Minden idők legnagyobb MINI-jéről hullott le a lepel: a Clubman új generációja bemutatkozik. A recept nem változott, a méretek viszont jócskán nőttek, összhatásában pedig különösen kellemes hatajtós modellt kapunk.
Ajtó túlkínálat - galériaTalán sosem volt még ennyire kevéssé megosztó a Clubman. Miközben a különleges, kétoldalra nyíló csomagtérfedelet megőrizte, az újdonság arányosabb, elegánsabb lett, stílusa mégsem változott. Az új MINI generációnál már láttuk az új formai megoldásokat, így a LED-es keretet kapó fényszórókat, igazán tehát nem lepődhetünk meg a végső verzió láttán. Újdonság a szintén LED-es, vízszintes elrendezésű hátsó lámpa, amely szélesebbnek láttatja a farrészt, miközben jól beazonosíthatóvá teszi a Clubmant.
Méretben túlmutat az összes társánA maga 4253 mm-es hosszával az újdonság közel 30 centivel (!) lett nagyobb elődjénél, 158 mm-rel megelőzve az egyelőre még korábbi generációsként kapható Countrymant is. A szélesség és a magasság szintén nagy mértékben gyarapodott plusz 115, illetve 16 mm-rel. Sokat mondó adat, hogy a 2,76 méteres tengelytáv megegyezik a BMW 2-es Active Tourer adatával. Ez pedig a belső térre is nagy hatással van, az utasok jóval szellősebbnek és tágasabbnak érezhetik a helykínálatot. Belül egyébként a jelenleg futó új MINI kialakítása köszön vissza, de azért új betétek, kárpitok dobhatják fel a hangulatot, miközben a kézifék helyét elektronikus egység vette át, és némelyik kezelőszerv is új környezetet kapott.
A csomagtartó is szépen gyarapodott: 100 literes növekményével alapból már 360 literes, a két részben dönthető hátsó ülésekkel pedig 1,25 köbméteresre bővíthetjük a teret. A nagyobb méretek a tömegen is elkerülhetetlenül meglátszanak: 155 kilóval lett nehezebb az új Clubman, melynek alapváltozata így 1,3 tonnát nyom.
Az elsőkerékhajtású típus motorpalettája kezdetben háromtagú lesz két benzines és egy dízeles turbós egységgel. A beugrót a Cooper tesztünket is megjárt 1,5 literes, háromhengeres turbómotorja adja 136 lóerővel és 230 Nm nyomatékkal. Hatfokozatú kézi váltóval 9,1 másodperces 0-100-at produkál, és 5,1 l/100 km-es vegyes fogyasztást tud felmutatni. Opcionálisan hozzá hatfokozatú bolygóműves automataváltó kérhető.
A motorkínálat egyelőre háromtagúA következő lépcsőt árban a kínálat egyelőre legizmosabb tagja, a Cooper S Clubman jelenti. Az ő kiléte sem ismeretlen: a kétliteres turbómotor itt is 192 lóerőt teljesít, 280 Nm-rel karöltve, ami 7,2 másodperces 0-100-as sprintre elegendő, hat literes vegyes fogyasztási adat mellett. A Cooper D személyében a kétliteres dízelmotort 150 lóerős teljesítménnyel kapjuk, melyet kihasználva 8,6 másodperces gyorsulási adatot kapunk. A vegyes fogyasztás 4,3 liter 100 kilométeren. Későbbiekben érkezik a kínálatba SD néven a dízelmotor 170 lóerős alternatívája, valamint a 231 lóerős JCW verzió. Egyes források már a háromhengeres turbómotorral konnektoros hibridet is emlegetnek.
Minden más a kisebb testvérmodellből ismerős lehet. A nagyobb tömeg úton tartása érdekében a Cooper S nagyobb, 245/45 R17-es kerekeket is kaphat, miközben az adaptív futómű itt is feláras tétel lesz.
A gyártó az árak tekintetében sem titkolózik a gyártó. Ha kiindulhatunk a brit árazásból, a Clubman borsos 1,5 millió forinttal lesz költségesebb az ötajtós alapmodellnél, igaz, ehhez érdemes hozzátenni, hogy a világ legnagyobb MINI-jével van dolgunk. Ehhez, valamint a prémium státuszhoz és a jó beszálló motorhoz mérten nem is annyira vészes a 7,4 milliósra várható alapár.





