Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Los Angeles-i Autószalon ma nyitja meg kapuit a sajtó képviselői előtt, de vannak olyan gyártók, akik ennél exkluzívabb körülmények között szerették volna bemutatni újdonságukat. Nem volt ez másképp a Bentley-vel sem, de ezen nem is csodálkozhatunk, ugyanis az angolok első sorozatgyártású SUV-jük nyitóváltozatát leplezték le ügyfeleik előtt egy előkelő hotelben.

Különleges modell, különleges rajttalAz elegáns óriás utóneve persze nem meglepő, hiszen a First Edition egyértelműen utal az alkalomra. A jeles alkalomból természetesen szolgáltak néhány különlegességgel a gyáriak, így például egyedi 22 colos felniket és több helyen is feltűnő brit, zászlót mintázó logókat is felfedezhetünk az autón. A Bentley célja ezzel az összeállítással az volt, hogy megmutassa, mit is jelent számukra igazán a Bentayga.

Az utastérben már több apró változással találkozhatunk: a legfinomabb bőrből készült kárpitok az ülésen és az ajtóbetéteken is gyémántmintázatot kaptak, míg a különleges fabetéten a kívül már látott First Edition logót csodálhatjuk meg az anyósülés előtt. A foteleken sem mulasztották el feltüntetni az angolok, hogy egy speciális kiadással van dolgunk – na, nem mintha a normál változatok nem szolgálnának elég luxussal.

A motortérben természetesen ugyanaz a 6-literes, ikerturbós W12-es található, mint bármelyik másik Bentaygában. A szerkezet 608 lóereje és 900 Nm-es nyomatéka 300 km/h feletti végsebességet szavatol, míg a 0-100-as sprintet is letudja az autó 4,2 másodperc alatt – köszönhetően többek között az összkerékhajtásnak és a nyolcfokozatú automataváltónak is.

A First Edition-ből stílusosan 608 darab készül, és mindegyikhez jár majd egy egyedi Breitling karóra, amely koromfekete dobozban, fekete gyöngyház számlappal és bronzszínű szíjjal érkezik, hogy tökéletesen passzoljon az autóhoz. A vásárlók ráadásul három különböző típusból is választhatnak, amelyek mind-mind különlegesek: az Emergency névre hallgató képes jelezni a vészhelyzeteket,  a Cocpit B50 multifunkciós, elektromos szerkezettel van ellátva, míg a Chronomat 38 női kialakítással büszkélkedhet.