Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Az elmúlt hétvége a pünkösdi pihenés helyett néhányaknak az autóversenyzésről szólt, nevezetesen a 24 órás nürburgringi viadal nyomán hördültek fel a diadalra éhes hengerek a tulajdonosváltásra készülő, legendás aszfaltcsíkon. A küzdelem szokás szerint gigászi volt, de az aranyat természetesen csak egyvalaki nyakába akasztották.

Ez a valaki pedig a Mercedes-Benz SLS AMG GT3 volt, még hozzá a Black Falcon istállóé, a dicséret pedig a minden erőpróbát kiálló sirályszárnyas mellett a 9-es rajtszámú autó négy pilótájának is jár természetesen: a maratoni versenyen a német Bernd Schneider, a holland Jeroen Bleekemolen, a brit Sean Edwards, valamint a dán Nicki Thiim dirigálta a végső győzelmet megkaparintó gépet.

A 88 kör végeztével összesen 2 perc 39 másodperces hátrányt összegyűjtő BMW Z4 GT3 állhatott fel a dobogó második fokára, míg a bronzra egy másik SLS AMG GT3 volt érdemes.

A versenyhétvége másik attrakciója Michael Schumacher volt, aki a neki szurkolóknak köszönetképp felhajtott a zöld pokol 20 kilométeres aszfaltcsíkjára, ráadásul nem is akármivel. A W02-es Forma-1 versenyautóval természetesen nem határon autózott a hétszeres világbajnok pilóta, de ez persze érthető is, ha Schumacher szándékát tekintjük. Ez idő alatt Nico Rosberg, Bernd Schneider, Karl Wendlinger és Bernd Mayländer AMG modellekkel vették be a Nordschleifét.