2017. Október 20., Péntek

Frissitve:02:19:35

Társadalmi párhuzamoktól beteg a hazai ralisport?!

Nyomtatás

Tudós professzoroknak is beletörne a bicskájuk a megfejtésbe, hogy miért nem működik normálisan a hazai ralisport, de mondhatnám ezt a hazai gyorsasági ágakra is. Mert az okok elvileg ismertek, a megoldásokból van bőven, hozzáértő lelkes emberekből – papíron – szintén dugig van tömve kis hazánk. Akkor vajon hol csúszik el a dolog?

Mielőtt belekezdenénk a titkok megfejtésébe, vázoljuk a jelenlegi helyzetet. Egyik oldalon idén is elindult a szezon, volt már országos bajnoki futam több szinten, felsorakozott több száz autó, a másik fronton viszont gyülekeznek a nyílt levelek, az adok-kapok nyilatkozatok, kisebb-nagyobb fórumokon akadnak ki a versenyzők, rendezők és bojkottálnak sorozatokat.

Hogy mi a bajuk? Versenyzőkkel, a sportot szervezni óhajtókkal és nézőkkel beszélgetve panaszolják már jó ideje, hogy bizony gondokat látnak a hazai rali világában a pénzügyi oldal, a szervezés, a rendszabályozás, valamint a versenyzői és a nézői hozzáállás terén egyaránt. Visszagondolva az elmúlt szezonra, az idei történésekre és azokra a versenyekre, amikre kilátogattam az évek alatt, bizony sokuk panaszát, felháborodását látom én is jogosnak - meg kell hagyni, felemás véleményem van egyik kedvenc sportágam, a hazai rali jelen állapotáról.

Persze mit tudok én, mit ér a véleményem, hisz csak egy lelkes néző vagyok, egy műkedvelő, de nem biztos, hogy műértő, a legmélyebb bugyrokba is belelátó szakember – ha egyáltalán van ralis szakember hazánkban. Van jogom belekontárkodni a témába? Talán igen, hisz nézőként, sportbarátként épp oly fontos láncszeme vagyok a gépezetnek, mint Ön, vagy a többi szereplő. Egy biztos, sokan pártolnak el a sportágtól, ő értük pedig nem lehet homokba dugni a fejünket.

Hogy miért van bajban a magyar rali? A pénz miatt! Persze, lehet innen is megközelíteni, ám mielőtt elmennénk az erdőbe, nézzük honnan is jöhet pénz a sportágba.

Két nagy csap van, az egyik a támogatók tőkéjét nyitja, míg a másik a versenyzők pénztárcáját. Illetve ott lennének ugye a nézők, de a hagyományos értelemben vett raliban a belépőszedés szinte lehetetlen, esetleg a prológokat és a szervizparkokat lehet kapuk mögé küldeni, ám az felettébb kockázatos, mert kevés a fizetni hajlandó vendég a fellépéseken. Ez nem az a sport, ennek nincs hagyománya, és ez így van rendjén. A rali nézői szemmel a természetről, a szabadságról szól, nem kordonokról. Az maradjon a tüntetésekre, van elég belőle pártoktól, aktuális kormányoktól függetlenül, tehát nem kell, hogy a közel helyezkedő kordontőkések a raliból próbáljanak pénzt keresni.

Nem is a jegybevételen lenne az igazi hangsúly, hanem sokkal inkább azon, hogy miért vonulnak, vonultak ki a támogató bűvös bankók a sportág bizonyos helyeiről. Nos, egyrészt szegény ország vagyunk, meg ott volt ugye a nagy válság, átrendeződött a gazdaság; fajlagosan kevesebb a nagy ipari cég, akik régen támogattak. Többen elkezdték pedzegetni azt is, hogy nem elég közönségbarát a rali, mert nem egy helyszínen összpontosulnak az események, nincs egyszerre sok autó a pályán és egy-egy páros között van jó néhány másodperc hatásszünet. A gyors, pontos autózás és a látványos vezetés szintén egyre összeegyeztethetetlenebb.

Ez csak azoknak indok, akik nem látják komplex egészként a ralit, ugyanis annak épp olyan fontos része a sétálás a természetben a gyorsaságiig, meg a bográcsozás a tisztáson, mint maguk az autók. Arról már nem is beszélve, hogy olyan helyekre "kénytelen" ellátogatni a néző, ahova a rali nélkül tán sose menne. Máig emlékszem a Vác Rally-n a gyönyörű barokk gazdasági épületre, a Vörösházra, amit kár lett volna kihagynom.

Visszatérve a piszkos anyagiakra, ebben a gazdasági környezetben a támogatók is elkezdenek osztani-szorozni, figyelni, elemezni, magyarul egyre racionálisabb, megfontoltabb döntéseket próbálnak hozni, és ha úgy látják, hogy nem tudják a szponzorpénzükkel megszólítani a fizetőképes célközönségüket, nem jön a pozitív megítélésből eredő jótékony hatás, akkor nem adnak pénzt. Bizony, most ott tart a dolog, hogy a ralira kilátogató, az abban részt vevő emberek túlnyomó részét rangon alulinak találják, hisz elpártolnak tőlük. Szóval ezzel azt akarom mondani, hogy Önök, meg én, meg mindenki, aki a rali futamokon megfordul, az nem elég jó nekik?

Természetesen nem, sok normális embert lehet látni mostanság is az aszfaltcsíkokon vagy annak szélén, csak sok mellettük az autóversenyzés műszaki, sport és mindenféle értékét semmibe vevő renitens is, akik szemetelnek, aki nem becsülik a környezetüket, akik rombolják a fákat, bokrokat, részegen autókat próbálnak megérinteni; akik nem látják be, nem fogják fel, hogy az életveszélyesnek jelölt bukótér nem vicc és a felsorolást még napokig lehetne folytatni. Egyik nagy, a normálisak táborát erősítő hazai újságíróval beszélgetve mondta, hogy nem viszi ki a gyerekét a pálya szélére, mert épp elég trágár szöveget tanul az oviban. Elgondolkoztató, ugye?

Pedig értő nézőnek maga a technikai csoda az egész, ha tudjuk, hogy miért durrog, miért csattog, miért olyan íveket használnak, hogy melegítik a gumikat, a fékeket, hogy működik egy rajtprogram, vagy egy modern hajtás, szóval elmerülve a mélyében.

Belemehetnénk a rögtönzött parkolókban történő kisebb-nagyobb lopásokba, a figyelmetlen, nemtörődöm, magukat versenyzőnek érző nézők által a többi parkoló járműben okozott sérülésekbe, de e helyett inkább keressünk a megoldásokat. Ki kell végre, hogy mondjuk: ezek, hangsúlyozom, ezek az egyének nem kellenek a szponzoroknak, és elriasztják a normális nézőt is.

Hozzátéve, hogy a rali nem zártkörű rendezvény, nem lehet a nézőket sem homogén egységnek kezelni, hisz a sportbarátok összemosódnak azokkal az unatkozó helyiek, akik magától az autóversenytől igazából nem hatódnak meg, inkább amolyan betétprogramként kezelik két kocsmafutam között.

Tudom, ördögi kör, hisz mondhatnák, hogy mindenki javuljon meg, ám ez az élet más területén sem működik, és abban is igazuk van, hogy több rendező biztosan jobban kordában tudná tartani a közönséget, ám az pénzbe kerül, ami viszont csak akkor jönne, ha már lenne változás. Egyébként is, a szponzor a teljes versenyt látja autóstól, versenyzőstől, rendezőstől, nézőstől.

Sokat nem jutottunk előrébb, ezek a változások csak akkor lepnék meg a pályákat, ha lenne valamiféle összefogás, valami közösségformáló, kultúrát és íratlan etikettet teremtő egység, ami jelenleg nincs – sajnos, ahogy kívülről látom, a szövetségen belül sem, nemhogy azon kívül.

Értem én, hogy sokaknak kommunikációs csatorna hiányában jobb híján a nyílt levelek maradnak, de a havonkénti feldobott sárdobálások hiteltelenné teszik a ralit, főleg úgy, ha a levelek között vannak bőven slamposak, személyeskedőek, még formailag is hibákkal telik. Függetlenül attól, hogy kinek van igaza, hiszen ennek eldöntése nem azén tisztem.

Külföldön és régen - példa, vagy szépítő tükör?

Hol volt a szakadék kezdete, és külföldön miért jobb minden? Első kérdésre talán a rendszerváltásig kell visszatekintenünk, ugyanis a nagy állami vállalatok és velük párhuzamban az általuk menedzselt szakosztályok megszűnésével, a társadalom és a gazdaság átrendeződésével a rallye közege örökre megváltozott. És sajnos valljuk be, nem előnyére. Pedig, akkor sem volt minden rózsás a sportágban, hiszen az autók doppingja egyidős az autósporttal, akkor is voltak óvások, balul sikerült versenyek, vagy kiváltságos versenyzők, de a kevesebb lehetőség mégis jobban összekovácsolta a közösséget. Ma hatalmas szakadékok tátongnak társadalmi rétegek között, ez pedig beszivárog a sportéletbe is. Hol vannak már a szervizparkba érkező pilóták jókedvű csipkelődései, az egymást ingyen kisegítő ellenfelek...

De külföldön miért mennek jobban a dolgok, ott kevesebb a szélhámos és több a normális? Inkább a léptékek és az arányok mások. Ugyanúgy létezik korrupció, pénzmosás, fiktív szponzorálás, csaló versenyzők, „kreatívan” épült gépek, balfék rendezők, az más kérdés, hogy arányaiban talán kevesebb, és aki ilyen úton jár, az nagyságrendekkel „kulturáltabban” csinálja.

Ám mielőtt a pénzügyekről más vizekre eveznénk, halkan jegyezzük meg, hogy jelenleg is vannak nagy szponzorok a sportban, csak azzal van a baj, hogy nem kis részüknek olyan a megítélése hazánkban, amiből a néző nem kér, sőt vörös posztó a szemükben.

Ha nem hisznek nekem, nézzék meg a hazai focit. Őrült tempóval épülnek stadionok. Csapatokat venni és támogatni trendi és megtérülés is van benne, hiszen megnyit kapukat. Tele vagyunk nagymellényű külföldi edzőkkel, ma már a másodosztályban is megengedhető télen a külföldi edzőtábor, mégis, a lelátók kongnak az ürességtől. Igen, nem elég a pénz, hiszen a pénznek mégis van szaga és muszáj, hogy legyen minimum színvonal is.

Ezt az irányt feladom én is, hagyjuk a normális szponzorok igényeit, hagyjuk a nézői kisebbség érdekeit, sokkal „könnyebb” a másik út. Nincs mese, a versenyzőket kell megkopasztani, a szponzor meggyőzése macerás, inkább fizessen az, aki száguldozni akar, meg az, aki sztár kíván lenni.

Ajaj, ahogy egyre jobban beleélem magam a versenyzők kizsigerelésébe, úgy jönnek elő az újabb problémák, ugyanis a versenyzőknek is vannak jogos igényeik. Ördögi kör, mert a saját megkeresett pénzük mellett nekik is szükségük van a szponzorok támogatására, hisz a technikai sport sosem volt olcsó, most pedig még annál is többe kerül. Nem lehet általánosítani, nem mindegyik induló őrült gazdag és nem jön mindegyiküknek könnyen a pénz – ha értik, mire gondolok.

A nevezési díjjal fizető kuncsafttá váló versenyzők ugyanúgy igénylik a magas minőségű szolgáltatást, a gördülékeny, zökkenőmentes, profi szervezést, a korrekt bíráskodást, az időtervek tartását, de a versenyzésre alkalmas útburkolatot is, amin nem kapnak indokolatlanul defektet, vagy a pontos időmérést és a megfelelő kommunikációt, tájékoztatást, a szabályok betartatását, hogy csak pár apróságot említsek. Zárójelben jegyzem meg, ha az időterv csúszik egy-másfél órát, ahogy arra volt már példa idehaza, akkor szerencsétlen néző is összekeveredik a gyorsokkal együtt, és jó sok ácsorgás után lehet, hogy hazamegy, mielőtt megjönnének az autók.

Visszatérve a szolgáltatásra, sok fizető vendég, vagyis pilóta és csapata hagyja itt a hazai sorozatokat, megy el más országokba, ahol úgy érzi, a nevezési díjért fajlagosan is jobb szolgáltatást kap, ez pedig megint a bevételek csökkenéséhez vezet. Sok fiatal tehetséges pilóta már ki sem próbálja magát a hazai versenyeken, hanem pár szárnypróbálgatás után egyből külföldön kezd. Tehát a közönség és a szponzorok kérdéskörét megint nem kerülhetjük meg, hisz a jó rendezvényhez kell a bevétel. Meg hozzáértő szervező sem árt, akikből szintén hiány van, vagy nincs hiány, csak nem jutnak szerephez, ebbe nehéz kívülről belelátni.

Természetesen nem akarom beállítani a versenyzőket se szeplőtelennek, hisz annyi kutyaütő ragad volánt manapság, ugyanis a pénz, vagy más szóval a nevezési díj reményében olyanokat is beengednek a sportolók családjába, akik nem oda valók. Nem kell bemutatnom azokat a pilótákat, akik se gyorsan, se látványosan nem tudnak vezetni, vagy megnézni azt a fajta kategóriaáradatot, ahol a három indulóból mindenki dobogón végez. Tovább tetézi a bajt, hogy a szervezett, eredményes utánpótlás-építés teljesen hiányzik a hazai raliból.

Halkan jegyzem meg, vannak olyan sportágak és versenyek, amire nem fizethet be bárki, amin ha valaki nem teljesít, az nem indulhat és higgyék el, ott is pénzből élnek, de azt az elvet vallják, hogy a minőség sokkal több pénzt hoz, mint a silány mennyiség.

Aztán arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a versenyzőnek, csapatoknak ugyanúgy tepernie kell a szponzorpénzekért, ahogy egyébként a szervezőknek és a szövetségnek is. A versenyző úgy lehet például szponzorbarát, ha jó helyezéseket ér el, látványosan versenyez, és ami manapság egyre mellőzöttebb szempont a sportágban, ha meg tud szólalni, magyarul hoz egy szimpatikus, nívós és hiteles karaktert, vagy például műszakilag is fel tud lépni a pástra. E téren ugyanúgy jót kell nyújtani a szövetségnek, a versenyt szervezőknek, a rendezőknek, a pályabíróknak, a biztonságiaknak és mindenkinek, akinek kommunikálnia kell akár a versenyzőkkel, akár a nézőkkel, vagy netán interjút kell adnia a kérdezőknek. Mondjuk kérdezőkből és képkészítőkből is sok a nem oda való, hogy azért a saját „szakmánkat” se hagyjuk ki a jóból – hány olyan „profi” fotós van, aki ész nélkül rombolja a természetet, hogy nagyobb útszakaszt lásson be és beáll oda, ahova nem szabad, egyszóval rossz példát mutat.

Nini, szépen lassan arra kell rádöbbennünk, hogy először adni kell, és csak utána lehet kapni, hogy nem is a pénz, hanem a minőség a legnagyobb mumus minden oldalon? Bizony, először kell egy kis mentalitásváltás a nézők, a rendezők, a sportot szabályozók és irányítók, a sarcokat alakítók, valamint a versenyzők részéről, aztán lesz alap, hogy megnyíljanak azok a bizonyos csapok, és ha megnyílnak, akkor minden a kiutat mutató kerékvágásba kerül, attól kezdve már tényleg lehet a pénzhiányt okolni. Az is sokat lendít egyébként az ügyön, ha valaki elhivatottságból tesz a sportért, ráadásul kevésbé támadható, hisz joggal mondhatja, hogy ő csak dolgozik érte, nem a pénz miatt csinálja. És akkor a pályára állító összefogást még nem is említettem. Mert hiába büszkélkedhet manapság is normális, tenni akaró emberekkel a sportág, ha ők nem képesek igazán összefogni.

Ne, nem ezt a választ vártuk! Micsoda butaság, mi az, hogy az első lépés nem is a pénz, mi az, hogy szemléletváltás, összefogás kell és mi az, hogy mindenki hibás?! Pedig ez a szomorú helyzet, meg az, hogy egy csomó normális ember pont emiatt fordul el a sportágtól, mert nem hiszi, hogy hazánkban meg lehet változtatni a fejeket, ezzel pedig egyre nagyobb kisebbségbe kerül a „jó oldal”.




Share/Save/Bookmark