.jpg)
Bár a Porsche mindeddig ügyesen takargatta legfrissebb büszkeségét, az új Boxster alapjaira épülő második generációs Cayman sportautót, egyértelmű volt, hogy a németek rövidesen leleplezik a kétüléses, középmotoros élménygyárat.
Egyes találgatások szerint már a kapuit november végén megnyitó Los Angeles-i Autószalonon láthatjuk az autót, ám nincs kizárva, hogy a premier átcsúszik 2013-ra. Az év elején napvilágot látott számítógépes grafikákat követően mindenesetre már teljes pompájában láthatjuk az autót, hiszen egy szemfüles kémfotós lekapott egy ezüst tesztautót, mégpedig szinte álcázatlanul.
.jpg)
Az újdonság a testvéréhez hasonlóan jóval könnyebb lesz: a 40-50 kilogrammos fogyókúra eredményeként az alapverzió üresen körülbelül 1280-1290 kilogrammot nyomhat majd a mérlegen, de az erősebb ’S’ kivitel is alig lesz nehezebb 1,3 tonnánál.
A relatíve alacsony tömeghez az új Boxsterben már megismert 2,7 és 3,4 literes motorok hajszálnyival erősebb kiadása társul – az elődből kiindulva 275 illetve 325 lóerőre számíthatunk. Ez várhatóan kiviteltől és váltótól (6-fokozatú manuális vagy 7-sebességes PDK) 4,7-5,7 másodperc közötti 0-100-as sprintidőket tesz lehetővé, vélhetően 265 és 280 km/h közötti végsebességekkel. A fogyasztás szintén nagyszerű lesz: modelltől függően körülbelül 7,5 és 8,5 liter között alakul.
Egyedibb színekben is.
A Boxster-ben bemutatott opciók, pl. a hátsó önzáró differenciálmű, az átdolgozott változó lengéscsillapítás, a nagyobb kerekek és a dinamikus váltótartó bakok szintén elérhetőek lesznek az újdonsághoz. Ahogy megszokhattuk, a zárt tetős modell lesz a sorozat drágábbik kivitele. A különbség körülbelül 800 ezer forintot tehet ki, ami 17 millió forint körüli beszállót jelent a középmotoros Porsche világába.

Természetesen a sportosabb R kivitel is néhány éven belül csatlakozik a szériához, ám motorterének tartalma egyelőre nem ismert. Egy biztos: a 3,4 literes boxerhatos motorból könnyedén kihozható a 911 Carrerában látott 350 lóerő is, így valószínű, hogy ez a fajta kihegyezés adja majd a teljesítménykúra alapját. A hivatalos leleplezés után természetesen rögtön jelentkezünk.
