A Toyota GT86 fejlesztési periódusa kissé elhúzódott, hiszen már évekkel a piaci bevezetés előtt is nagy izgalmak közepette várhattuk a hivatalos bemutatót. Most, hogy az első példányok már hazánk határait is átlépték, a japánok igyekeznek folyamatosan rivaldafényben tartani a megfizethetőnek titulált sportautót, melynek tulajdonosai éppen a népszerűség folytán vannak kitéve annak a kockázatnak, hogy végül a tömeg szürkeségébe vesznek.
TRD Toyota GT86 - galériaA szigetország marketingesei persze tanulhattak valamit német kollégáiktól, akiknek szintén jó szokásuk, hogy első nekifutásra kiadnak egy nagyon szép, nagyon erős, és nagyon sportos modellt, majd néhány pillanat múltán előhúznak a kalapból több tucatnyi kiegészítőt és teljesítményfokozó csomagot, melyeknek köszönhetően persze még szebb, még erősebb, és még sportosabb autók boldog tulajdonosai lehetünk.
Irány a pálya! - A TRD GT86-os talán tovább bírja
Így tesz a cég tunere, a "Toyota Racing Development" is, hiszen a vállalat az amúgy is nyersnek nevezett, ám szegről-végről mégiscsak populáris és kommersz újdonságot kívánságra agresszívebbé varázsolja. A márkakereskedői hálózat tagjainál is megrendelhető „TRD Performance Line” csomagot a napokon belül kezdődő Párizsi Autószalonon is megcsodálhatjuk, ahol a külcsín kapcsán az új lökhárítók, toldatok, légterelők, és a hangsúlyos hátsó diffúzor vonhatják magukra a figyelmet, miközben az igazán kifinomult részletek sorát olyan figyelmességek szaporítják, mint például a logóval gravírozott kipufogóvégek.
Vélhetően a teljesen átalakított TRD kivitel is csatlakozik a kínálathoz
A 18 collos felnik mögött már némi érdemi módosítás is a szemünkbe tűnhet, hiszen az elől 355, míg hátul 345 mm-es tárcsákba harapó Brembo féknyergek jó szolgálatot tehetnek a pályanapok fokozott igénybevétele során. Noha a GT86
Viszonylag puritán, mert annak kell lenniemanuális váltójának rövid útjai eddig sem hagytak kívánnivalót, a fejlesztők ezen is javíthattak egy keveset, s egyúttal jobban tapadó, kényelmesebb burkolatot is kapott a kapcsoló.
A felfüggesztés szintén a sportosság szellemében lesz keményebb, de a futómű állítható hasmagasságot biztosító kivitelben is megrendelhető lesz, miközben a karosszéria jellemzői toronymerevítőkkel javíthatóak. A motor persze új olaj-, és légszűrűkkel, hatékonyabb hűtővel, vagy éppen szabadabb áramlású leömlőkkel finomhangolható.
Akinek ez a fétise, akár havi rendszerességgel a márkakereskedők kasszájához járulhat
Mondanunk sem kell, hogy a TRD csomag egyes elemei az autójukra folyamatosan költeni szándékozó ügyfelek számára külön-külön is elérhetővé válnak, de a kezdeti reakciók felmérése alapján a cég 2013 elejére egy teljesen átalakított kivitel piaci bevezetését is kilátásba helyezte.

