Újdonságok

A Lexus és a Porsche végzett az élen a legfrissebb megbízhatósági kutatáson

Nyomtatás

A J.D. Power intézet hagyományosan már évtizedek óta végzi az amerikai autópiac monitorozását, így a legfontosabb vevőelégedettségi és megbízhatósági információk is tőlük jönnek. A Lexus már évek óta kibérelt helyen áll a kutatásban, a japán prémium gyártó mellé pedig ezúttal is felzárkózott a Porsche.

Izgalmakra kihegyezve - ízelítő képeken a Genfben érkező VW Arteon

Nyomtatás

A Volkswagent gyakran éri az a kritika, hogy autóik formáiba túlságosan kevés izgalmat csempésznek. Ennek eldöntését mindenkinek a saját vérmérsékletére bízzuk, de annyi bizonyos, hogy a németek következő, Genfben érkező újdonságával kapcsolatban senki nem állíthatja majd ezt. Az ugyanis már korábban kiderült, hogy a CC utódjaként érkező Arteon esetében nem fogták vissza magukat a formatervezők, de a most megosztott ízelítő képek után az utolsó kételyeink is eltűnhetnek.

Módosítás dátuma: 2017. február 23. csütörtök, 13:39

Új motorpalettával érkezett meg a frissített Škoda Rapid

Nyomtatás

Miután az Octavia is megkapta a saját ráncfelvarrását, ideje volt, hogy a nála kedvezőbb árazású Rapidot is felfrissítse a Škoda. A költséghatékony modell esetében óvatosabb kezekkel jártak el az illetékesek, de a változás szemmel látható, miközben a modellpaletta is alaposan megújult.

Genfben már ott lesz az új Renault Megane R.S.

Nyomtatás

A sportkompaktok évek óta licitálnak egymásra, aminek csak a vásárlók örülhetnek - az elérhető árú modellek ugyanis mára csaknem olyan motorteljesítményt és futóművet kapnak, amivel sok esetben a méregdrága sportmodellek orra alá is borsot törnek. Napjainkban pedig minden kétséget kizáróan a Renault Mégane sportverziója az egyik leginkább várt újdopnság a szegmensben.

Módosítás dátuma: 2017. február 23. csütörtök, 08:01

Hamarosan frissül a Mercedes-Benz C-osztály, mutatjuk miként

Nyomtatás

Bármennyire is fiatalnak tűnik a Mercedes-Benz C-osztály, s valóban mintha nemrégiben mutatták volna be a csillagosok új hullámjának második tagját, lassan három éves kort ünnepelhet, ami egyet jelent a frissítéssel. Ennek apropóján lelkes autórajongók lencsevégre kapták a stuttgarti középkategóriás elmaszkírozott tesztpéldányát, amiről azért már tudhatunk egy s mást.

Módosítás dátuma: 2017. február 23. csütörtök, 07:58

Szélvészgyors lesz a McLaren 650S utódja (videóval)

Nyomtatás

A McLaren mérnökei, tesztelői gőzerővel dolgoznak a márka legfrissebb csodaautóján, vagyis a népszerű, és egyben kiváló 650S modell utódján, aminek nevét egyelőre homály fedi, de azt már tudjuk, hogy a britek az újdonságot március 7-én szeretnék leleplezni a Genfi Autószalonon.

Még a héten bemutatkozik a Ford tüzes kisautója, az új Fiesta ST

Nyomtatás

A Ford Fiesta legújabb generációjának érkezésére nagy szüksége volt a Fordnak, hiszen a gyorsan frissülő kisautószegmensben kissé elavultnak számított a leköszönő Fiesta. Az újdonságot tavaly novemberben be is mutatta a Ford, az autó pedig már kapható hazánkban, mégpedig a listaárak szerint 4 millió forintos beszállóáron, és a relatíve magas alapárhoz méltó módon már alapból is remek felszereltséggel.

Vége a várakozásnak - Genfben bemutatkozik az Alpine A120

Nyomtatás

Évek óta várjuk már, de hamarosan végre eljön a pillanat: a Genfi Autószalonon az Alpine végre leleplezi az A120 végleges, sorozatgyártású változatát. A franciák a nagy eseményt már javában hirdetik, hiszen nemrég két álcázott példánnyal rótták Párizs útjait, és megosztottak egy ízelítő fotót is, amelyen a genfi bemutatót teszik hivatalossá.

Módosítás dátuma: 2017. február 22. szerda, 14:27

Óriási csomagtérrel debütált az új Hyundai i30 kombi

Nyomtatás

Tegnapelőtt reggel azt írtuk, hogy a vadonatúj Hyundai i30 kombi változatáról heteken belül lehull a lepel, de még ennyit sem kellett várni, hiszen a koreai gyártó máris bemutatta a koreai márka sikeres kompaktjának második karosszériaváltozatát. A kiváló európai szereplés nem véletlen az i30 kapcsán: az autót Európában fejlesztették, és itt is gyártják.

Módosítás dátuma: 2017. február 22. szerda, 13:35

Új taggal bővül a család - Genfben jön a Range Rover Velar

Nyomtatás

Ami korábban még csak feltételezés volt, mára bizonyossággá vált: a Land Rover új taggal bővíti a Range Rover családot. Ráadásul az újdonság nevét tekintve sem tévedtek a korábbi hírek, ugyanis az angolok a hajdanán már prototípusok esetében használt Velar típusjellel látják el az autót, ami a Range Rover Sport és az Evoque közé sorol majd be, kitöltve az eddig tátongó űrt a kínálatban – ráadásul már a Genfi Autószalonon üdvözölhetjük majd az új családtagot.

Módosítás dátuma: 2017. február 22. szerda, 13:16

Egy menő, jó Dacia: megérkezett a divatos Logan MCV Stepway

Nyomtatás

A Dacia ‘crossoveres’ megjelenésű Stepway sorozatait már régóta ismerjük, hiszen a gyártó a Sandero, a Dokker és a Lodgy modellekhez már évek óta kínálja az opciót. A csomag rendszerint egyedi könnyűfém keréktárcsákból, a terepes megjelenést hangsúlyozó műanyag karosszériavédő elemekből, egyedi kialakítású, alsó védelemmel és szürke betétekkel ellátott lökhárítókból, masszív tetősínekből, szürke tükrökből, valamint ‘gólyalábra helyezett’ futóműből áll, és általában a legmagasabb felszereltségi szintre épül. A utastérben minden Stepway modell esetében sajátos kárpitozású, Stepway felirattal ellátott üléseket találunk, míg kívülnézetből az egyedi kék szín is megkülönböztetheti az adott széria csúcsmodelljét az egyszerűbb felszereltségű társaktól.

9. oldal / 628