.jpg)
Nem meglepő, hogy az autógyártók már javában a Genfi Autószalonra készülődnek - sőt, igazából már úgy is fogalmazhatunk, hogy úton vannak, hiszen egy hét múlva ilyenkor már túl vagyunk az első sajtónapon. A melegítéssel a Volvo sincs másképp, ráadásul a svédek Svájcba érkező meglepetéseik közül a hálózatról is tölthető hibrid V60-ról már el is árultak nekünk néhány fontosabb részletet.
Nem a tetszetős sportkombi lesz a Volvo első kísérlete a hibridek mezőnyében, ugyanis a mérnökök C30-ból már faragtak otthoni elektromos rendszerről tölthető zöld változatot, azonban a különleges V60 elvileg a praktikusabb, tágasabb autóra vágyó családoknak teszi elérhetővé a hibrid rendszert.
.jpg)
A gyártó állítása szerint a dízel-elektromos hajtásláncot rejtő V60 már a fejlesztés végstádiumában jár, jóformán a szériagyártás küszöbén várja a jövőt, ami igazán ígéretes lehet számára, amennyiben a svédek által bemondott 1,9 literes fogyasztás és az ennek megfelelő 50 g/km-es széndioxid-kibocsátás a valóságban megállja a helyét.
„E második generációs hibrid a legjobb megoldás azon vásárlók számára, akik nem szeretnének kompromisszumokat kötni, ám egy minimális széndioxid-kibocsátású, mégis magas vezetési élményt kínáló autót keresnek maguknak” – vázolta fel a hibrid V60 koncepcióját Stefan Jacoby, a Volvo Cars elnök-vezérigazgatója.
.jpg)
A hibrid hajtáslánc "belsőégésű oldalát" a motorháztető alatt lapuló, már jól ismert, D5 kódnéven futó 2,4 literes öthengeres gázolajos erőforrás illetve a hatsebességes automataváltó párosa adja, ezúttal 215 lóerővel és 440 Nm-es maximális forgatónyomatékkal kivéve a részét a munkából. Az őt kiegészítő ERAD (Electric Rear Axle Drive – elektromos hátsókerékhajtás) villanymotor a hátsó tengelyt hajtja, és 70 további lóerőt visz bele a képletbe.
Az elektromos egység egyébként a gázolajos bajtárs segedelme nélkül, teljesen egyedül is képes mozgatni a V60-at, a 12 kWh-s lítium-ion akkumulátorcsomagból táplálkozva akár 50 emissziómentes kilométer megtételét lehetővé téve. Meg kell említenünk továbbá, hogy az elektromos rendszer fejlesztéséből a szintén svéd Vattenfall energiaszolgáltató cég jócskán kivette a részét.
.jpg)
„Az autórajongók akkor teszik magukévá a zöld gondolkodásmódot, ha garantáljuk nekik, hogy az alacsony széndioxid-kibocsátás miatt nem kell lemondaniuk a valódi vezetési élményről. A hálózatról tölthető hibrid V60 egy igazi sportkombi minden hagyományos tulajdonságával rendelkezik. Egyszerűen annyit tettünk, hogy a legújabb csúcstechnológiás megoldásokkal szereltük fel a modellt” – tette hozzá büszkén Stefan Jacoby.
.jpg)
Amint már említettük, a hibrid V60 bemutatására a Genfi Autószalonon kerül sor, mégpedig március 1-jén, mikor is a helyszínről tudósítva osztjuk meg a legfrissebb részleteket a Volvo (és minden más fontos gyártó) új mdelljével kapcsolatban.
