
Korábban már bemutattuk a Volvo V60 konnektorról tölthető, dízeles hibrid változatát, és most már a forgalmazás részleteire is fény derült.
A világ első széria, konnektorról tölthető dízel-elektromos modellje (itt a tölthetőn a hangsúly, mivel a Citroën már korábban bemutatta az öngyulladós hibrid DS5-öt) 2012 novemberétől lesz megvásárolható, az első fázisban 1000 darabos példányszámban. A járművek különleges Pure Limited verzióban kerülnek forgalomba, amely a legmagasabb, Summum szintnél is bőségesebb alapfelszereltséget kínál.

Kell is a kárpótlás, ugyanis a 215 lóerős dízellel és a 70 lóerős elektromotorral működő hibrid nálunk körülbelül 18,3 millió forintos alapáron kerül majd forgalomba – ha a német árakra alapozhatunk. Ott egyébként 5000 euró különbség (honosítva kb. 1,6 millió) van a hagyományos, összkerékhajtású, automataváltós, ugyanúgy felszerelt D5 és a konnektorról tölthető hibrid között.

A tekintélyes összegért 7 tizedmásodperccel gyorsabb 0-100-as sprintet (6,9 s) kapunk, miközben ha konnektorról töltünk, akkor az 50 kilométeres elektromos hatótávnak köszönhetően az első 100 kilométeren kijöhetünk 1,9 liter gázolajból. De hosszabb útra vállalkozva is megállhat a fogyasztás 3,8 literben, amely 2,5 literrel jobb érték, mint a hagyományos változaté.
Ez pedig 100 ezer kilométerre vetítve a jelenlegi árakkal is már egymillió forintos árelőnyt jelent, amely alaposan megnövekszik, hogy ha gyakrabban autózunk rövidebb távokat, és ha a néhány év múlva még sokkal drágább üzemanyagra gondolunk.
