Ford Grand C-Max vs. Mazda5 teszt - Családi recept: 5+2=7

Nyomtatás

Kis család, nagy család, a szomszéd lurkói, a mieink haverjai… csak egy-két példa abból a temérdekből, amikor könnyedén eshet a szállításra szoruló személyek száma a bűvös ötös érték fölé. Aki magára ismert az első sorban megejtett felsorolásnál, gyakran kíván meg egy-egy nagyobb, sokszemélyes egyterűt, de a személyautókhoz inkább vonzódva vagy épp a szűkebb büdzsé okán nem engedhet meg magának egy nagyobb „buszt”, az ő autója lehet a Ford Grand C-Max vagy épp a Mazda5.

Tesztünk két alanya a fent említett problémakörre lehet gyógyír, hiszen mind a Ford, mind a Mazda hétszemélyes konfigurációban érkezett meg szerkesztőségünkhöz, de közben kisebb méretükkel és remekbe szabott dízelmotorjukkal a szűkebb pénztárcának is kedvező döntés lehet a kettejük közül való választás. Tehát mindketten hétszemélyesek, mindketten alsó-középkategóriásra építkeztek, gyakorlatilag testvérek, tolóajtóval szerelték őket, ráadásul 1,6 literes turbódízel erőforrásuk teljes mértékben közös, ugyanaz a szív dobog a két motorháztető alatt.

Aki azt gondolná, hogy éppen a felsorolt indokok miatt nagyon egyformák az autók, téved. A Ford és a Mazda néhány szempontból természetesen hasonlóan teljesít, viszont vannak területek, ahol az egyik nagyobbat villant a másiknál. De ne habozzunk, nézzük, hogyan vizsgáztak az egyterűek a gyakorlatban!

Karosszéria; Utas-, és csomagtér

A két „busz” külsejére nem szeretnék túl sok karaktert vesztegetni, hiszen az objektivitás köpenyébe burkolózva nem dönthetünk ízlésbeli kérdésekről. Viszont azt megállapíthatjuk, hogy míg a Ford a látványosabb formatervet próbálja előhozni, addig japán vetélytársa inkább a visszafogott, letisztult vonalakkal operál. Külön érdekesség az utóbbi, fehér tesztautón domboruló, kifejezetten markánsan látszó három él az oldalsó lemezeken. Az, hogy ez mennyire jól is néz ki, döntse el a szemlélő, azaz Ön, kedves olvasó. Jó páran ráadásul megjegyezték, hogy az előző generáció formavilága sokkal tetszetősebb volt az újnál, bevallom, én is ebbe a táborba tartozom, bár nyilván nem ez fogja meghatározni az autóról bennem kialakult képet.

Mindeközben a Ford teljesen másik irányból közelíti meg a külső témakörét és a márka arculatát többnyire egységes formai elemekkel próbálja visszaadni. Nagyrészt sikerrel, egyedül a hátsó lámpák környékén húzódnak kissé furán a vonalak.

A tesztautó – most elnézést kérnék a millió árnyalatot megkülönböztetni képes hölgyektől és a színfetisizta uraktól – mély narancssárga színe kifejezetten kellemes volt, abszolút előnyére vált a hétszemélyes Fordnak, plusz a mostanra jelentősen beszürkült utcaképet is feldobja az élénkebb szín.

Belül is hasonlóan vegyes a kép, ha tesztalanyaink formavilágát eresztjük egymásnak, de azt leszögezem, minőség terén – nem nagy meglepetésre – nagyon hasonló szintet képviselnek. Az anyagok korrektek, és míg a Ford puhább és világosabb burkolatokkal édesget, addig a Mazda amolyan japánosan kemény és fekete elemekből építkezik, de a jó összerakottság érzetét ugyanúgy átadja, mint a német versenyző.

A Grand C-Maxban egyébként modernebb, formabontóbb – amolyan robotos – stílussal találjuk szembe magunkat, míg az 5-ös egyértelműen a visszafogottabb, nyugodt vérvonalat képviseli, amolyan igazi funkcionalistaként. Ez megint olyan, hogy van, akinek egyik tetszik jobban, mások pedig a másikat preferálják. Viszont a Mazda5 műszerfalán hiába keresünk USB csatlakozót, a kategóriához viszonyítva korrekt hifi hangszóróin át csak a CD-n vagy az AUX csatlakozón keresztül „átpasszírozott” muzsikát hallgathatjuk. A C-Maxból viszont nem spórolták ki a hasznos portot, ráadásul a központi kijelzőn egészen kellemes formátumban jelennek meg az információk és a navigáció adatai, míg a fedélzeti számítógép által számolt fogyasztási és egyéb értékek az óracsoporton belül, egy kisebb mátrixkijelzőn olvashatóak le. Sajnos japán tesztalanyunk ily módon nem kényeztet, a középkonzol tetején a már évek óta jól bevált egysoros kijelző informál mindenről, de hát épp az előbb említettem: a funkcionalitás az ő asztala.

Az utastér kényelmében viszont egyértelmű döntetlent kell hirdetnünk, a Mazda egész kellemes mintával készült szövetülései hasonló komfortot nyújtottak, mint a Fordé, viszont utóbbiban elektromos ülésállítás és világos bőrkárpitozás emelte a kényelmi faktort. Az első sor helykínálata rendben van, azzal felesleges is foglalkozni, hiszen nyilván a hátsó sorok használhatóságára, főleg a csomagtartóba hajtogatott hatodik és hetedik ülés létjogosultságára kíváncsi mindenki.

Nos, a vezető mögött átlagos helykínálat fogad, igazából semmi különöset nem tapasztalunk, egyedül a tolóajtón való bejutás teszi nem épp hétköznapi mutatvánnyá a beszállást. Ha gyerkőcünk van, megfontolandó lépés lehet a tolóajtó miatt bármelyik tesztalanyunkba invesztálni, hiszen a kis lurkó figyelmetlenül, a szűkebb helyre beállt apuka (vagy inkább anyuka) hibáját nem veszi észre és már vágná is ki az ajtót, neki a mellettünk parkolónak – erre abszolút gyógyír a tolóajtó.

Visszatérve a második üléssorra, a Mazda és a Ford is nagyjából ugyanazt a kis hibát követte el. A hivatalosan három-, de inkább kétszemélyes hátsó ülőalkalmatosság háttámlájának magassága ugyanis mindkét esetben hagy némi kívánnivalót maga után, egyszerűen fogalmazva alacsonyak.

Ide még felnőttek is ülhetnek és ülnek is gyakrabban, nekik pedig mindenképp feltűnik a szükségesnél nagyjából tíz centivel kurtább üléstámla. Az úgysem használt középső részt viszont praktikusan a bal szélső utasülés ülőlapja alatti rekeszbe csomagolhatjuk, a támlát lehajtva pedig kellemes könyöklőt kapunk, hosszabb utakon tehát – amennyiben az ülés alatti tároló épp nincs tele játékokkal vagy kacatokkal – mindenképp érdemes a kényelem jegyében elvégezni az "origamizást".

Alsó-középkategória. Bizony, teljesen hétköznapi, maximum ötszemélyes igényekre szabott alapokra épülnek tesztalanyaink, amelyek mégis hét ülőhelyet kínálnak fel. Viszont nem meglepő módon a leghátsó sorba kényszerülőknek roppant szűk helykínálattal kell megbarátkozniuk, akár a Mazdáról, akár a Fordról van szó. Hiába a sínen tologatható második sor, az ülőlap és a háttámla méretéből, valamint a keletkezett alkalmi lábtérből egyértelműen következik, hogy ez a részleg bizony csak a lurkók számára jelenthet alternatívát, ők viszont teljesen jól elférnek a szűkre szabott posztokon is. De ezen nem kell felháborodni, hiszen mint említettem, alsó-közepes platformokon nyugszik mind a Mazda, mind a Ford, így nem is feltételeztük, hogy ez a kategória képes lenne olyan helykínálatot produkálni, mint a jóval méretesebb Galaxy például.

Nem szabad hiú ábrándokat táplálni, egyszerűen tudomásul kell venni, hogy ebben a (méret)kategóriában a hétszemélyes konfiguráció inkább 5 + 2 –t takar, hiszen ilyen karosszériahossz mellett ember legyen a talpán, aki hét felnőttnek is kényelmes teret tud megalkotni.

Hajtáslánc; menetkomfort és dinamika

Már az elején lelőttem a poént, a két autó motorházában egy és ugyanazon négyhengeres, 1560 köbcentis turbódízel erőforrás dolgozik, melynek különlegessége, hogy a hengerfejet hengerenként kettő, azaz összesen nyolcszelepesre alakították ki. Elavult technika – gondolják sokan. És mekkorát tévednek! A hengerenként két szelep roppant kellemes karakterisztikával ruházza fel a 115 lóerős és 270 Nm csúcsnyomatékú erőforrást. Jóformán már 1100-as percenkénti fordulattól használható és a szokásos módon az 1800-as vonaltól húz igazán a dízelmotor, amely a hatsebességes kézi váltóknak – és persze saját koplalásának – hála alig kér enni.

Természetesen mindkét tesztautóval megfutottuk szokásos Autó Pult normakörünket, melyek végén elégedetten konstatáltuk, hogy tényleg étvágytalan jószágokkal hozott össze a sors. A Mazda 5,1, míg a Ford 5,2 litert kért 100 km-re, ami egy ilyen családi autónál roppant csábító adat, azonban ami még ennél is fontosabb talán, hogy a rövid távokkal tűzdelt városi használat során sem kértek 6,5-7 liternél többet.

A Mazdában 100 km/h-nál pontosan 2000-et forog a főtengely hatodik sebességi fokozatban, a Fordnál egy százassal kevesebbet, tehát városi közlekedés esetén, már 55-60-nál betolhatjuk a hatost, ahol az 5-ös kellemesebb, viszont az urbanizációt elhagyván a hosszabb váltóáttételezésű C-Max-szal járunk jobban. Leszögezném, hogy a váltókkal mindkét esetben elégedettek voltunk, dacára annak, hogy más-más stílusú kapcsolást valósítanak meg. A japánban amolyan pontos, férfiasan kapcsolható szerkezettel van dolgunk, míg a német versenyző esetében puhább váltási érzettel párosul a pontos gangolás folyamata.

Futómű tekintetében véltük felfedezni a legnagyobb különbséget tesztünk két résztvevője között. Habár hátul mindketten az igényes megoldásnak számító multilink (többlengőkaros) felfüggesztést kapták, teljesen máshogy viselkednek a kanyarokban. A Mazda a puhább, kényelmesebb vonalat képviselni, épp ezért a precíz kormányzás ellenére is be-bebillen a hátulja, minek következtében hamar kell az ESP-nek beavatkoznia. Ellenben a Ford feszesebbre hangolt futóműve sokkal-sokkal stabilabb és semlegesebb viselkedést mutat, szolidabban provokálva sem hozható ki a sodrából, a sportosabban vezető apukák tehát inkább őt válasszák.

Verdikt

Az együtt töltött napok során egyszerűen mindkét egyterűről bebizonyosodott, hogy megérik a pénzüket. De hogy melyik jobban, azt mi nem dönthetjük el, sokkal inkább a vásárlón múlik, merre billen a mérleg nyelve. Az utastér és helykínálat, főleg a harmadik sort figyelembe véve abszolút döntetlenre hozzák ki a csatát, amely eredményt az azonos motor és a közel azonos áttételezésű váltó csak tovább fokozza. A nyugodtabb, visszafogottabb stílust és a komfortosabb futóművet kedvelők választása egyértelműen a Mazda5, míg a technokrata vénával megáldott vagy sportosabban vezető sofőrök a Grand C-Max mellett tegyék le inkább voksukat.

Normafelszereltségünket tekintve a Mazda5 épp 6,7 millió alatt marad egy picivel, míg a Ford Grand C-Maxot normaszintre hozva 6.839.000-ért vihetjük haza. Természetesen a kategóriában van bőven más alternatíva is, többek között a kiváló ár/érték aránnyal kecsegtető Renault Grand Scénic vagy például a hétüléses kategória megteremtője, az Opel Zafira, azonban a roppant kellemes dízelmotor, a jó minőség és az ezekhez társuló vételár kiemeli a Mazda5-öt és a C-Maxot a mezőnyből.

Néhány szóban

Nehéz a családok jóformán minden igényének eleget tenni, hiszen a praktikumon és a férőhelyeken kívül a kényelem és a fogyasztás, a kellemes erőforrás is szempont. A feladat teljesítését mindkét alany abszolút jól vette, a Mazda5 letisztultságával, egyszerűségével és funkcionalitásával szerzett jó pontokat, míg a Granc C-Max a praktikum és a látványosabb, modernebb formaterv mellett korrekt futóművével vált jó útitárssá. Az erőforrásra egy szavunk sem lehet, széles tartományban használható, rugalmas és elegendő teljesítményt felvonultató, de ami talán még fontosabb, roppant étvágytalan motorokkal volt dolgunk. A megfelelő felszereltséget választva vállalható áron juthatunk a hétszemélyesekhez, közben azonban nem szabad elfeledni, hogy a hét inkább öt plusz kettő.

Alapadatok Futómű Karosszéria Mérések Költségek
 



Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark