A festői szépségű Veritas RS III Roadsterből legnagyobb bánatunkra összesen harminc darab készül, melyből legalább nyolc már gazdára is talált. Az 1+1 üléses sportautóról az "Emberiség krónikájának" terjedelmében lehetne áradozni, de ezúttal ettől (legalább részben) eltekintünk.
Egyetlen műremek összeszerelésén egy tizenöt fős gárda fáradozik mintegy két hónapon keresztül, és munkájuk eredményeképpen egy 1080 kg tömegű különlegesség lát napvilágot, melynek ötliteres V10-es erőforrása 7750-es fordulaton már 507 lóerős teljesítménnyel ríkatja meg a hátsó gumikat, míg az erő diadalát 6100/percnél 520 Nm nyomaték kürtöli világgá - ugye kitalálták, hogy az E60-as BMW M5 erőforrásáról beszélünk?
Több mint 500 lóerő diadalmas üvöltésével ébreszthetjük a várost
A férfias játékokat kedvelők mindenféle elektronikai segédlet nélkül és egy hatsebességes manuális váltó közreműködésével hihetetlen 3,2 másodperc alatt gyorsíthatnak álló helyzetből 1
Veritas RSIII - galéria00 km/órára, és kívánságra 347 km/óráig meg sem kell állítani a versenyautókat megszégyenítő Veritast. Az életükhöz erősebben ragaszkodó pilóták persze bekapcsolhatják a blokkolásgátlót, és a menetstabilizátort is. Azok, akik szeretnék végig két kézzel magukhoz szorítani az e világi léthez őket kötő kormánykereket, egy hétsebességes duplakuplungos automataváltónak is átengedhetik a kapcsolgatás fáradalmait.
A vételárat ilyesfajta örömszerző eszközök esetében az elhanyagolandó kérdések listájára is felvehetnénk, de ezúttal álljon mégis itt: 96,6 millió, azaz gavallér módjára kerekítve nagyságrendileg 100 millió forintról beszélhetünk.
A 100 millió forintos ajánlat gyakorlatilag baráti egy praktikus családi autóért
A Veritas RSIII persze nem sorolható a praktikus járművek kategóriájába, de egyes kreatív vásárlók azért bizonyára meg tudnák magyarázni a párjuknak, hogy gyakorlatilag egy családi autóról van szó. A józan érvek mellett ne felejtsük el megemlíteni azt sem, hogy a vállalat egy plug-in hybrid verzió piacra dobását is kilátásba helyezte, így még a regisztrációs adón is spórolhatnánk egy keveset (úgy 3 millió forintot).
A már említett benzines erőforrást ekkor egy 143 lóerős villanymotorral fejelnék meg a gyáriak, ami ugyan 200 kg súlytöbbletet eredményez, de a frissen érkező nyomatékorgiának hála így is 3,1 másodperc alatt katapultálhatnánk 100 km/órára, ám a végsebesség érthetetlen okokból 205 km/órára csökken.
Hibrid vagy sem, igen kellemetlen látvány lenne a visszapillantó tükörben
Ennél sokkal fontosabb, hogy az elektromos egység az első tengelyre fejtené ki áldásos hatását, így gyakorlatilag négykerékhajtásúvá és egyben a kanyarok koronázatlan királyává válik a Veritas.
Nem elhanyagolandó a lítium-ionos akkumulátoroknak köszönhető 50 km-es emissziómentes hatótávolság sem, amivel legalább otthonunktól a versenypályáig környezettudatos szemléletet tanúsíthatunk. A hibrid verzió sorozatgyártásáról még nem született döntés, de annyi bizonyos, hogy a Veritas kupé változata már idén nyáron bemutatásra kerül, míg a tisztán elektromos modellre a hírek szerint 2013-ig kell várnunk.
Környezetbarát, és a füstöt sem ő eregette - galéria nyílik

