
Beköszöntött a tavasz, nyílnak a virágok, és a kátyúkat sem takarja már hó: látják őket a közútkezelő munkatársai is - kezdik is a felújítási munkákat - mégsem örülünk neki felhőtlenül, hiszen egyből beugrik a kép, ahogy az útlezárások miatt dugóban izzadunk. Ám, mint minden folyamatot, ezt is lehet optimalizálni. Nézzük végig, hogy a közúti munkák magas színvonalú lebonyolításában milyen érdekes forgalomtechnika megoldásokat használnak az úgynevezett „bezzeg országokban” és ezekből mennyi mindent lehetne hazánkban alkalmazni.
Mindenekelőtt érdemes végiggondolni azt a szükségszerű ellentmondást, ami a közúti munkahelyeket jellemzi: az úton azért kell fenntartási munkálatokat végezni, vagy új utat építeni, hogy ezzel a közlekedés minőségét szinten tartsuk, vagy növeljük. Gondoljunk csak arra, hogy egy új, vagy felújított úton sokkal jobb, vagyis gyorsabb közlekedni. Ugyanakkor az út felújítása, új út építése miatt a közlekedés minősége romlik, hiszen forgalomkorlátozásokat kell bevezetni, tehát a közúti munka maga a nagybetűs mumus, amit kénytelenek vagyunk elviselni azért, hogy utána könnyebben közlekedhessünk.
Itt egyből mindenkiben megfogalmazódik a gondolat, hogy rendben van, időnként el kell viselnünk a közúti munkákat, csak az nem mindegy, hogy milyen gyakran, és hogy mindez mekkora lemondással jár.
A jövőt a szenzorokkal operáló dinamikus rendszerek jelentik
A „milyen gyakran” problémára logikus megoldás, hogy építsünk jobb utakat, hiszen azok tartósabbak, kevesebb karbantartási munkát igényelnek, vagyis kevesebbszer kell közúti munkával zavarni a közlekedőket. Így talán nem meglepő, hogy sok helyen ezt tényleg komolyan gondolják, és óriási összegeket fordítanak olyan különleges anyagok, technológiák fejlesztésére-használatára, amelyek tartósabbak, hatékonyabbak. Hiszen egy valamivel drágább út - ha utána kevesebbet kell gondozni - jobban használható, és lehet, hogy összességében mégiscsak gazdaságosabb.
A „milyen lemondással jár” problémára pedig számtalan megoldás van, melyek alkalmazásával a forgalom zavarását csökkenteni lehet. Ennek legeredményesebb módja a hatékony forgalomirányítás, illetve az úthasználók tájékoztatása arról, hogy hol, miért és meddig lesz újabb közúti munka (cikkünk végén ezt erősítve tesszük közzé az ÁAK Zrt.-től kapott tájékoztatást a 2011-ben várható főbb autópálya felújítási és karbantartási munkákról). Itt a lehetőségek tárháza szinte végtelen.
Sok helyen jelzik az útfelújítás várható időtartamát, ami jelentősen megkönnyíti az autósok életét
Lehet tájékoztatni az úthasználókat még az utazás megkezdése előtt, sőt, közben is például a média segítségével - interneten közzétett közlekedési hírekkel, előrejelzésekkel, illetve kollektív módon az út mentén kihelyezett eszközökkel. A jövőt jelentő megoldás a járművezetők támogatása egyéni, személyre szabott információval, például olyan bővített GPS-szolgáltatásokkal, melyek az adott útszakaszon található közúti munkahelyek, torlódások naprakész adatait is tartalmazzák, így a sofőr az utazás megkezdése előtt, vagy akár közben is láthatja az aktuális forgalmi helyzetet.
Ám ameddig ez a megoldás nem valósul meg széles körben alkalmazható eszközként, még mindig lehet(ne) hatékonyabban informálni az úthasználókat a jól bevált hagyományos módszerekkel, például jelzőtáblákkal, útburkolati jelekkel. Mindig bosszankodva figyelem Budapesten közlekedve, hogy csak azt jelzik, hogy egy útszakaszt lezártak, arra behajtani tilos és másik irányokba lehet továbbhaladni. Azzal viszont senki nem foglalkozik, hogy a másik irányok közül melyiket válasszam, illetve a terelés után nem vezetnek vissza arra az útra, amin addig is haladtam, hogy folytatni tudjam az utazást a kívánt cél felé. Pedig ezt nagyon egyszerűen meg lehetne ám oldani a lezárás előtt kihelyezett (akár szöveges) táblákkal, illetve a kerülőutakat felvázoló, ideiglenesen kihelyezett, terelőutat jelző táblákkal.
A sofőr visszairányítása a terelés előtt használt útra
Az autópályákon persze kerülőutakat jelző táblákra az esetek nagy többségében nincs szükség, hiszen mindkét irányt egyszerre nagyon ritkán szokták lezárni, ennek ellenére az autópálya-munkahelyeken is lehetne tökéletesíteni az úthasználók informálását.
Külföldön számos helyen alkalmazzák a közúti munkahelyből fennmaradó hosszt jelző táblákat (elég átmenni Ausztriába). Ennek a kihelyezésével fel lehet készíteni a járművezetőket, hogy még mennyit kell kibírniuk a korlátozásokból.
Az elkorlátozásból még fennmaradó hosszt jelző táblák
(Cikkünk a második oldalon tovább folytatódik.)
