor tartsunk nagyobb követési távolságot:
-    Rosszak a látási, vagy (és) útviszonyok
-    Ahogy növeljük a sebességet
-    Ahogy fáradunk
-    Sűrű forgalomban, vagy ahol inkább számíthatunk nem várt szituációkra
-    Ha a nagy felni-fék kombinációt csak megvenni tudtuk, de fenntartani már nem
-    Mögöttünk valaki irreálisan kicsi követési távolságot tart, így nekünk esélyünk sem lesz vészfékezni anélkül, hogy hátulról belénk ne rohanna
-    Ha jól meg vagyunk pakolva, és a szokottnál nagyobb az autónk tömege

De nem kell sokáig keresgetnünk az ilyen szituációkat, csak ki kell menni egy ködös napon bármelyik autópályára, vagy legurulni a Balatonra szezonban.

Előbbinél a „tudok vezetni” kategória fénysebességgel száguld bele a semmibe, mindenkit bátran tol le a sávjából, míg a mögöttük lévők vak vezet világtalant módjára tapadnak a hátsó lámpájára. Mondván, ha nem szakadok le tőle, akkor látom, hogy előttem megy valaki. Aztán, majd ha az fékez, fékezek én is. Ameddig nem fékez intenzíven, addig működik is, tehát jön a visszaigazolás. Valami furcsa perverzióval feltételezve, hogy az előttük haladó átlát azon a ködön, amin ő nem képes.

Másik autópályás eset a kánikulában a Balatonra vezető tömött hétvégi sor, ahol az emberek többsége azért nem tart megfelelő, de még a megfelelőnél jóval kisebb követési távolságot sem, mert akkor a másik sávban mellette haladó bevág elé, ami hosszú távon valóban kényelmetlen, mi több idegesítő és veszélyes tud lenni.

Pedig a sors megadja a könnyítést azzal, hogy az emberek többsége vészhelyzetben sem próbálja elérni a legrövidebb teljes fékutat, csak legalább a követési távolságot nagyjából betartanánk. Rengeteg ráfutásos, ha úgy tetszik, öngerjesztő baleset nem történne meg az utóbbi közel helyes megválasztásával. Amiben óriási fegyvertény, ha hajlandóak vagyunk nem csak az orrunkig, tehát a közvetlenül előttünk haladig látni, hanem előrébb is, így lereagálva és felkészülve a nem várt, vagy épp hogy várt szituációkra, és legalább időlegesen megnövelve a követési távolságot.




Hozzászólások  

 
#2 Járai T AP 2017-01-07 21:15
Kedves HFT! Köszönöm!
Idézet
 
 
#1 HFT 2017-01-07 15:00
Tetszett, remek írás!
Idézet
 

Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark