Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Egyesek szerint űrhajó, mások szerint a jövő. A BMW i8 viszont már 2014 óta közöttünk van, az elmúlt két esztendőben pedig közel 8000 példány talált gazdára belőle. A különleges hibrid menedzser-szuperautó így már egyesek szerint túl hétköznapi lehet a 40+ milliós árához – ennek megoldására érkezik a vörös után a szürke fényezésű limitált kiadás.

A színpaletta jól körített bővítése - galériaA Protonic Red Edition palettát alaposan felrázó vörös fényezése után az i8 visszatér a visszafogottabb üzleties vonalra a Protonic Dark Silver Edition kiadással – amely a nevéhez hűen sötétszürke fényezést takar. Nem is akármilyet, ugyanis az erőteljesen fényvisszaverő hatás jobban kiemeli az autó formáit a gyáriak szerint.

Mindenesetre tény, hogy az általunk tesztelt kiadásnál egy árnyalattal világosabb fényezés jól áll a modellnek. Minden más egyébként a hagyományos i8 katalógusban megtalálható módon működik, vagyis az alap- és az extrafelszereltségek nem változtak.

A Dark Silver Edition nem számozott, de időben korlátozott: a szeptember végi párizsi bemutatkozást követően decembertől lehet rendelni a típust 2017 első negyedévéig, a hagyományos kiadáshoz képest mérsékelt felárral - az i8 árszintjén nézve.