Versenyruhába öltözött a Bentley kupéja – itt a Continental GT3

Nyomtatás

A vadonatúj Bentley Continental GT nemrég mutatkozott be a nagyközönség előtt, az angolok pedig nem vártak sokat a GT3-as versenyváltozat leleplezésével sem. Az elődjénél alapból dinamikusabb formákat öltő luxus-sportkupénak kifejezetten jól áll a versenyruha, duplaturbós V8-as erőforrása pedig a kellő erőt is biztosítja.

Az angolok egy látványos, szürke, fekete és zöld összeállításban mutatták be a GT3-as változatot, ami természetesen minden szükséges módosítást megkapott, hogy a maximumot tudja nyújtani a zárt pályákon, és mindeközben természetesen a megjelenésre is odafigyeltek. Hatalmas légbeömlők, óriási hátsó szárny, méretes szélesítések és jókora ültetés jellemzi a Continental GT3-at.

A súlycsökkentésnek is kiemelt szerepe volt a fejlesztés során, hiszen hiába az új technológiák, minden jóval megtömve azért így is közel 2,25 tonnát nyom a méretes luxuskupé. A rengeteg karbon elemmel és a kibelezett utastérrel végül közel egy tonnától sikerült megszabadulnia az autónak, így a versenyváltozat kevesebb mint 1,3 tonnát nyom a mérlegen. Belülről nem osztottak meg velünk képet a gyáriak, de annyit azért így is látunk, hogy a bukócsöveken és a versenyülésen kívül nem sok maradt – az információáramlásról is bizonyára egy digitális kijelző gondoskodik.

Az utcai változat egyelőre csak egy 6-literes, 635 lóerős W12-essel érhető el, ám a GT3-asban a már korábban is használt 4-literes, duplaturbós V8-as építették be a mérnökök, amelyet azért jócskán felfrissítettek – például egy új kipufogórendszerrel. A teljesítményre nem lehet panaszunk: 558 lóerőt hoztak ki a szerkezetből a szakemberek, ami az 1,3 tonnás tömeggel és az aerodinamikai elemek által nyújtott leszorítóerővel párosítva bizonyára villámgyorssá teszi a Continental GT3-at.

A futómű és a fékrendszer is a versenypályás használathoz lett igazítva, így minden adott az izgalmakhoz. Az angolok már bele is kezdtek a fél éves tesztprogramba, hogy a 2018-as Blancpain GT sorozatban már el is tudjon indulni az autó.




Share/Save/Bookmark