Így lopnak el fél perc alatt egy vadonatúj autót (videó)

Nyomtatás

Ne legyenek kétségeink: amennyiben valaki nagyon el akar lopni valamit, annak úgyis megtalálja a módját. Ezt bizonyította be Angliában két úriember, akik két kamera kereszttüzében tulajdonítottak el egy vadonatúj prémium autót kevesebb mint fél perc alatt az éjszaka árnyékában., méghozzá elképesztően profi módon.

Persze mondhatnánk, hogy a tulajdonosnak is megvolt a felelőssége, hiszen az autó nem volt elzárva, és a slusszkulcsot sem egy fém dobozban tárolta. Előbbi viszonylag egyértelmű, de utóbbi talán némi magyarázatra szorul: a két profi tolvaj egy jelklónozó segítségével lopta el az új Mercedest, amit a távirányító által sugárzott jelet akadályozó fém doboz bizony meg tudott volna akadályozni. Ahogyan a videóban is jól látszik, míg az egyik férfi rögtön célba veszi az autót, addig a másik egy kütyüvel közelít a ház bejárati ajtaja felé. Utóbbi olvasta le a valószínűleg az előszobában hagyott slusszkulcs jelét, majd elküldve azt egy vevőnek, máris volt egy saját „kulcsuk” a tolvajoknak – ami a mellékelt videó alapján bizony jól működött.

Az egész folyamat nagyjából 10 másodperc volt, de mindennel együtt számolva sem telt el fél perc amíg a tolvajok beléptek az udvarra, majd az autóval együtt el is tűntek. Mindehhez persze a körülmények szerencsés együttállása is kellett, de biztosak lehetünk benne, hogy a két férfi pontosan tudta mit csinál – bizonyára az akció előtt már többször is felmérték a terepet. Ha mindez még nem lenne elég, a tulajdonos azt is elmondta, hogy a profi tolvajok az autó GPS vevőjét is rögtön kikapcsolták, így nem sok remény maradt arra, hogy valaha is viszontlátja majd autóját.

Egy garázs vagy egy fém dobozka tehát jó szolgálatot tud tenni, és sokan a kulcsnélküli rendszereket hibáztatják, de ne feledjük, korábban is loptak autókat. Meg kell próbálni tehát a lehető legjobban megnehezíteni a tolvajok dolgát, ami arra késztetheti őket, hogy más célpont után nézzenek, ugyanakkor félő, hogy ha egy igazán profi társaságnak éppen a mi autónk kell, akkor jó eséllyel megtalálják a módját annak, hogy el is vigyék azt – de azért arra bíztatunk mindenkit, hogy a lehető legjobban készüljön fel.




Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark