2017. Április 25., Kedd

Frissitve:08:02:42

Különleges 124 Spider az Abarth-tól - megnyílt az első hazai Abarth szalon is

Nyomtatás

A Fiat nemrég élesztette fel egy legendás modelljét, a 124 Spidert, és ennek örömére természetesen nem maradhatott el az Abarth kúra sem, aminek végeredményét már Genfben láthattuk a hónap elején. Az olaszok azonban nem álltak le, és a New York-i Autószalonra már egy különkiadást is elvisznek az egyelőre még piacra sem került skorpiós roadsterből, méghozzá Elaborazione (az olasz szó magyarul feldolgozást jelent) utónévvel.

Az újdonság tulajdonképpen alig különbözik a svájci seregszemlén látott négykerekűtől, így ezúttal is agresszívabb, fekete színbe öltöztetett lökhárítókat, küszöböket és motorháztetőt, négy véggel megáldott sportkipufogó rendszert illetve egyedi, 17 colos keréktárcsákat köszönthetünk az autón, amit csak a kezdőképen láthatnak. A kis roadster egyébként ezzel a gúnyával valóban kifejezetten sportosra sikerült, noha alapból sem lehetett panaszunk rá.

Az utastérben szintén történt néhány változás az alapmodellhez képest: itt bőr sportüléseket, piros kontrasztvarrást és egyedi műszerfali órákat kapunk. A bőrborítású kormányt, az alumínium pedálokat és a szintén lecserélt váltógombot is érdemes lehet kiemelni. Noha a külső tekintetében sikerült egyedit alkotniuk az olasz mérnököknek, belül azért nagyon emlékeztet a 124 Spider a Mazda MX-5-re.

A lemezek alatt a gyáriak 1,4 literes, MultiAir nevű turbós benzinesét találjuk, amelyből ezúttal 160 lóerőt és 250 Nm-es csúcsnyomatékot hoztak ki az Abarth szakemberei; az erőt egy 6-sebességes manuális, vagy egy szintén 6-gangos automata továbbíthatja a hátsó kerekekhez. Az autó különlegessége azonban nem csak a plusz 20 lóerőben és 10 Nm-ben rejlik, hiszen hiába nem lett sokkal erősebb az alapváltozatnál, az önzáró differenciálműnek és Bilstein lengéscsillapítókkal szerelt sportfutóműnek köszönhetően jóval nagyobb élvezet lehet hajtani az Abarth-féle 124 Spidert.

Mindezeken felül az autóba bekerült egy Sport üzemmód is, amely hatással van a váltóra – már amennyiben az automata –, a kormányzásra és a mentestabilizálóra is, hogy a lehető legnagyobb élményekben lehessen részük a sofőröknek. Az igazán sportos tulajdonosok pedig akár Brembo fékrendszert is rendelhetnek a 124 Spider Elaborazione verióhoz. Ez a különleges változat egyébként minden bizonnyal csak az Egyesült Államokban kerül majd forgalomba.

Szomorkodni azonban nincs okunk, hiszen az Abarth 124 Spider az egyszerűbb Fiat testvérhez hasonlóan hazánkban is megvásárolható lesz. Az alapár és a bevezetés időpontja még nem ismert, de örömmel jelentjük, hogy épp ebben a hónapban nyílt meg az első magyarországi hivatalos Abarth szalon (pontosabban Abarth sarok), mégpedig az érdi Fiat Szabó márkakereskedés 'gondozásában', így a rajongók hazánkban is meg tudják vásárolni az európai Abarth-portfólió összes jelenlegi és jövőbeli modelljét.




Hozzászólások  

 
#1 Andras79 2016-03-23 20:33
Tényleg?! Megnyílt Érden az első magyarországi Abarth szalon?! Akkor el kell zarándokolnom Érdre, nyálat csurgatni! ;-)
Idézet
 

Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark