A valaha gyártott leggyorsabb és legerősebb Bentley. Az új generáció érkezése előtt méltó módon, korábban soha nem látott sportos formában vesz búcsút a Continental GT. Az új Supersports motorházteteje alatt 700 lóerő lakozik.
Még egyetlen Bentley sem volt ilyen gyorsA sportmodellt a gyártó jól bevált hatliteres, biturbó W12-es erőforrása hajtja, amely nagyobb turbófeltöltőknek és átdolgozott léghűtésnek köszönhetően eddig még soha nem látott régiókba merészkedik a teljesítmény terén. Mindez 700 lóerőt jelent, amelyhez elképesztő 1017 Nm nyomaték csatlakozik. Mindezt átdolgozott, jobban rajtoló nyolcfokozatú bolygóműves automataváltó továbbítja az összkerékhajtás felé, amely alaphelyzetben a teljesítmény 60 százalékát küldi hátra – de az elosztást a rendszer intelligensen változtatja szükség szerint a tengelyek között.
Mindez nem akármilyen adatokat eredményez. A 0-100-as sprint megvan 3,5 másodperc alatt, a végsebesség pedig a fokozott leszorító erő ellenére is 336 km/h. A Supersports ráadásul vászontetős kiadásban is elérhető lesz, amely a fokozott merevítésnek köszönhetően azért jóval nehezebb – így érthető a 3,9 másodpercre csökkent gyorsulás és a 330 km/h-s végsebesség.
A menetdinamikát a V8-as GT3-R kiadás elektronikus vezérlője fokozza, amely képes az első és a hátsó kerekek fékeit egyedileg használni a differenciálzár megsegítésére – vagyis a kellő tapadás elérésére. Ehhez engedékenyebb menetstabilizáló is csatlakozik, így a leggyorsabb Bentley tulajdonosai az elektromos gyeplő biztonsága mellett is élvezhetik a kisebb csúsztatásokat. Ezeknek egyébként 275 mm széles 21 colos kerekek igyekeznek ellenállni, melyeket hatalmas karbon-kerámia fékrendszerrel is nyüstölhetünk. A kovácsolt alumínium felnik egyébként összesen 20 kilótól szabadítják meg a modellt, amelyhez további 5 kilós fogyókúra csatlakozik a titán kipufogórendszer jelenléte miatt.
Nem csak erőben, finom részletekben is gazdagKívül a Supersports könnyen beazonosítható a nagyobb légbeömlőkkel ellátott első lökhárítóról, amely különösen hangsúlyos kiegészítő légterelő ajkat kapott, de a fix hátsó szárny is kellőképpen árulkodó. Emellett a szélesítések is magukért beszélnek, de oldalnézetből a küszöb is beszédes. Belül egyedi kormánykerék és előválasztó kar fokozza a hangulatot, amelyet Alcantara bevonattal láttak el. A luxus természetesen nem szorult a háttérbe – elég csak a gondosan bőrrel kárpitozott részleteket megfigyelni.
Nem csak minden idők leggyorsabb, hanem legdrágább modellje is lesz a Continental Supersports – legalábbis a sorozaton belül. Nagyon nem lövünk mellé, ha honosítással együtt 100 millió forint körüli alapárra gondolunk, de jó eséllyel még ez is óvatos becslés csak. Ha szeretnénk egyet, nem árt kapkodni – a modell valószínűleg bő fél évig lesz elérhető, majd átadja helyét a Continental GT új generációjának.




