.jpg)
A hírek szerint néhány hónapon belül az itthoni márkakereskedésekbe is megérkezhet a hazai piac talán legfontosabb és legérdekesebb 2012-es autós újdonsága, a Škoda Rapid. A csehek (vagy németek?) néhány hete, hónapja már a végső teszteket és simításokat végzik a Nürburgring legendás Nordschleife-i aszfaltcsíkján, amiről már korábban beszámoltunk Olvasóiknak.
Ám míg 3 héttel ezelőtti cikkünkben csupán kémfotókkal és álcázott prototípusokkal tudtunk szolgálni, immár végleges, gyári fotókat oszthatunk meg Önökkel, a Mlada Boleslav-i márka ugyanis a tegnapi nap során közzétett két képet az újdonságról, amely a szintén tegnap kiszivárgott Seat Toledo testvérmodellje lesz.
Sem a karosszéria, sem pedig az utastér nem emlékeztet a Fabiára - szerencsére
A hivatalos képeken jól látszik, hogy a típus végső verziója (nagy örömünkre) megörökölte a tavaly Frankfurtban debütált MissionL koncepció formanyelvét, amely egyúttal a Škoda jövőbeli formai irányzatát is előrevetíti - ide tartozik például a motorháztető nyúlványára költöztetett Škoda embléma, az élekkel határolt, határozott és komoly tekintet, a letisztult, vízszintes tagolású orr, valamint az új vonalak és megoldások a farrészen.
A típus alapját a Fabia adja, ám ezúttal többről van szó, mint egy lépcsőshátú Fabia: a mérnökök alaposan átszabták a kiskategóriás modellt. A tengelytáv például 246 centiről közel 260-ra növekszik, az autó a 4,25 méter hosszú kombi változatnál is nyúlánkabb lesz 23 centivel, s a szélesség közel 60 mm-t gyarapszik, így elérve az 1,7 métert. Mindez a tervezők szerint nagyon jót tesz az utastér méretének és a már alaphelyzetben több mint 500 literes puttonynak - mindkét fronton az Octaviához hasonlóan teljesít majd a Rapid. További érdekesség, hogy a szedán felépítés ellenére a csomagtérajtó a hátsó szélvédővel együtt nyílik, vagyis ötajtós kialakításról beszélhetünk.
Remek helykínálatot és tágas csomagtartót ígér a Škoda Rapid
A letisztult, praktikus belső sem a Fabiát fogja idézni; a várakozások szerint a kabin szinte teljes mértékben megegyezhet a tegnap látott Seat Toledo enteriőrjével, így be is másoltuk a spanyol testvérmodell képeit.
Technikai fronton nem kell nagy csodákra számítani: az alapokat a jól bevált megoldások és az egyszerűség határozza meg, így például a hátsó futómű sem multilink rendszerű lesz, hanem a mérnökök a Fabia egyszerűbb csatolt lengőkaros megoldását alkalmazzák.
5 benzin- és 2 dízelmotorral kínálják majd a csehek a 4,5 méter hosszú szedánt
A motorkínálat a gyártó szerint héttagú (5 benzines és 2 gázolajos) lesz; az szinte biztos, hogy a 86 és a 105 lóerős 1.2 TSI, valamint a 122 lovas 1.4 TSI-vel találkozni fogunk, ám a másik két benzines létét egyelőre homály fedi – valószínűleg a régi 1,2 literes háromhengeres átdolgozott változata érkezik még egy-két teljesítményváltozatban.
Dízelfronton az 1.6 TDI-t várjuk 90 és 105 lóerővel. Szériában motorváltozattól függően 5- vagy 6-sebességes manuális váltók járnak a kizárólag elsőkerekes Rapidhoz, míg egyes erőforrásokhoz megrendelhetjük majd a remek 7-sebességes DSG szerkezet.
Amint további információk vagy fotók látnak napvilágot a csehek új büszkeségéről és a magyar autópiac friss sikervárományosáról, ígérjük, azonnal jelentkezünk. Egyelőre annyit tudunk még kiegészítésképp, hogy a Rapid a szeptemberi Párizsi Autószalonon mutatkozhat be, európai forgalmazása pedig még az év végén megkezdődik, egyelőre ismeretlen árakon.
