Mégsem Supra néven jön a Toyota új sportautója? – csúszik a bemutató is

Nyomtatás

A Toyota ugyan hivatalosan sosem jelentette ki, hogy a januári Detroiti Autószalonon bemutatja majd a várva várt új Suprát, szinte mindenki azt gondolta, hogy a japánok végre leleplezik majd az autót. Most azonban bejelentették a gyáriak, hogy nem viszik el az autót az amerikai seregszemlére, sőt, ami talán még sokkolóbb lehet a rajongók számára, még az sem teljesen biztos, hogy Supra marad a végleges név, még ha korábban már egy kiszivárgott katalóguson is szerepelt már ez a típusjel.

Az tehát már biztos, hogy januárban még nem láthatjuk a japánok várva várt új sportautóját, azonban a Toyota észak-amerikai feje, Jack Hollis egy ennél sokkal érdekesebb információval is sokkolta a rajongókat. A szakember ugyanis elárulta, hogy a Supra mellett még több más név is szerepel a kalapban, és némelyik ezek közül igen erős jelölt, ugyanakkor a végső döntés csak jövőre születik majd meg.

Mi azért nagyon csodálkoznánk, ha végül is mégsem a mostanra már-már legendássá vált Supra nevet hoznák vissza a japánok, de valószínűleg ezzel is meg tud majd barátkozni mindenki, ha az autó hozza majd azt a teljesítményt, amit mindenki vár tőle. Ez ügyben pedig nincs okunk kételkedni, ugyanis a BMW-vel közösen kifejlesztett alapok, a nagy valószínűséggel a bajoroktól érkező erőforrások és a japánok precizitása garanciát jelentenek a kiváló képességekre. A hírek szerint egyébként két motorral lesz majd elérhető az autó: egy 2-literes négyhengeressel, ami nagyjából 190 és 250, illetve egy 3-literes, soros hathengeressel, ami körülbelül 340 lóerőt kínál majd – de egy hibrid verzió sem kizárt. Reméljük nem késik már sokat az újdonság.




Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark