Lecsengett sláger: fűbe harap a Tata Nano

Nyomtatás

Ötletnek jó volt, de az ideje leáldozott: az egykoron az indiai közlekedés megreformálójaként köszöntött Tata Nano gyártása véget ér. A félmillió forintos autó két dolgot bizonyított: hogy lehet ennyiért zárt közlekedési eszközt gyártani, és hogy ezt csak óriási kompromisszumok árán lehet megvalósítani.

Hihetetlen, de már tíz éves a Tata Nano – 2020-tól pedig már Indiában sem lesz piacképes. Az eredetileg félmillió forintos árával az addig motorkerékpárral közlekedő indiai publikum számára lehetővé tette a négykerekű autózást, de sajnos gyorsan kiderült, hogy ez nem felel meg éppen a négykerekűekkel szemben támasztott legkisebb mértékű követelményeknek sem. Hiába kapott átfogó modellfrissítést és combosabb, 38 lóerős motort, a hiányzó biztonsági felszereltségek és a katasztrofális töréstesztek sok vásárló kedvét elvették a modelltől.

A típus azért így is sikertörténetként aposztrofálható, az ideje viszont teljesen lejárt. Hiába sikerült mára egészen gatyába rázni a Nanót, ha már négykerekű vásárlása mellett döntenek a vásárlók, akkor inkább vagy használt modellbe, vagy drágább típusba ülnek be, ami egy kicsit többet kínál tulajdonságokban és presztízs tekintetében is. Ezt kiválóan bizonyítja, hogy a tavaly júniusban gyártott 275 példány (ez sem egy nagy szám) után idén már csak egyetlen Nanóra akadt vásárló egy hónap alatt – így pedig lehet, hogy még túl sokat is várt a gyártás leállításával a Tata.




Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark