Könnyebb és erősebb A110-zel készül az Alpine

Nyomtatás

Az Alpine A110 olyan ellenfeleknek rontott neki, mint például az Alfa Romeo 4C vagy éppen a Porsche Cayman, ráadásul a Reanult újonnan útjára indított márkájának első fecskéje minden téren képes szembeszállni az előbb említett modellekkel. A franciák azonban még magasabbra vágynak, és a hírek szerint fejlesztés alatt áll egy még vadabb verzió az autóból, amely nem csak erősebb, de könnyebb is lesz.

A maga 250 lóerejével, 1080 kilogrammos tömegével és hátsókerékhajtásával már önmagában is egy igazi kis élményhajhász az A110, amit a 4,5 másodperces 0-100-as sprint is jól mutat – ha valaki mégsem hinné el, hogy az Alpine könnyen képes mosolyt csalni az ember arcára, annak ajánljuk a cikkünkben is megtalálható videót. A gyáriak azonban bőven látnak még potenciált az autóban, mind teljesítmény, mind pedig súlycsökkentés terén.

Amennyiben hihetünk a híreknek, úgy további 50 lóerőt igyekeznek kisajtolni az 1,8 literes turbósból a franciák, míg ugyanennyit szeretnének kilóban lefaragni az autó súlyából. Mindez 300 lóerőt és 1030 kilogrammos tömeget jelentene, a 3,43 kg/LE-s tömeg/teljesítmény arány pedig már bőven kiemelkedőnek számít. A végeredmény 4 másodperc körüli 0-100-as sprint lehetne, és természetesen minden más szempontból is sokat gyorsulna az autó.

Ezek egyébként kiváló mutatók lennének, hiszen még az autó versenyváltozata is „csak” 270 lóerőt kapott, és a súlyából is csak 30 kilogrammot sikerült lefaragni – igaz, ott más, a versenyzéshez szükséges kiegészítők növelhetik a tömeget. A még sportosabb A110 mellett egyébként már készül az Alpine következő modellje is, amely egy sportos SUV lehet majd. A franciák célja az, hogy a Cayman után a Macant is célba vegyék




Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark