Nem tévesztettük el a dátumot, tudjuk, hogy nincs még április első napja, a technológia valós, és nagyon is komoly, ráadásul kicsit beleásva a hátterébe tele van érdekességekkel. Ugyanis a merész technikai vívmányt nem egy közlekedésmérnök honosította meg Magyarországon, hanem magyar önkéntesek. Az újításért járó „érdem” állítólag nem az övék, hanem egy skót újságíróé.

Mindegy is, mert a tesztüzem szerint egész hatékonyan működik, olcsó, és garantáltan nem romlik el a rendszer. Az F1-ben egy ilyen furfangos leleményért ölni tudnának.

Székkutason évente meghal egy ember közúti balesetben. Legutóbb tavaly decemberben gázoltak halálra egy helyi lakost. A polgármesternél betelt a pohár, és zöld utat adott, hogy a településükön átvezető, Szegedet és Békéscsabát összekötő forgalmas 47-es főút mellett helyi önkéntesek hajszárítótóval imitálják a traffipaxos sebességellenőrzést.

A furcsa megoldás állítólag működik, az autósok szépen lelassítanak. Ha rosszmájúak akarnánk lenni, ez műszer hiányában csak szemre saccolható. Mindenesetre, elhagyva utóbbi mondatunkat, „híradós” stílusban, mondhatnánk sikertörténet.

Szegény ember azzal főz, amije van – kamera helyett hajszárítóval

Ám ha a sorok között is tudunk olvasni, rögtön elbizonytalanodunk, hogy sírjunk vagy nevessünk. Mert, hogy is születik egy ilyen akció? Kell hozzá egy valós, és érthető ok. Veszélyes az út, az autósok hajtanak, mint az eszelősök. Önmagában a zajterhelés, a falakat ostromló rezgések is kellemetlen mellékhatásai a forgalomnak, ám a sebességtúllépés komolyan veszélyezteti a lakosok testi épségét.

De mai világunkban ennyi nem elég. Kell hozzá a statisztika, hogy mindenki megértse. Hívó szó az „évente meghalnak”, erre már többen felkapják a fejüket. Az más kérdés, hogy a statisztika legnagyobb buktatója, hogy a félig üres poharat félig teliként is el lehet vele adni. Hiszen ki tudja, hogy a halálos balesetek közül valójában mennyi történt a sebességtúllépés miatt? Megsúgom, általában senki, még az illetékesek sem. Itt már elkezdhetünk gyanakodni, hogy talán a baleseti statisztikák tisztázása ügyében is vannak hiányosságok.

De nem is ez a legnagyobb kérdés a történetben, hanem maga az elv. A rendőrség rendszeresen kimegy traffipaxolni a településre, meg a helyiek is hajszárítóznak. Mégis az egész mindössze fájdalomcsillapító a lyukas fogra.

A játékrendőr nem játék – sokakat képes átverni

Ugyanis csak akkor működik a dolog, ha éppen kint állnak, és csak addig, amíg a legvaksibb, leggyengébb értelmi képességű ember is rá nem jön arra, hogy amit lát, az kamu. Utána épp úgy fogja nyomni a gázt, ahogy a traffipax esetén, tehát ahogy a mérés előtt tette, sőt a lassítással járó „időkiesést” dühből talán még a település vége tábla előtt próbálja majd behozni. Esetleg akkorát nevet a láthatósági mellényben, horgászcuccban meghitten hajszárítót markoló közmókás láttán, hogy attól rántja félre a kormányt.

Mellesleg, ha ez bekövetkezne, vagy egy vészfékezés miatt törne ki a kocsi az úton, na, az lenne csak az igazán vemhes ügy, hiszen nem rendőrök által végzett, hivatásos sebességmérés történt. Tudom, mindenkinek állampolgári joga, hogy útszélén hajszárítózzon. Nyugati szomszédunkban már évekkel ezelőtt feltalálták a hasonló spanyolos viaszt, csak ott drágább a munkaerő, ezért rendőrt imitáló táblákkal késztették lassításra a messziről jött idegent (mellesleg később ezt át is vettük).

De kanyarodjunk vissza a lényegre. Egy hagyományos sebességmérő sem tudja - legyen az fix, vagy időszakosan kihelyezett - megszüntetni a gyorshajtás problémáját. Erre remek példák a hazai utakon őrült összegekért felállított fix traffipaxok, ahol a következő történik: jön a sofőr nagy sebességgel, lelassít a tábla előtt, áthalad a mérő alatt betartva a törvényt, majd eltávolodva a zsiliptől ugyanúgy áthágva a szabályokat robog tovább. Van ennek értelme? Ugye, hogy nincs. Zárójelben elég későn érkezett hozzánk a szisztéma annak tükrében, hogy például Norvégiában már 1988-ban megkezdték azok telepítését és hamar rájöttek, hogy mindössze 2-3 kilométerig kényszeríthető így ki a jogkövető magatartás.

Az elv igen egyszerű – megtett távolságot osztják az idővel és kész is a büntetés

Az átlagsebesség figyelése sokkal hatékonyabb lenne, csak jóval összetettebb feladat, elsősorban az adatok kiértékelése, kezelése miatt. Az átlagsebességen alapuló ellenőrzés ugyan fix, költséges rendszert igényel, és bár szintén nem garantálja azt, hogy nem történik az adott szakaszon pillanatnyi sebességtúllépés, viszont jóval inkább feltételezhető, hogy az autós nem egyszer csigaként fog cammogni, utána meg nagy sebességgel hajtank, mint az egy helyen történő mérés esetén.

Hogy mégsem terjedt úgy el, mint az egy helyen történő mérés, az egyrészt a rendszer fix, és költséges tulajdonságából adódik, másrészt nem mindenhol alkalmazható. Lakott településeken belül, ahol az útszakaszra fel- és lehajtó kereszteződések, lámpák vannak, ott jóval bonyolultabb a működtetés, és ne feledjük, a szabálykövetőknek az átlagsebesség betartása sokkal nagyobb macera, hiszen nincs olyan visszacsatolás, mint a sebességmérő óra a műszerfal közepén. Persze a fedélzeti számítógéppel lehet ellenőriznünk az átlagsebességünket.

Minden költsége ellenére olyan kevésbé bezzeg helyen, mint Olaszország az autópálya-hálózat több mint harmadán már évek óta működik a Safety Tutor szisztéma, mely 10-25 km-es szakaszokon méri szenzorokkal, kamerákkal a járművek átlagsebességét. De említhetnénk példaként Nagy-Britanniát, ahol nem csak gyorsforgalmi utakon használják, hanem akár lakott településen belül, 20 mph-s zónákban. Skóciában 2005-ban telepítették az első rendszert, és az elmúlt években már több mint 70%-kal csökkent a halálos, vagy súlyos sérüléssel járó balesetek száma. Az A9-es út honlapja pedig azzal büszkélkedik, hogy a 3-ból 1 gyorshajtó arányt sikerült eltolni a 15-ből 1 értékre.

Ha már kicsit elrugaszkodtam az alap történettől, a haszonjárműveknél ott van a régóta használt tachográf, de akár GPS-sel is lehet sebességet figyelni, más szóval megoldás lenne, csak elhatározás és pénztárca kérdése az egész. Viszont ami sokkal hatékonyabb, és nem túlvilági megoldás, az az oktatás. Hiszen miért is nem megy mindenki fénysebességgel a településre érve? Nem a sebességellenőrzés réme miatt.

Az ok, hogy sokakban felmerül a felelősség kérdése, amit otthonról hoz, rosszabb esetben az iskolapadban tanult, és értett meg. És ahogy ez az eset is mutatja nem megkerülhető. Ugyanis ha a pénzt, mint hiányterméket kivesszük az egyenletből, akkor mondhatnánk, hogy építsenek felüljárót, vagy lámpás kereszteződést. Igen ám, de a gyalogos felüljáró macerás, mert fárasztó és időrabló a helyieknek, nem beszélve, hogy milyen rondán mutatna. A lámpás kereszteződések meg nem csak a forgalmat lassítják, de dugót generálnak egy kis település verőerén, ami tovább rombolja a már csak emlékként élő friss vidéki levegőt.

Tehát műszaki megoldások, traffipax, lámpa, felüljáró helyett marad az elmére ható intelem. Amíg ez nincs, addig meg marad nekünk a hangyák szaporodásának elsajátítása a tanórán például az életszagú közlekedési témák kárára, meg a gerilla traffipaxolás hajszárítóval 2017-ben Európa közepén.