
Az autók villámgyors fejlődésével szerencsére a marketinges szakemberek is tartják a lépést. A rengeteg jópofa reklám után ezúttal a Shell munkatársai érdemelnek dicséretet. Ennek oka pedig a vállalat legújabb kisfilmje, melyben a Scuderia Ferrari Forma-1-es pilótája, Sebastian Vettel, és egy hétköznapi hős, a mentőautót vezető Alex Knapton kaptak főszerepet – ugye Önök is kváncsiak, hogy miről is lehet szó?
A két profi pilóta mellett két négykerekű is főszerepet vállalt a promóciós videóban: egy Ferrari 488 GTB, és egy mentőautóként funkcionáló Renault Master. Azt pedig mondanunk sem kell, hogy az izgalmak éppen abból adódnak, hogy a két sofőr elcseréli egymással „munkaeszközét” – persze Vettel esetében ezúttal csak egy utcai Ferrariról van szó. Mielőtt belevágnának a nagy versengésbe, azért megosztanak egymással néhány jó tanácsot a főszereplők.
Míg az olasz sportautó lemezei alatt 670 lóerő tombol, addig az életmentő Renault kevesebb, mint 120 tagú ménest tudhat magáénak – és persze rengeteg plusz súlyt. Noha a végeredmény még a sofőrcsere mellett is egyértelműnek tűnhet, érdemes megnézni a videót, ugyanis a motorsport királykategóriájának egyik legjobb pilótája egy kisbusszal is elképesztő tempót tud autózni, kiaknázva az összes benne rejlő potenciált. Ebből talán már sejthetik mi lett a vége a dolognak, de azért arra sarkalljuk Önöket, hogy nézzék végig a rövid videót.
