2017. Június 25., Vasárnap

Frissitve:11:02:08

Legfrissebb:

Úton a világhír felé kereklámpás Ladával

Nyomtatás

Mindig örülünk neki, ha egy hazai autóversenyzőnk otthagyja lábnyomát a világban, főleg ha kövér gumicsíkokat rajzol a kanyarokban, vagy szép vezetéssel, komoly eredményekkel öregbíti hírnevünket. A Top Gear-ből távozó trióhoz köthető Drivetribe nevű honlapon a Zákányi János – Vidécz Zsolt páros örömautózása akasztotta ki a lájk és megosztás gombokat. A cikkírás pillanatában 1700 ember mutatta rá felfelé a hüvelykujját, és 382-en osztották meg belsőkamerás videójukat, mely a márciusi orfűi Tesztrally ötödik gyorsaságiján készült.

A mozgókép felénél a navigátor összehajtja jegyzetét, és az itiner helyett átadja magát a kilinccsel előre való integetésnek. A látványos autózás oka prózai volt. Nem volt kivel versenyezniük, hiszen egyedül maradtak a kategóriában, a nagyokkal pedig kopott utcai gumikkal nem tudták felvenni a versenyt.

Félig örömteli, félig szomorú adalék, mert egyfelől látszik, hogy működne a rali. A közönség őrült hálás volt a párosnak, és ahogy a ladás különítményben is megvan a bugi, úgy számos sportolót említhetnénk, akik el tudják vinni a showt, vagy akár végletekig csökkenteni a gyorsaságin töltött másodperceket. Másfelől szomorú látni, ahogy sportszakmai, anyagi, mentalitásbeli, és egyéb okokból sorvad ez a sportág. A máshol érzékelhető kettősség a ralit is sújtja. Sokszor ugyanis nem találkozik a lelkesedés, a támogatás, az esély, a lehetőségek, a szív vagy a becsület azzal, akik megérdemlik. Pedig, ha valakik a széthúzás helyett közös, értelmes, működő meder felé terelné a sportolókat, a rendezőket, a csapatokat, a támogatókat és nézőket, remekül működhetne a dolog.




Share/Save/Bookmark