
A Renault Fluence nagy sikereknek örvend az olcsóbb kompakt szedánok kategóriájában, hiszen a Mégane alapjaira épülve minőségben a konkurensek fölé tud nőni, miközben árban még így is az ötajtós változat alatt marad. A Mégane vadonatúj generációja nemrég mutatkozott be a nagyközönségnek, így hamarosan az olcsóbb négyajtós is új változatot kaphat, melynek lehetséges formáit egy tehetséges grafikus mutatja meg nekünk – noha a hivatalos bemutató csak jövőre lesz.
Theophilus Chin neve ismerős lehet az autózás világában, hiszen az úriember sok-sok jövőbeli modellt elképzel, és meg is alkot a fejlett számítógépes programok segítségével, még mielőtt azok végleges formáira fény derülne. A valódi végeredmény és a virtuális elképzelések persze nem mindig fedik egymást teljesen, ugyanakkor az esetek nagy részében igencsak közel jár az ügyes grafikus az igazsághoz.
Nem járhat messze az igazságtól
Valószínűleg ezúttal sincs ez másként, ugyanis minden bizonnyal a gyáriak is az új Mégane és Talisman formavilágából indultak ki, amikor nekiálltak megrajzolni a következő Fluence-t. Hősünk elképzelései szerint a francia formatervezők ezúttal a fent említett újdonságok jellegzetes, a fényszóróból kiinduló, bumeráng formájú nappali menetfényének elhagyásával igyekeznek majd hangsúlyozni a négyajtós valamivel alacsonyabb pozícióját a palettán.
Noha eddig valamivel nagyobb különbségek voltak a kompakt és szedán között, a frissítéssel azért közeledett egymáshoz a két típus, így nem lenne meglepő, ha az újdonság esetében már valóban csak ennyi lenne az eltérés. Hátul szintén a már ismert, egymás felé nyújtózkodó fényforrásokat láthatjuk, miközben a sziluett nyilvánvalóan kevésbé légiesebb, mint a Talisman esetében – ami a rövidebb karosszériának is köszönhető.
Szeretik a vásárlók a Fluence-t
A grafikusnak egyébként volt némi alapja a virtuális Fluence megalkotásához, ugyanis a Renault már teszteli a négyajtós prototípusait, és bár az álcázás alatt nem sokat látni a részletekből, a főbb vonások tekintetében biztosan nem téved az úriember. A kérdés inkább az lehet, hogy a franciák valóban az új Mégane alapjait használják-e fel, vagy a gazdaságosság jegyében maradnak a régi alapoknál.
Ugyan biztosak nem lehetünk benne, de szerintünk a gyáriak az új alapokra építik fel az autót, ami minden bizonnyal az erőforrások terén is a Mégane-nal osztozik majd. Benzines fronton így nagy valószínűséggel találkozhatunk majd az 1,2 literes turbós 100 és 130 lóerős változatával, míg dízelek terén az 1,6-os 130 lovas jelenléte tűnik biztosnak. Noha az ötajtós esetében innen csak felfelé vezet az út, könnyen lehet, hogy a Fluence-t ennél gyengébb szerkezetekkel is kínálják majd a franciák – erre azonban csak a jövőre esedékes bemutatón derül majd fény.
Fenti képek forrása: theophiluschin.com
