Csütörtök 17 óra volt, mire minden fővárosi teendőmmel végeztem. Tudtam, hogy a helyzet kissé borús, de el kellett jutnom Győrbe – megígértem –, így hát minden információt magamba szívva megterveztem az útvonalamat. 22 óra múlva nyitottam be családi házunk kapuján. Én jól jártam.

A „viharban” társamul a Citroën C3 Picasso frissített kiadása szegődött mellém, illetve némi szerencse, melynek köszönhetően a rádiós hírek szerint akkor még Tatabányánál bedugult M1-ről épp a torlódás idején még Herceghalomnál lejöhettem. Az 1-es főút már akkor sem volt túl jó állapotban, bár a sok kevésbé felkészült autós 30-40 km/h-s cammogásánál valamivel többet is elbírt. Szerencsére lehetett haladni, ha nem is egyszerűen.

Ahol tudtunk, segítettünk: kollégánk Tatabányán segített kamiont menteni

Amikor a rakományát keresztben, 5 km/h-val dombra húzó kamiont kellett megelőznöm, akarva, akaratlanul is kérdések tömkelege villant át az agyamon. Általában havazásnál a teherforgalom jelenti a szűk keresztmetszetet – elvégre az M1-en és az 1-esen, Ácsnál is keresztbefordult kamion lehetetlenítette el a közlekedést, ráadásul a tehergépjárművek eltakarítása követeli meg a legtöbb időt és energiát. Így ha tudjuk, hogy havazni fog, vagy már láthatjuk a kritikus szituációt, nem lehetne a teherautók közlekedését szüneteltetni? Értem én, hogy mindenki időre megy, hasznot maximalizál, de feltehetően a megrendelő érdeke sem azt diktálja, hogy sérült produktumát az árokból halásszák ki – az egy-két pórul járt miatt pedig a többi munkavégző is vesztegelni kényszerül, s velük együtt a személyautók is elakadnak.

Rengeteg tényező miatt jelentenek szűk keresztmetszetet a kamionok. Fotó: ORFK/H. Szabó Sándor

Nehéz kérdés, sóhajtottam, mire jött a következő rádióüzenet. Ácsnál járhatatlan dugó alakult ki egy keresztbe fordult kamion miatt. Ács=1-es főút – útvonaltervezés. A tervem az volt, hogy az addigra már Tatán is feltorlódott forgalmat Kocs felé kerülve Nagyigmánd – Bőny útvonalon futok be Győrbe. Az utak állapotát elnézve ez nem ígérkezett könnyű feladatnak, de a tesztautóm új és viszonylag vékony téli abroncsaival, valamint némi lendülettel sikerülhet.

Bárcsak a Ranger lett volna velem! - katt a tesztreArrafelé sem esett túl sok hó, de a néhány centit azonnal az úttestre simította az olykor 80 km/h-s északi szél. Régen még a problémás utak mellé egyszerű hófogókat helyeztek ki. Hova tűntek ezek? Ellopták – közli velem az agyam ördögibb oldala és valószínűleg nagyot nem is téved.

Kocsot még vígan elértem, majd néhány hasonlóan vállalkozó kedvű társammal elindultunk Nagyigmánd irányába. A látótávolság ekkor már helyenként alig 5 méterre csökkent, így a legtöbb hóbuckán a meglepetés erejével kellett átszánkózni. Ehhez a művelethez némi magabiztosság kellett, de túlságosan problémásnak így sem lehetett nevezni a helyzetet. De folyamatosan egyre komolyabb nehézségekbe ütköztünk, így már meg sem lepődtem, amikor Nagyigmánd előtt egy úton keresztben álló traktorral a helyi polgárőr visszafordított minket. Ácsi, erre már nem járható az út!

A gondot a problémás helyeken sem a hó, hanem a mellé szegődött szél okozta. Fotó: ORFK

A szél gondos munkájának köszönhetően visszafelé már alig jutottunk át, majd tudva, hogy Kisbér felé még rosszabb a helyzet, következett a kötelező kör: Komárom, majd az a problémás 1-es. Út közben az M1-es fölött áthajtva megfigyelhettem a nálam sokkal rosszabbul járók sorát, majd tehetetlenül, sajnálkozva tovább indultam. Komáromból még elküzdöttem magam Ácsig, ahol szomorúan láttam, hogy az 1-es főút teljesen reménytelen, a bekötőút pedig erősen akadozik. Irány vissza Komárom. Ha már ott kell ragadni, egy nagyváros mindig jobb, vélekedtem. Visszafelé azonban már 10 perc leforgása alatt járhatatlanná vált az út, így úti célként maradt Ács, és a bevezető út.

Pechünkre terepjáróval sosem kerülünk szorult helyzetbe - katt a tesztre!Alkalmi „száműzetésem” helyszínét velem együtt úgy 100 autós ismerte még meg tüzetesebben. Azt hiszem, mindannyian fejet hajthatunk a helyiek jólelkűsége és a polgárőrség segítőkészsége előtt. Bár rengeteg teendőjük volt, és valószínűleg a -5 fokos, orkánként tomboló levegő sem járult hozzá türelmük burjánzásához, mégis mindenkinek a kérdésére örömmel válaszoltak, a központban pedig mindenhol szeretettel, teával, zsíros kenyérrel, önzetlenül látták az ott rekedteket. Köszönjük! Nem csak nekik – jó volt hallani, hogy az érintett területek lakosainak nagy része az elakadtak segítségére szegődött, saját lehetőségeihez mérten segítve. Büszke vagyok, hogy ilyen helyen élhetek, még annak ellenére is, hogy a kialakult helyzet és az én beragadásom története is emberi hibák következménye.

A magyar Mercedes-ek kiszállítása is akadozott

Nem szégyen az, ha téli vezetési tudásunkat nem érezzük magabiztosnak, vagy ha úgy gondoljuk, hogy kizárólag nyári abroncsot használva spórolhatunk. De akkor legalább ilyen időben ne induljunk útnak! Amikor a forgalom teljesen leállt, én is igyekeztem a fagyos sötétben a nem éppen túl jól szolgáló egészségem adta kereteken belül segíteni. Így több nyári gumis autót tolhattam be – köztük például egészen új, 10 milliós értékű járműveket is.

Gumira már nem telik?Ők tényleg nem tudom, hogy mit spórolnak, hiszen téli gumiba csak egyszer kell befektetni még egy szettet vásárolva, minthogy később annyival lassabban kopik a nyári, így maximum az átszerelés bagatell költségét/maceráját lehet megspórolni. Cserébe meg saját és mások életét veszélyeztetjük/akadályozzuk. Mivel a múlt héten még hallottam olyan rádióállomást is, ami a jó idő megérkezésével együtt a nyári abroncs felszerelésére is felhívta a figyelmet, inkább nem szólok semmit…

(A média hatásvadász alfajaira amúgy is jellemző, hogy verseny folyik azért, hogy unalomig hangoztatott módon ki figyelmeztet elsőként az őszi/téli, téli/tavaszi átállásra. Mondanom sem kell, ennél egyszerűbb feladat nincs is, hiszen mindenkinek csak a tavalyi riportot, felvételeket kell ismét elővennie a fiókból, ami a lényeges gazdasági, politikai híreket háttérbe szorítva kiválóan egészíti ki a kiselefántokról és napi időjárásról szóló "informatív" beszámolókat.)

A hármas SUV összehasonlítónk valamelyik tagjával talán többre mentünk volna - a cikkhez kattintson a képre

Az ácsi „bevezetőn” a problémát a hóhelyzet mellett nyári gumis és a vezetésben kevésbé jártas autósok okozták. Valaki szerencsére egy összkerekes terepessel segített elvonszolni és félreállítani a járásképtelen járműveket, ám csak addig, amíg a saját útját szabaddá nem tette és az utolsó, kis részben árokban veszteglő Suzukit ott nem hagyta, amely az ekkor még úgy-ahogy járható útszakaszt félig elállta. Sebaj, biztos sietnie kellett WC-re. Legalább lesz mit mesélni az unokáknak, vontuk meg mosolyogva a vállunkat a mögöttünk lévővel, majd jobb híján beültünk az autóinkba, melegedni és várni a segítséget a hótorlaszok között veszteglő autóinkhoz.

Szép kilátások - ennyit láttam, pedig még csak ekkor kezdett rosszra fordulni a helyzet

Miközben mi a helyzetet kalandnak élhettük meg, főleg, mert csakhamar láttuk, hogy körülöttünk és az 1-es főúton már traktorok szorgoskodnak, addig mások sokkal rosszabbul jártak. Az autópályán beakadni kora délután óta, kitéve az állandó hófúvásnak, segítség és bármiféle utánpótlás híján hosszú órákon át vesztegelni a reménytelenségben, akár gyerekekkel a hátunk mögött – nos, az borzalmas lehet. Nekik aztán magyarázkodhat a 12 órás fáziskéséssel reagáló, csapnivaló eszköztárral dolgozó Katasztrófavédelem vagy az egy nap után felesleges SMS-t küldöző Belügyminisztérium.

Remélem, sokan jó sokáig gondolkoztak ez utóbbi lépésen, feleslegesen nyirbálva az erőforrásokat. Egy kialakult vészhelyzetnél valóban fontos a megnyugtatás, de még fontosabb a jó reakciókészség, amiben az illetékes szervezett ezúttal csődöt mondott. Valóban a nyári gumisok és főképp a kényszerűen közlekedni próbáló teherautósok voltak azok, akik a későbbi erőteljes hófúvás akadályai miatt blokkolták a forgalmat, de talán a legfontosabb nem ennek az elemzése, hanem – ha már így alakult – a segítség megszervezése lenne. Ebben talán mindenki egyetért.

Akik végül otthagyták autójukat, a hókotrás miatt így is járhattak. Fotó: MTI

Végül Ácsra a helyi traktorosok segítségével sikerült bejutnom, ahol már minden megvolt ahhoz, hogy kivárjam, mire péntek délutánra az 1-es út felszabadult. Győrt megközelítve végre találkoztam rendőrautóval is, amely az osztrák segítő erők egyetlen autóját vezette fel. Nem tudom, milyen célból, ugyanis a városba érve meglepetten intettek le a rendőrök/katasztrófavédők, arról tudakolva, hogy én honnan és hogyan jövök. Talán menjenek el és nézzék meg, vagy legalább kommunikáljanak a kollégákkal – volt a nyelvem hegyén, de végül fáradtan csak annyit mondtam, hogy Ácsról, majd az arcokra kiülő meglepetés visszhangját meg sem várva tovább hajtottam.