
A Mercedes szinte váratlan sikerrel nyitott a fiatalos lelkületű vásárlókat vonzó kompakt osztály felé, amit már talán csak akkor lehetne fokozni, ha a kisebb modellek erényeit a töretlenül dübörgő SUV kategóriával ötvözhetné a gyártó. Nem meglepő hát, hogy a radikálisan megújult A, és a kecskeméti B-osztály egy-egy hobbiterepjárós kivitellel is gazdagodik majd, ráadásul az üdvöskék már olyannyira közelednek a termelés beindítása felé, hogy a közúti tesztek alkalmával már lencsevégre is kerülnek az elleplezett példányok.

Ezúttal a várhatóan GLA névre hallgató típus sziluettjét tekinthetjük meg, ami legfőképpen a BMW X1, a MINI Countryman, illetve az Audi Q3 alkotta triumvirátus babérjait kívánja megtépázni. Az újdonság oly mértékben az A-osztály műszaki alapjait választja donorául, s az alapkivitelekben megőrzi az ’elsőkerekes’ kivitelek hajtásláncait is. A nagyobb teljesítményű motorokkal ellátott verziók persze már négykerékhajtással is büszkélkedhettnek, miközben az erőforrások kínálata aligha gazdagodik a felmenőkhöz képest.

Ami a külcsínt illeti, tisztán felismerhető, hogy a GL és a GLK markáns hűtőrácsai, s határozott vonásai az újabb terepes stílusát is meghatározzák majd. Az újdonságra már nem kell sokat várnunk, hiszen a jövőre esedékes Frankfurti Autószalonra várható leleplezés után már 2014 hajnalán a kereskedésekben kelletheti magát az új GLA.
