Kockázatmentes izgalmak – Honda Civic 1.6 i-DTEC (2018) teszt

Nyomtatás

Általánosságban véve az izgalmak, az érzelmek és a kockázatmentesség egymásnak ellentmondó fogalmak, így autóvásárlásnál magunknak kell eldöntenünk, hogy inkább a megnyugtató állandóság vagy épp a sportosság, az élmények a kívánatosak. A kettő ritkán jár kéz a kézben, ám úgy tűnik, a Honda ezúttal sikerrel abszolválta ezt a feladatot – az új Civic minden kétséget kizáróan izgalmas egyéniség, mégis süt belőle a robusztusság. Ezúttal a gazdaságos 1,6 literes dízelmotorral szerelt verzió járt szerkesztőségünk garázsában.

A kissé hosszúra nyúlt ufókorszakot követően a Honda nagyot váltott és a hagyományosabb karosszériaformák irányába tett lépéssel egyértelműen a klasszikusabb japánautós értékeket keresők számára kíván vonzóbb alternatívát nyújtani. Amire szükség is van, hiszen az autópiacot pont ez a fajta sokszínűség teszi izgalmassá és teljessé, ám a pörgős kis szívómotorok régi nagymestere immáron csak turbóval lélegeztetve szállít Civicet, legyen szó benzines és dízel verzióról egyaránt.

Az Autó Pult szerkesztőségi garázsában megfordult már mindenféle az új generációból, volt szedán erős turbómotorral és fokozatmentes automatával, megmutatta mit tud kompakt kasztniban a háromhengeres, ugyancsak kényszerlélegeztetett 1.0 VTEC, és persze a csúcsot jelentő Type R, vagy becenevén a CTR sem maradt el. Ezúttal a dízelmotoron volt a sor, amely ötajtós formába bújva tette tiszteletét, manuális váltóval. Egyébként ehhez az erőforráshoz nem is kérhető automata a japánoknál.

Abszolút telitalálat, hogy tesztalanyunk kék színben gördült le a futószalagról – a harsány szín legalább olyan jól áll a Civicnek, mint a fekete vagy a piros, összecseng a kihívó formákkal és kiemeli a lényeges részeket. A japánok ezúttal nagyon rágyúrtak a dinamikus, mokány kiállásra, amit a méretes első és hátsó lökhárítóbetétek jól példáznak, még annak ellenére is, hogy java részük nem jut valódi levegőátengedő szerephez.

A korábbi generációhoz képest hagyományosabb, laposabb építésű forma önmagában több dinamizmust hordoz. Abszolút kellemes részlet az amerikai piacra szánt modellekről ismert, sárvédőbe integrált szélességjelző, amely csak fokozza a különc öltözéket. A Honda ugyanis igyekezett ismét formabontó lenni, amelyről nem csupán az alapforma, hanem az autó szinte minden szegletében felbukkanó, jól kidolgozott és merész részletmegoldások láttán magunk is meggyőződhetünk. Mokány megjelenés, szigorúan szúrós első fényszórók és a Sport csomagnak köszönhetően dinamikus miliő jellemzi tesztalanyunkat - igaz, a végeredmény éppen emiatt a határozottság miatt megosztó is lehet.

Az utastér már kevésbé szélsőséges, persze a sportosságot az üléskárpiton karbont idéző csík igyekszik itt is éreztetni. Az utóbbi időben a Civic védjeggyé vált teljes egészében digitális műszerfal ezúttal sem maradhatott el, szép grafikákkal és türkiz háttérvilágítással - minden fontos információt elő lehet varázsolni rajta a híváslistától a navigációig. A multimédiás rendszer kissé lebegő hatást keltő kijelzője a középkonzol tetejére került, míg a rajta futó szoftver a korábbi, Android alapú rendszer továbbfejlesztett verziója.

A kezelhetőség sajnos hagy némi kívánnivalót maga után: olykor kissé lassú, ráadásul igencsak bonyolult a rendszer, így megszokást igényel, ráadásul nincsenek dedikált gombok sem mellé, így mindig a menübe kell visszatérnünk, ha keresünk egy funkciót, amiből viszont jó sok van, és akár HDMI kábellel is tudunk csatlakozni rá. A klíma ugyan kapott egy kezelőpanelt, amiről jó pár funkciót elérünk, de az üzemmód kiválasztásához és a befújás erősségéhez egy gombot megnyomva az érintőképernyős kijelzőt kell használnunk.

Ami abszolút dicséretes, az az anyagminőség és az összeszerelés színvonala, ugyanis a sportosan dinamikusra hangolt futómű ellenére sem tapasztaltunk zörgő nyiszogó hangot, az illesztések szépek, a matériák pedig kellemes tapintásúak. Ez pedig az elődöt ismerve már önmagában hatalmas előrelépést jelent.

A helykínálatról szintén nem szólhatunk rosszat, hiszen mind széltében, mind hosszában kellő tér áll rendelkezésre, s hátul is legfeljebb a 185 centi felettieknek gyűlhet meg a bajuk a kupésan ívelő tetővonallal. Az ülések egyénként az építésmódnak megfelelően alacsonyra kerültek, s így a vezetési pozíció is kellemesen sportosra alakult, miközben a pilótafülke egészen szellős és kényelmes.

Ami az utasteret illeti, praktikum terén kiemelkedőt nyújt a Civic, méretes csúsztatható és kivehető pohártartóval ellátott rekeszt találunk a könyöklő alatt, és a középkonzol alá is jutott egy nagy tárolórekesz, ahonnan a HDMI, az USB vagy a 12 V-s csatlakozóhoz kapcsolódó kábeleket egy lyukon vezethetjük ki a váltó előtti tartóba, ha telefonunk nem lenne képes a vezeték nélküli töltésre, amit szintén itt végez az autó.

A csomagtér a padló alatti rekeszt is beleszámolva 478 literes, amivel a kategória egyik legjobb értékét tudhatja magáénak a Civic, és valóban rengeteg cuccot tud elnyelni a padló alatt is hatalmas rekesszel rendelkező puttony. Az egyetlen negatívum a kis lépcső, melynek köszönhetően azonban síkba dőlnek a hátsó ülések.

A japán kompaktba természetesen bekerültek a legmodernebb biztonsági és kényelmi extrák is. Utóbbiak táborát az előbb már említett vezeték nélküli töltés vagy éppen a hátsó utasok számára is járó ülésfűtés gyarapítja – noha ez sovány vigasz azért cserébe, hogy egyáltalán nem került légbefúvó a második sorba. Biztonsági asszisztensek terén a kifejezetten szofisztikáltan működő sávtartó, holttérfigyelő, távolságkövető tempomat, keresztirányú forgalomfigyelő, tolatókamera és ütközésre figyelmeztető rendszer is rendelkezésre áll – utóbbi igencsak érzékeny, bár először csak vizuálisan, majd csipogással is figyelmeztet, mielőtt bevetné az automatikus vészfékrendszert.

Kifejezetten kellemes pont lett az 1,6 literes turbódízel, amely papíron ugyan csak 120 lóerőt teljesít, érzetre azonban ennél jóval dinamikusabbnak tűnik, ami a jelzett 300 Nm-es nyomatékcsúcs ismeretében talán már nem is olyan meglepő. A japánok kifejezetten jól szigetelték el az amúgy sem kereplős erőforrást, így hanghatások tekintetében inkább a nyugalom jellemzi a Civicet. A hatgangos váltó áttételeit meglehetősen hosszúra nyújtották a gyáriak, hiszen mindösszesen 2100-at forog a forgattyús tengely percenként 130 km/h-s tempónál – mindez nem veszélyezteti a dinamikát, a fogyasztásra és az utazóképességekre pedig kifejezetten jó hatással van.

Noha étvágy terén a gyártó csupa 4 liter alatti értéket ígér (vegyes üzemmódban 3,5 l/100km), a való életben mindez optimistának hathat. Bár országúton tényleg nagyon kellemes értékeket lehet előcsalogatni az i-DTEC néven futó négyhengeresből, összességében inkább azt mondanánk, hogy az 5 liter alatti vegyes étvágy a reális. Jól autózható tehát az 1,6-os dízel Civic, amiben egyébiránt a remek kapcsolási érzetet nyújtó és pontos kézi váltó is szerepet vállal – ez szerencsére nem meglepő a Hondától.

Nem csak a látvány esetében tűzték ki célul a dinamizmust a japánok, de a hajtáslánc tekintetében nem estek át a ló túloldalára. A kormányzás pontos és közvetlen, ami már önmagában is jó alap a sportos vezethetőséghez, de a kopptól koppig mindössze 2,1 fordulat ezt még tovább erősíti.

A futómű talán még a kormányzásnál is jobban sikerült, köszönhetően a váltó melletti adaptív lengéscsillapítási üzemmód kapcsolónak, amely az állítható futóművet befolyásolja: normál helyzetben kifejezetten kényelmes és ügyesen lépi át a hibákat az autó, míg a varázsgombot megnyomva jócskán felkeményedik, és igazi kanyarvadásszá válik a Civic – élmény vele az autózás, amiben nem titkoltan szerepet vállalnak a Continental SportContact család legújabbb, 6. generációs abroncsai is.

A Civic összességében nagyon komplett és erős csomagot ad: a kompakt méretek közé szorított praktikumhoz korrekt minőség jár, megfejelve a már említett vezetési élményekkel. Apróbb hiányosságai vannak persze, azonban a vaskos érvek mellett mindezek talán könnyebben eltörpülnek. A Honda ceruzája első ránézésre persze szokás szerint vastagon fogott, azonban a konkurensek ajánlatainak áttekintése árnyalja azért a képet.

A japánok kompaktja a 120 lovas dízellel és - egyébként bőségesnek mondható - alapfelszereltséggel 6,35 millió forinttól indul, a normaszinthez szükséges extrák meglétéhez azonban a tényleg tisztességes opciós listát, például navit is magába foglaló szint megválasztása szükséges, azonban így is alig járunk 7 millió felett, a minden hájjal megkent tesztpéldány pedig befér 8 millió alá, bőrüléssel, napfénytetővel. Mindez persze nagy összeg, ám a konkurenseknél sem találunk lényegesen olcsóbbat.

A Skoda Octavia például 1.6 TDI-vel (115 LE) rögtön 7 milliótól startol, amit a közepes felszereltségű Civic szintjére szerelve 8 milliós összeget kapunk. A 105 lovas, tehát picit vérszegényebb Mazda3 megfontolandó lehet, főleg, hogy a megkívánt extrákkal is épp befér 7 millió alá. Mindeközben a Toyota és a Nissan kínálatából kikopófélben vannak a dízelmotorok, a Volkswagen pedig szokásosan nem szerénykedik árak terén - kompaktok kompaktja, a Golf tesztalanyunkhoz hasonló kvalitásokkal ugyancsak 7 millió fölé érkezik, azonban a japánok csomagos felszereltségi rendszere miatt összességében mégis szerényebben, mi több, az új Hyundai i30 sem tud már döntést érő árelőnyt kiépíteni. Érdemes lehet megvárni az új, sok szempontból ígéretes Ford Focus hazai bevezetését is.

Szerencsére a motor felára sem túlzó: a mellesleg egészen ügyes és takarékos háromhengeres benzineshez képest 400 ezerrel kérnek el többet érte, ezért viszont átlagban fél, autópályán pedig inkább minimum egy literrel takarékosabb, miközben rugalmasabb és egy árnyalattal gyorsabb is az öngyulladós. Így a sokat autózóknak biztosan jobban megéri az öngyulladós, a keveset közlekedők pedig a Honda által kínált 8 év vagy 150.000 km-es hajtásláncra vállalt kiegészítő garanciájának örülhetnek.

Néhány szóban

Az alapos megújuláson átesett Civic látványos, kicsit szélsőséges formákkal immáron hagyományosabb, laposabb autóformával igyekszik hódítani. Ezúttal dízelmotorral rendelkező ötajtós járt nálunk, amely kizárólag kézi váltóval kapható. A hajtáslánc korrektnek bizonyult, kellemes csalódás volt a jól elszigetelt és dinamikus erőforrás, a futómű pedig igen jól szerepelt tesztünkön, az adaptív funkcióval még ügyesebb mint a széria. A jó minőségű, jól összeszerelt Civic ugyan nem olcsó, ám a konkurensek sem tudnak jelentősen jobb ajánlatot felmutatni, főleg ha figyelemben vesszük a Civic tisztességes extralistáját és minőségét.

Előnyök: Izgalmas forma; Izmos, hatékony erőforrás; Kiváló futómű; Jó kormányzás; Praktikus utastér; Modern, jól működő extrák

Hátrányok: Hátul szűkösebb fejtér, légbeömlő hiánya; Bonyolultnak ható multimédiás rendszer; Magas ár

Alapadatok Futómű Karosszéria Mérések Költségek
 



Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark