Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Hazánk déli részét már el is érték a kissé túlságosan is szájba rágott hófelhők, és estére már mindenhol fehér takaróba burkolózik a táj. Ez remek lehetőséget teremt arra, hogy párunkkal a kandalló előtt összebújva pihenjünk, avagy kissé feljebb tekerve a potmétert a csekélyebb tapadási viszonyok közepette – a kellő óvatossággal és körültekintéssel – csiszoljuk vezetési tudásunkat.

Ferrari FF és lezárt pálya csak nagyon keveseknek áll rendelkezésére, ezért ezt az élményt az alábbi gyári videó hozza testközelbe. A svédországi helyszínen, 100 kilométerre a sarkkörtől fekszik Arjeplog 14 kilométeres erdei pályája, amelyet az olasz csataló volánja mögött az 1978-as Rali Világbajnokság jégmenője, Markku Alen hódított meg. Hiába a kor, a 6,3 literes, 660 lóerős V12-es, összkerékhajtásos álomautót alaposan megdolgoztatta neves pilótája.

Hogy ezt lehet még radikálisabban is, azt ezúttal a Jaguar bizonyítja. A zord időjáráshoz egyébként is jobban hozzászokott brit géneket nyitott tetős kivitelben engedték tombolni a videó alkotói. És bár a hátsókerékhajtás láthatóan nehezebben birkózik meg a gyorsítás feladatával, így is kiváló mókának tűnik az 550 lóerős, kompresszoros V8-assal felvértezett XKR-S Convertible terelgetése.