Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Nem bírta sokáig a kilencszeres rali világbajnok: újra versenyautóba ül. A választottja a McLaren MP4-12C GT3-as versenyverziója, amelyet a sportautó-gyártó át is dolgozott az új esztendőre.

Az idén már Loeb is ezt szorongatja - galériaA kezdeti gyártási nehézségek és a típus újdonsága ellenére már az induló évében komoly sikereket könyvelhetett el a McLaren velőtrázó versenyautója. Egy tucatnyi csapat döntött már a modell mellett, amely így 98 futamon indulva 19 győzelmet és 19 pódiumos helyezést zsebelhetett be - persze ez sokkal inkább köszönhető az F1-es csapattól érkező tapasztalatnak, mint a közúti fogyasztásra is termelő, kezdetben bukdácsoló részleg magára találásának. Az eredményeket viszont tagadhatatlanul letették az asztalra, így nem csoda, hogy a márka ezeket a sikereket a „civil” oldalon is meg kívánja lovagolni.

Van, amit nem lehet abbahagyni - galéria2013 még ígéretesebb lesz a brit márka számára. A mai autóversenyzés egyik legnagyobb neve, a ralizást szögre akasztva nagy lelki tehertől a csúcson megszabadul Sebastian Loeb is a McLaren mellett döntött. A pilóta nevével fémjelzett csapat rögtön két autót is indít majd a FIA GT bajnokságban, melyből egyet Alvaro Parente gyári tesztpilóta, egyet pedig maga Loeb vezet majd.

A wokingi cég egyben át is dolgozta a versenyautót, hogy még magasabb szinten elégítsék ki az előrendelési lista immár 15 ügyfelét. Ennek keretén belül legtöbbet az aerodinamikán csiszoltak, de a vezérlés és a teljes elektromos rendszer is megújult, sőt a futóművön is reszeltek egy kicsit. A módosítások természetesen a korábban eladott versenyautókhoz is megvásárolhatóak.

További unikum, hogy most már nem csak sikeres versenycsapatok, hanem egyéni ügyfelek, hobbiversenyzők számára is elérhetővé vált a típus. Persze ehhez a McLaren MP4-12C GT3-ért le kell tenni a teljes árat, azaz 115 millió forintot az asztalra.