2017. Augusztus 21., Hétfö

Frissitve:09:34:44

Akár 7500-ig foroghat a frissített Ford Mustang V8-asa

Nyomtatás

Mint derült égből a villámcsapás, olyan hirtelen jelentette be a Ford a Mustang ráncfelvarrását januárban. Azóta tudjuk: csak a képekkel voltak ilyen gyorsak a gyáriak, az információra és a modellfrissítés megvalósulására még várni kell. Addig is a belső térről készült legfrissebb fotó elárulja, hogy akár 7500-ig is foroghat a modell alaposan átdolgozott szívó V8-asa.

Külső tekintetében eddig sem érte panasz a Ford izomautóját, és valószínűleg ezután sem fogja. Bár a változások elenyészőnek tűnnek az összkép tekintetében, az alábbi gif megmutatja, hogy egészen sok helyen, főleg a fényszórók környékén nyúltak hozzá az ikonhoz. Az eredmény egy kissé nyúlánkabb jellegű, dinamikusabb forma. Bár egyelőre csak az amerikai változatot láthatjuk, nálunk szinte ugyanilyen lesz a Mustang – legfeljebb a felnik kialakításában és a személyre szabhatóság csökkenésében változik majd az európai kínálat.

Belül főleg technikai oldalon változott a típus. Ez azonnal észrevehető a digitális műszercsoporton: a 12 colos kijelzőn a szokásos információkat személyre szabható formában jeleníthetjük meg, látványosabb és informatívabb végeredményt kapva. Emellett a központi rendszer szolgáltatásai is megújulnak, és a modern kapcsolódási formákat (pl. Apple CarPlay) is támogatja. Emellett elsőként válik rendelhetővé fűthető kormánykerék a modellhez, amely ilyenkor igazán fontos extrává avanzsálhat.

A Mustang V8-as változatáért eddig sem lehetett nem lelkesedni, de az átdogozott ötliteres egység felfokozott örömökről gondoskodik. A közvetlen befecskendezésesre átalakított erőforrás kompressziója is növekedett (11:1-ről 12:1-re), melynek összhatása a fokozott hatékonyság, a nagyobb teljesítmény és a még pörgősebb karakter. Utóbbira már bizonyíték is van: egy amerikai piacos, digitális műszercsoport nélkül szerelt modell belső fotóján látható a fordulatszámmérő is, amely 7500 körüli limitert vetít előre. Mivel a jelenlegi kiadás legfeljebb 6700-ig forgott, az előzetesen véltnél is nagyobb fokú átdolgozást várhatunk.

A számok terén egyelőre titkolózik a Ford, de a 450 lóerős teljesítmény akár még óvatos becslésnek is tekinthető. Emellett a nyár végén bemutatkozó változat megkapja az amerikai GT350 hatfokozatú kézi váltóját (Tremec 3160), így gyorsabb, strapabíróbb erőátvitelre számíthatunk.

A 2,3 literes négyhengeres turbómotort is megpöckölték a mérnökök, amely így az overboost funkciónak köszönhetően az eddigi 432 Nm-nél is több nyomatékot ígér átmenetileg. A hivatalos számok itt is váratnak magukra, de már csak emiatt a hang miatt is megéri a jövőben is a V8-ra koncentrálni:

A hatfokozatú kézi váltót vadonatúj fejlesztésű automatára cserélhetjük az új modellekben, amely tíz fokozattal szavatolja a fokozott rugalmasságot és hatékonyságot. A gyári közlemény szerint az új váltó gyorsabban is kapcsol, melynek egyik eredménye a fokozott gyorsulás. A kézi váltó egyébként új, kétlemezes kuplungot, valamint kettős tömegű lendkereket kapott, így annak kapcsolása könnyebb lesz, miközben jobban bírja majd az erőforrások megnövekedett nyomatékát.

Opcionálisan a friss Mustanghoz elérhető lesz a mágnesesen változtatható lengéscsillapítás, amely az eddiginél kényelmesebb rugózást eredményez, miközben sportosra váltva még dinamikusabban terelgethetjük a vadlovat. Az újdonság padlókiképzése aerodinamikusabb, amely még inkább hozzájárul az üzemanyag-fogyasztás csökkentéséhez.

A ráncfelvarrás várhatóan az idei év második felében érkezik meg a hazai piacra. Ennek hatására az árak csak kis mértékben változhatnak, ami jó hír az ár-érték arányban eddig is igencsak jól álló típus esetében.




Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark