Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Először május közepén számoltunk be olvasóinknak a One-77 mellett a kínálat legkülönlegesebb Aston Martinjának érkezéséről, amelyet a brit mérnökök az olasz Zagato formatervezői stúdióval karöltve álmodtak meg, tiszteletet állítva a modellel a két cég együttműködésének ötvenedik évfordulójára.

Két versenypályára épített prototípus június végén aztán élesben is próbára tette képességeit pilótáival együtt a legendás nürburgringi 24 órás versenyen, és mind a zöld, mind a vörös (Zig és Zag névre keresztelt) autó befejezte az embert és technikát egyaránt nagyon keményen igénybevevő futamot, amivel a V12 Zagatók (melyek különben a Vantage V12 alapjaira épülnek) hosszú távú megbízhatóságukról is tanúbizonyságot tehettek. Több sem kellett ennél a gyártónak: az Aston vezetősége júliusban bejelentette, hogy 150 leendő tulajdonos számára elkészítenek 1-1 utcai Zagatót.

Nos, a legfrissebb, immár hivatalos információk alapján nagyon gyorsan dolgoztak a mérnökök, hiszen a szeptember közepén kezdődő Frankfurti Autószalonon máris találkozhatunk a végleges, „szériagyártású” utcai típussal, melyről két ízelítő fotót közzé is tettek az illetékesek – egy teljes galéria sajnos még várattat magára. A hátsókerekes, orrmotoros gyönyörűség alumíniumból és karbonból készülő karosszériáját különben kézzel építik össze az Aston Martin szakemberei, a könnyű anyagoknak köszönhetően pedig körülbelül 100 kg-mal lesz könnyebb a Zagato a V12 Vantage-nál.

Nem nehéz kitalálni, hogy a brutális hangú, 517 lóerőt illetve 570 Nm-es csúcsnyomatékot felvonultató hatliteres V12-es szívó benzinmotor parittyaként repíti majd előre a stílusos brit-olasz különlegességet: számításaink szerint alig több mint 4 szekundumos nulla-százas sprintidőre és bőven 300 km/óra feletti végsebességre számíthatunk. Ennél már csak az árcédula lesz ütősebb: a 150 példány mindegyikéért legalább nettó 330 ezer fontot kell majd leszurkolni, vagyis ha valaki hivatalosan, magyar rendszámon be szeretne hozni egy új V12 Zagatót, nagyjából bruttó 130 millió forintot (!) szükséges félretennie rá.