2018. Június 21., Csütörtök

Frissitve:07:09:17

Motorsport

Versenyruhába öltözött a Bentley kupéja – itt a Continental GT3

Nyomtatás

A vadonatúj Bentley Continental GT nemrég mutatkozott be a nagyközönség előtt, az angolok pedig nem vártak sokat a GT3-as versenyváltozat leleplezésével sem. Az elődjénél alapból dinamikusabb formákat öltő luxus-sportkupénak kifejezetten jól áll a versenyruha, duplaturbós V8-as erőforrása pedig a kellő erőt is biztosítja.

Módosítás dátuma: 2017. november 09. csütörtök, 18:12

Csapat nem, autó igen – érkezik a Volkswagen Polo GTI R5 raliautó

Nyomtatás

A Volkswagen a tavalyi szezon végén bejelentette, hogy gyári csapatként kivonul a rali világából. A németek azonban jövőre ismét visszatérnek, igaz, nem teljesen abban a formában, mint korábban. A gyáriak ugyanis csupán egy új autót fejlesztettek, amelyet eladásra kínálnak majd a magánkézben lévő csapatoknak. A Polo GTI alapjaira épülő újdonságról pedig már egy ízelítőt is megosztott velünk a Volkswagen.

Módosítás dátuma: 2017. november 07. kedd, 19:54

Saját versenysorozatot kap az Alpine A110 – itt a Cup verzió

Nyomtatás

Az Alpine igen szép múlttal rendelkezik a motorsport világában, így nem csoda, hogy a nemrég gyártásba került A110-ből is elkészítettek egy versenyváltozatot, amely kifejezetten a modell számára megalkotott versenysorozatban indul majd. Az A110 bevezető, Premiere Edition változatait egyébként nemrég kezdték el kiszállítani, és a versenyváltozatra sem kellett sokáig várnunk.

Módosítás dátuma: 2017. október 27. péntek, 13:55

Időutazás versenyautókkal: most hétvégén lesz a Hungaroring Classic

Nyomtatás

Aki most hétvégén kilátogat a Hungaroringre, jó eséllyel az idei szezon egyik legjobb versenyhétvégéjén vehet részt, hiszen szeptember 29. és október 1. között a mogyoródi versenypályára látogat a Classic Endurance Racing, amely immár 2004 óta hívja össze jelenlegi formájában a különböző historic sorozatokat. Talán úgy lehetne a legjobban érzékeltetni, hogy mit nyújt majd Közép-Európa legnagyobb klasszikus autó fesztiválja, a Hungaroring Classic, ha azt mondanánk, hogy a világ legjobb versenyautó-múzeumai és -magángyűjtői rendeznének „nyílt napot” a kilátogatóknak, hiszen a klasszikus autókat nem csak statikus kegytárgyként, hanem üzemszerűen, tehát fordulatszámuk és tapadásuk határán fogják hajtani a pilóták.

Még gyorsabb lett – itt a Lamborghini Huracán Super Trofeo EVO

Nyomtatás

A Lamborghini kisebbik sportautója egyben a márkakupa versenyautójának alapjait is adja az olaszoknál, és nincs ez másként a Huracán esetében sem. A Super Trofeo névre hallgató változatot a gyáriak sportrészlege, a Squadra Corse, és a Dallara közösen alkotta meg, sőt, a szépség kedvéért még a Lamborghini Centro Stile dizájnstúdió is beszállt a fejlesztésbe. Az új változattal együtt jelentették be, hogy jövőre már a Roger Dubuis svájci óramárkával együttműködésben rendezik majd meg a márkakupát.

Módosítás dátuma: 2017. szeptember 21. csütörtök, 10:48

Sorozatgyártás előtt – itt a BMW M8 GTE versenyautó

Nyomtatás

Nem teljesen szokatlan manapság, hogy egy versenyautón előbb látjuk a későbbi sorozatgyártású modell megoldásait, mintsem az bemutatkozna. Nagyjából ez a helyzet a BMW vadonatúj versenygépével is, hiszen az M8 GTE egy lépéssel közelebb visz minket az idén leleplezett 8-as koncepció széria változatához.

Módosítás dátuma: 2017. szeptember 14. csütörtök, 08:55

A jövő királykategóriája? – itt tart most a Formula E

Nyomtatás

Oldalunkon viszonylag ritkán foglalkozunk a motorsportokkal, de a legfontosabb hírekről azért be szoktunk számolni Önöknek. Mostanában rengetegszer jött szóba a Formula E sorozat, amelynek oka, hogy egyre nagyobb népszerűségnek örvend a tisztán elektromos formaautókból álló bajnokság. Erre a nagy népszerűségre és a rengeteg történésre tekintettel úgy gondoltuk, hogy közelebbről is megvizsgálhatnánk, hogy mi is pontosan a Formula E, milyen szabályokkal, milyen körülményekkel és milyen csapatokkal illetve versenyekkel találkozhatunk a sorozatban.

Módosítás dátuma: 2017. augusztus 03. csütörtök, 17:59

Elektromos rallycross széria indulhat a Formula E mellett

Nyomtatás

Mostanra nem férhet kétség ahhoz, hogy az elektromotorok jelentik az autózás jövőjét. A különböző gyártók egyre szélesebb palettákkal rendelkeznek hibrid, vagy akár teljesen elektromos autók terén, és ez a növekedés egyre csak gyorsulni fog. Az egyik legfontosabb bizonyíték erre azonban az lehet, hogy immár a motorsportok területén is egyre népszerűbbek az elektromotorok. Elég csak a hibrid Forma-1-es és Le Mans-is versenygépeket említeni, de ott az egyre népszerűbb Formula E is, a legújabb hírek szerint pedig hamarosan elindulhat egy teljesen elektromos rallycross bajnokság is.

Módosítás dátuma: 2017. augusztus 02. szerda, 14:20

A Mercedes után a Porsche is belép a Formule E-be

Nyomtatás

Ha eddig nem tettük, 2019-ben új versenysorozatot kell néznünk, a Formula E mezőnye ugyanis az Audi, a BMW és a Mercedes-Benz után a Porschével is gazdagodik. Sajnos rossz hír is akad: az elektromos formulaautós bajnokságba való belépés áldozatot is kíván a márka részéről.

A Mercedes kiszáll a DTM-ből a Formula E kedvéért

Nyomtatás

A DTM, azaz a német túraautó bajnokság az egyik legérdekesebb porondja a jól ismert német prémiumtrió folyamatos küzdelmének. Az Audi, a BMW és a Mercedes-Benz már hosszú évek óta küzd az elsőségért a többek között a Hungaroringre is ellátogató színvonalas sorozatban. Egy korszak azonban hamarosan lezárul, ugyanis a Mercedes-Benznek a 2018-as lesz az utolsó szezonja a DTM-ben, amit a Formula E kedvéért ad fel a csillagos gyártó – 2019-től ugyanis beszállnak az egyre népszerűbb bajnokságba.

Módosítás dátuma: 2017. július 25. kedd, 16:03

Mesterhármasra készül a Peugeot 3008 DKR a Dakaron

Nyomtatás

A Dakar-rali megnyerése Le Mans mellett talán az egyik legnagyobb motorsport kihívás a világon, de ha egy üzlet ott beindul, jó darabig nincs megállás. A Peugeot is erre készül, melynek érdekében továbbfejlesztette a 3008 DKR versenyautót, Maxi utónévvel gyarapítva azt.

3. oldal / 23