
Noha robotváltója miatt sosem lehet tökéletes autó a hibrid rendszerrel felvértezett Peugeot 3008, a franciák azért megpróbálják kívánatosabbá tenni azzal, hogy alacsonyabb étvágyra késztetik. Apró változtatásokkal mintegy 3 deciliteres takarékoskodást ígér a gyártó, így összességében 3,5 liter gázolajjal is megelégedhet a típus 100 km-en.
A 163 lóerős dízelmotor, illetve a folyamatosan 27, maximálisan 37 lóerőt biztosító elektromos egység által generált, általunk is tesztre fogott 200 ló mindeddig minimum 3,8 liter üzemanyagot kért enni, ami 99 g/km-es kibocsátásnak felel meg.

Ehhez képest a 2012 szeptemberétől készülő új modellek még kevésbé lesznek környezetszennyezők, mégpedig néhány kisebb módosításnak köszönhetően: az oroszlánosok átírták a dízelmotor, valamint a villanymotor vezérlőszoftverét is, illetve szintén hoznak a konyhára valamicskét a 16 hüvelykes felnire szerelt, alacsony gördülési ellenállású abroncsok. Mindezek összesen 3 decilitert takarítanak meg, tehát 3,5 literes vegyes fogyasztásról szól a fáma, ami kipufogott széndioxidra átszámítva 91 g/km.
Persze erre a 3 deciliterre mondhatnánk, hogy nem sok, ám a fejlesztők részéről már ezek a 7-8 %-ot meghaladó spórolások is hatalmas befektetést igényelnek.

A Peugeot hivatalos közleménye szerint a módosítás főként a városi etapokat érinti, azokon érezhető meg legjobban, ráadásul a 17 és 18 colos felnivel szerelt példányok is profitálnak az említett változtatásokból. Annak ellenére, hogy továbbra is a kelletlen robotváltóval szerelik a 3008 HYbrid4-t, örömteli a gyártó igyekezete, hiszen a jobbára városokban mozgó tulajdonosok profitálhatnak a finomhangolás előnyeiből.
