Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A franciaországi 24 órás megbízhatósági verseny mára már egyet jelent a legendával, a gyártók és a csapatok pedig a presztízsértékű győzelemért és helyezésekért minden tőlük telhetőt megtesznek. Idén a Nissan is koptatja majd az aszfaltot, ám ezúttal a japánok soha nem látott kísérleti autóval vágnak neki a június közepén esedékes viadalnak.

A karbonszobor száguldNoha a DeltaWing projekt kísérleti versenyautója nem tartozik egyik kategóriába sem, a Nissan eltökélten tesztelné a legmodernebb technológiát a 24 órán át tartó erőfeszítéssel. Magát a DeltaWing projektet több gyártó hozta össze, az egyik legjelentősebb a Nissan, amely a motort szállítja a prototípusba az 1,6 literes turbós, közvetlen befecskendezéses négyhengeres személyében. A versenyre felkészített 1.6 DIG-T teljesítményét nagyjából 300 lóerőre saccolják, ami első hallásra roppant kevésnek tűnhet a kétszer ilyen erős gépek között, ám mindent összevetve állítólag mindez elég ahhoz, hogy az LMP1 és LMP2-es kategóriák időeredményeit hozza a kísérleti autó, azaz egyből a legerősebbek közé emelkedne. Ez egyrészt az alacsony tömegnek, illetve légellenállásnak köszönhet, amelyek értéke fele a vetélytársakénak.

A Nissan és a DeltaWing projekt célja, hogy megmutassa, milyen jövőbeni irányok léteznek a motorsportban a technikai fejlesztésekre. "Ahogy Kecses és szép lesz a végeredménya motorsportban a szabálykönyvek egyre szigorúbbak lettek, a versenyautók egyre jobban hasonlítanak egymásra és az általuk használt fejlesztések már egyre kevésbé relevánsak az utcai autók számára” – mondta a Nissanosok vezetője, Andy Palmer. „A DeltaWing egyik fő célja, hogy változtasson ezen és kézenfekvő volt, hogy részt vegyünk benne” – tette hozzá.

Olyan partnerek vesznek részt a projektben, mint Ben Bowlby brit tervező, Don Panoz, akit nem kell bemutatni senkinek, illetve a Michelin amerikai részlege. A vezetőülésben Mario Franchitti brit autóversenyző, illetve Michael Krum, a Nissan FIA GT1-es világbajnoka foglal majd helyet.