Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Immár hosszú évek óta folynak a találgatások a francia Alpine sportautógyártó feltámadásáról, azonban a legfrissebb, és immár teljesen hivatalos információk szerint már alig néhány hetet kell csak várni az újjászületés bejelentésére. Természetesen ezúttal is a Renault égisze alatt kezdi újra pályafutását az Alpine.

Lényeg a lényeg, a megerősített dátum február 16, vagyis alig két hét múlva jelentik be a franciák hivatalosan a részleteket. És már azt is tudjuk, hogy március elején, a Genfi Autószalonon bemutatkozik az első várva-várt négykerekű is, mégpedig rögtön szériagyártású változatában. A nevet még nem erősítették meg az illetékesek, de a pletykák szerint Alpine A120 néven debütál az első modell, a névválasztás pedig nem véletlen, hiszen a legendás A110 típusjelű elődre reflektál.

A 300 lóerő és az 1,1 tonna párosa jól hangzik

A végleges technikai specifikációkra még várnunk kell, azonban annyi bizonyos, hogy egy kétüléses, középmotoros, hátsókerékhajtású, picike és könnyű sportkupé megjelenésére számíthatunk. Azonban hiába a korai debütálás, a hírek szerint csak 2017-ben kerül piacra az autó, ugyanis az Alpine első embere, Bernard Ollivier szerint abszolút tökéletesre kell kicsiszolniuk a fejlesztőknek a kupét, mielőtt az megérkezik a kereskedésekbe. Mi pedig nagyon bízunk benne, hogy Magyarországon is megvásárolhatók lesznek az Alpine modellek.

Az A120 végleges formatervét egyelőre szintén homály fedi (számítógépes grafikák azért korábban már kiszivárogtak), azonban minden bizonnyal hasonlítani fog az autó a korábbi koncepciókra, ami azt jelenti, hogy a klasszikus elődök formajegyei több ponton visszaköszönnek. A meghajtásról a pletykák szerint egy új 1,8 literes négyhengeres turbómotor gondoskodik, amit a Clio RS 1,6 literes motorjából fejlesztettek a mérnökök. A teljesítménye egyelőre homály fedi, azonban bőven 200 lóerő feletti értékekre számíthatunk, később pedig érkezni fog egy sportmodell, ami akár 300 lóerőt állít csatasorba. Az erőt egy hétfokozatú duplakuplungos automataváltó továbbíthatja a hátsó kerekekhez, de mi nagyon drukkolunk egy kézi váltónak is...

Alig két hét múlva támad fel a legendás Alpine sportautógyártó

Ezek az adatok önmagukban sem hangzanak rosszul, azonban akkor válik teljesen kerekké a történet, ha hozzávesszük a mindössze 1,1 tonnás tervezett tömeget. A Renault sportmodelljeit ismerve a remek futóművet és fékeket készpénznek vehetjük, a középmotor kiváló egyensúlyról gondoskodik, a hátsókerékhajtás pedig szintén a vezetési élményt hivatott fokozni, így nem nehéz kitalálni, hogy az Alpine minden változatában nagyon ígéretesnek tűnik. Február 16-án, de legkésőbb egy hónap múlva, a Genfi Autószalonon minden fontos információra fény derül, mi pedig ígérjük, rögtön jelentkezünk.