Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.
A MINI Cooper S JCW-hez még az Autó Pultos korszak előtt volt szerencsénk, és ha hétköznapi praktikumáért nem is zártuk szívünkbe a költséges miniautót, egészségesen elmebeteg gyorsasága és keménysége levett minket a lábunkról. Az 1,6 literes turbómotort John Cooper-ék hörgő-üvöltő kipufogóval, 211 lóerővel és 280 Nm nyomatékkal ruházták fel, a hatfokozatú kézi váltó ügyes kezelésével a gyári adatok szerint 6,5 másodperces 0-100-as sprintet is lehetővé téve. Ehhez 238 km/h-s végsebesség és a kultusszá vált megjelenés dukál.

Ha az új idők szelei el nem fújják, a Focus RS nyakában is lóghatna arany.Mégis minden hiába: listánk dobogós helyezettjei olyan messzire hátuk mögött hagyták a mezőnyt, hogy azt gondolhatnánk, másik ligában játszanak. Persze a kép nem teljes a nemrégiben leköszönt, a maga módján mindenkit fél vállra fektető Focus RS nélkül, sőt, a sportkompaktok világában történő gyors változásoknak köszönhetően az éllovasok helyezései is átrendeződhetnek néhány hónapon belül.

Addig viszont a Renault Mégane RS megérdemelten foglalja el harmadik helyet. Bár méréseinken a kétliteres turbómotor 250 lóereje „csupán” 6,3 másodperces 0-100-as sprintet tett lehetővé a gyárilag két tizeddel jobb adat helyett, a 245 km/h-s végsebességgel együtt így is mindkét versenyszámban magáért beszél gyorsasága.

A Mégane RS-t mi is alaposan kifaggatuk - pozíciója megérdemelt.

Az ezüstérmet egy szintén Volkswagen-konszernes produktum, ezúttal egy Seat akaszthatja nyakába. A Leon Cupra R 265 lóerős kétliteres turbómotorja 6,2 másodperces gyorsulást és 250 km/h-s végsebességet szavatol. Bár nem ő a gyáróriás legsebesebb kompaktja, a Golf R és a Scirocco R borsos árcédulája okán esett ki a pikszisből.

Az első hely – ahogy egy ármánnyal teleszőtt történet – pedig igazi ellentmondásokról gondoskodik. Oda ugyanis egy olyan modell kerül, amelynek 260 lóereje, 6,1 másodperces gyorsulása és 250 km/h-s végsebessége megérdemelten hozza számára az aranyat, mégis, akármennyire is furcsán hangzik, gyári kivitelében inkább csak egy nagyon gyors, kellemes és komolyan motorizált utazóautónak, mintsem sportkocsinak tekinthető. Pedig a Mazda 3 MPS még egyszer is bebizonyítja majd, hogy győzelemre született.

Nem a legkeményebbnek jár az első helyezés - galéria

Ha az ár is szempont, feltűnik a horizonton a Fabia RS is.Ez pedig akkor történik, ha egy, a mostanihoz hasonló felsorolásból kihagyhatatlan árat is figyelembe vesszük. Az árcédula borsosságát is hozzáadva a képlethez (a végsebességgel és a gyorsulással megegyező mértékű súlyokkal), ugyanis a dobogó összetétele nem változik. Bár a kereken 8 millió forintos Mazda épp a felsorolás átlagárát birtokolja, kivételes gyorsasága mégis elsőként teszi a célszalag mögé. Közel 400 ezer forintos árelőnyével a 8,5 milliós Mégane RS beelőzi a Cupra R-t, mögöttük pedig minden felborul.

A negyedik helyet megkaparintó VW Polo GTI (kb. 5,8 millió forint) mögé befut az eddigi felsorolásból hiányzó Skoda Fabia RS (5,65 M), míg a mögöttük tanyázó Clio RS mellett holtversenyben lohol hetedig helyezésével a szintén testvér Seat Ibiza RS is. Az újdonságoknak ezzel nincs vége: a MINI után ugyanis a kilencedik helyre megérkezik a Citroën DS3 is; a felsorolás legkedvezőbb 5,5 milliós árával. A tízedik helyezéssé avanzsált Octavia mögött a Golf GTI, a 123d és az RCZ már csak búcsút inthet a többieknek.

A legkedvezőbb árcédulával és sok ellenértékkel jön képbe a DS3.

A jövő is csikorgó kerekeken érkezik - galériaÉs hogy mit hoz a jövő? Új színeket. A Ford Focus ST például rögtön alkalmas lesz a dobogó átrendezésére, sőt, már a kereskedésben vannak a 235 lóerős Alfa Romeo Giulietta QV első példányai is, amelyek a hatodik helyet megfogják maguknak. Az idén kizárólag turbómotorokkal érkező új 1-essel már a benzinesek között is jó ár/gyorsaság arányú modellel támadhat a BMW, de az Audi A1 legizmosabb verziója is beférhet a 10 milliós határ alá. A Honda Civic/CRZ Type R még a jövő zenéje, mint ahogy a Hyundai Veloster turbóra, a Wankel-motoros Mazdára, a Toyota-Subaru sportkupéra és a VW roadsterére, vagy éppen az új GTI-re is várunk kell még. Önök szerint megéri a türelem?