Ilyen az okosparkolás: új mobilfizetési rendszer indult Debrecenben

Nyomtatás

Debrecenben mutatták be a mobilfizetési rendszerek legújabb generációját képviselő applikációt, a Rolletet. Az alkalmazás segítségével elsőként két belvárosi parkolóba lehet behajtani teljesen automatikusan, készpénz vagy parkolójegy használata, sőt egyetlen gombnyomás nélkül. A Smart City projekt keretében megvalósuló fejlesztéssel a jövőben nem csak parkolni, hanem tankolni vagy bevásárolni is kényelmesebben és gyorsabban lehet majd.

 

Elsőként Debrecen Alpolgármestere, Barcsa Lajos hajtott be a Halköz mélygarázs bejáratán azzal az új applikációval, amely mostantól parkolójegy használata nélkül, egy innovatív rendszámfelismerő rendszer segítségével nyitja a sorompót az autók előtt. Az Androidos és iOS-es okostelefonokra letölthető Rollet alkalmazással egy rövid regisztrációt követően már indulhat is a parkolás, a díjat pedig kihajtáskor rögtön levonja a rendszer a bankkártyáról – mindezt úgy, hogy a mobiltelefont lényegében elő sem kell venni közben.

A felhasználók bankkártya adatainak biztonságát és a tranzakciók zökkenőmentes kezelését az OTP rendszere garantálja, a fizetésről pedig kérésre akár azonnal áfás számlát is ki tud állítani az alkalmazás. A Rollet nem csak a fizetést könnyíti meg, hanem segít a szabad parkolóhelyek megtalálásában is, így rengeteg időt és üzemanyagot takaríthatnak meg vele az autósok. A rendszerbe egyidejűleg több autót is regisztrálhatnak a felhasználók, így akár családok, vagy vállalkozások is könnyedén kihasználhatják az előnyeit.

Barcsa Lajos alpolgármester a Rollet indulása alkalmából rendezett sajtótájékoztatón elmondta: „Rendkívül büszke vagyok arra, hogy Magyarországon elsőként Debrecenben indult el az a rendkívül korszerű, világszínvonalú technológia, amely látványos és kézzelfogható példája annak, hogyan lehet hazai fejlesztésű, innovatív megoldásokkal könnyebbé és egyszerűbbé tenni a városlakók életét. Azt gondolom, hogy a Rollet rendszer bevezetésével egy újabb jelentős lépést tettünk abba az irányba, hogy Debrecen okos várossá váljon.” Kíváncsian várjuk, hogy a jövőben más városokban is megjelenik-e az új lehetőség, ami szerintünk egyébként igen előremutató.




Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark