Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Škoda tegnap bemutatta a ráncfelvarrott Octavia RS-t, amivel sokan azt gondolhatták, hogy lezárult a gyáriak legkapósabb modelljének frissítési sorozata. Ők azonban megfeledkeztek az autó telekjáró kiviteléről, mely a Scout nevet viseli. Szerencsére a csehek észben tartották a hazánkban talán kevésbé népszerű variánst is, és a mai napon meg is osztottak velünk néhány képet az emelt hasmagasságú kombi frissített változatáról.

Akárcsak a normál kivitelek és az RS esetében, a Scoutnál is az új fényszórók kialakítása és az átrajzolt hűtőrács a legszembetűnőbb változás az elődhöz képest. Akárcsak a sportváltozat esetében, a gyáriak ezúttal sem nyúltak hozzá lényegesen a terepes kiegészítőkkel feldobott lökhárítókhoz, melyek így ugyanazokat a megoldásokat hozzák, mint a frissítés előtti változat esetében. A hátsón szintén csak a lámpatestek új grafikája jelent változást.

Hátul szinte csak a lámpák grafikája változott

Noha az Octáviából Scout kivitelben sem lesz valódi terepjáró, az autón körbefutó műanyag elemek mellett azért valóban odafigyeltek arra a gyáriak, hogy jobban bírja a terepet az autó. Mindezt a 3 centiméteres emeléssel és a négykerekű aljára elhelyezett védőlemezekkel értek el – utóbbi külön óvja a fék- és a benzincsöveket. Az elektronikus differenciálzár is alapáron jár, illetve egy terepes üzemmódot is beépítettek, mely segít, ha letévednénk az aszfaltról.

Tényleg jobban bírja a terepet

Az utastérről nem osztottak meg fotót a gyáriak, de minden bizonnyal ugyanazokat a változtatásokat köszönthetjük majd, mint az átlagos kivitelek esetében, így rengeteg új extrával illetve modernebb és nagyobb multimédiás rendszerrel lett még fejlettebb az Octavia Scout. Az erőforrások tekintetében csupán az jelent újdonságot, hogy a 2-literes 150 lóerős dízel mellé ezentúl egy hétsebességes DSG automataváltót is kérhetünk az alapáron járó hatos kézi szerkezet helyett – a 180 lovas 1.8 TSI és a 184 lóerős 2.0 TDI maradt a régi.

Ezzel lezárult az Octavia frissítése

A frissített Scout egyik érdekessége még az alapáron járó Thermo-Flux ülések, melyek kiváló lég- és nedvességáteresztő képességgel bírnak, ráadásul meghatározott időközönként ellenőrzi is, hogy szükséges-e a beavatkozás – mert arra is képes. Az Octavia frissítési hulláma a Scouttal végleg befejeződött, jövőre pedig hazánkba is megérkeznek majd az újdonságok.