Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A konkurencia folyamatos megújulása mellett az Opel zászlóshajóját sem kerülhette el a modellciklus közepén esedékes ráncfelvarrás, így aztán a szeptemberi Frankfurti Autószalonon már az új Insigniát is köreinkben üdvözölhetjük.

Az autó orrát természetesen új lökhárító, hűtőrács és lámpák díszítik, miközben a faron a Cascada kapcsán már megismert vonalak sugallnak lendületesebb összképet. Talán ennél is fontosabb az enteriőr és a középső műszercsoport forradalma, hiszen a jelek szerint az Opel szakemberei is meghajoltak a trendek előtt.

Újak a kormánykerék kezelőszervei, a középső műszercsoport és a teljes központi rendszer

A Mokka bemutatóján ugyanis a belsőépítészetért felelős mérnökök még azon meggyőződésüket hangoztatták, hogy "egy autó nem lehet iPod", azaz eszük ágában sincs a dedikált gombokat kompaktabb érintőképernyős felületre cserélni. Csakhogy mindeközben például a Ferrari az Apple kötelékeiből szívja el a szellemi tőkét, s többek között a GM-rokon Chevrolet is az innovációk útjára lépett, így aztán a rüsselsheimiek sA márka kritizált gomberdeje a múlté - galériazintúgy felhagytak a különcködéssel. Legalábbis erről tesz tanúbizonyságot a középen elhelyezett 8 hüvelykes érintőképernyő.

A módosítától a teljes műszerfal letisztultabb képet fest, s a berendezés intuitív kezelhetőségét mi sem példázhatná jobban, mint a középső "Touchpad" felbukkanása, amivel hordozható számítógépeiken a felhasználók már bizonyára megismerkedtek. Akinek azonban ez nincs ínyére, még mindig használhatja a középső érintőképernyőt, illetve a volánon elhelyezett, átformált gombokat, esetleg a hangvezérlés lehetőségét.

A front megújulás talán kevésbe hangsúlyos, de frissebb, lendületesebb lett az Insignia

Mindeközben az anyag- és összeszerelési minőség, illetve a hangszigetelés fejlődésével is számolhatunk, ám a hajtásláncok nem hoznak nagyobb meglepetést. Mindenesetre a mérnökök új szoftverrel frissítették az elektromos szervokormány vezérlését, ami így nagyobb közvetlenséget ígér, s a főként hidegen és kis fordulaton kulturálatlan kétliteres CDTI dízelmotor is finomhangolást kapott.

Közvetlenebb kormányzást, kulturáltabb és hatékonyabb motorokat ígér az újdonságA korábbiakhoz képest a szentgotthárdi 1,6 literes benzines és dízel erőforrások debütálása bizonyos, azaz a hazai, kiegyensúlyozott benzines SIDI blokk 170 (és akár 200) hatékony paripával repíti majd a kombit és a lépcsőshátú változatokat egyaránt, miközben a hasonló hengerűrtartalmú gázolajos első ízben 136 lóerővel (320 Nm) debütálhat az Insigniában. Noha a szengotthárdi dízelre a bemutatót követően még nagyjából egy évet várnunk kell, előbb érkezik a szintén új fejlesztésű kétliteres, benzines SIDI turbómotor, ami 250 lóerős teljesítmény mellett 400 Nm nyomatékot állít hadrendbe.

Vajon az új motorok hatékonysága kompenzálja az autók nagyobb tömegét?

A portfólió tehát teljessé válik, s a három karosszériavariánssal kapható Insignia immár minden igényt képes kielégíteni, illetve a hibaként felrótt gomberdő rengetege is megritkult. A kérdés már csak az, hogy az új motorok képesek-e ledolgozni azt a hátrányt, ami az alváz tetemes tömegéből adódóan rontja a márka hatékonyságbeli versenyképességét. Ebben az esetben ugyanis a kategória királyát tisztelhetjük a felfrissülő Insigniában. Az újdonság Németországban már jövő hét péntekétől rendelhető, legkésőbb a szeptemberi bemutatót követő hetekben/hónapokban pedig hazánkba is megérkezik.