
Nem lehetett kérdés, hogy a francia gyártók mindegyike valamiféle izgalmas, vágykeltő finomsággal hangol a hazai pályán megrendezésre kerülő, szeptemberi Párizsi Autószalonra. Ezúttal az oroszlánosok ízelítője kerül terítékre, méghozzá a Peugeot Onyx személyében, amely tomboló lóerőkkel és mesteri vonalaival hívja fel magára a figyelmet.
A Renault múltidőző, de a jövőbe mutató Alpine versenyautója után a Peugeot is szuperautóval igyekszik a reflektorfénybe kerülni, ami az Onyx tanulmánynak minden kétséget kizáróan sikerül is. A 400 lóerős oroszlán a futurizmus jegyében született, mind a technikai tartalmat, mind a formákat illetően, miközben a LED-es fényszórók és az automatikusan kiemelkedő hátsó szárny már innovációt sugallnak.

Egyelőre a franciák még titkolóznak, ám a kiszivárgott információk szerint hibrid hajtáslánc bújik meg a látványos ívek szabdalta lemezek alatt, aminek egyik felét a 250 lóerőre izmosított 1,6 literes PSA turbómotor adja, másik részét pedig a villamos rendszer, összesen 370-400 lóerőt szabadítva az aszfaltra, miközben a fogyasztás akár 4 literre is csökkenhet.
Kíváncsian várjuk, hogy a Peugeot végül milyen finomságot főzött ki boszorkánykonyhájában, legkésőbb pedig szeptember 26-án a személyes találkozón szerzett tapasztalatokkal jelentkezünk az Onyx-ot illetően.
