Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A japán márka korábbi ízelítőiből már jól tudjuk, hogy az Infiniti különleges, elektromos tanulmánnyal készül a Genfi Autószalonra, amely egyszerre vetíti előre a sportos gyártó szuperautóját és a japánok környezetbarát igyekezetét.

Az Emerge-E névre hallgató koncepció a tegnap kiszivárgott képeken már leplezetlenül látható és a csodálatos domborulatokat elnézve tiszta szívvel drukkolunk a japánoknak, hogy később szériában is megvalósítsák a kétüléses sportkocsit.

 

A legfrissebb információk szerint az újdonság hibrid lesz, akár a márka nagyon ügyes csúcsmodellje, azonban itt a fő vezérfonalat az elektronok viszik; a jobb súlyelosztás érdekében a középre beépített, hatótávnövelő, és a hajtásban közvetlenül nem szerepet vállaló 1,2 literes benzinmotor csupán segít az áramtermelésben, szükség esetén.

Még egyelőre az bizonytalan, hogy az Emerg-E koncepció marad, vagy reális esély van-e a szériagyártásba való bekerüléséhez, de ennek kipuhatolózásához egy interjú keretében magunk vesszük kezelésbe Genfben Andy Palmert, az Infiniti termék- és elektromos-felelősét, a Nissan alelnökét.

Addig is, az úriember korábbi interjúiban annyit már elárult, hogy „egy teljesen elektromos szedánnal az úton, a következő logikus lépés a teljesítmény és a környezet-tudatosság határainak feszegetése”.

Ám legyen – mi a törekvésükhöz a legjobbakat kívánjuk, és reméljük, hogy a közeljövőben újabb szereplővel bővül az izgalmas szuperautók mezőnye.