Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Megérkeztek az első, kiszivárogtatott képek a Dacia Logan második generációjáról. Az újdonság teljes valójában a jövő heti Párizsi Autószalonon mutatkozik be, de már így is sokat lehet tudni róla.

Logikus modernizálás - galériaA félreismerhetetlen külső alapos modernizáláson esett át a modellváltással, amely hatást leginkább a világítótestek átrajzolása kelti. Belül ugyanez a benyomás foghat el minket, ráadásul ide is kérhetjük a Lodgy-ban bemutatkozott új, érintőképernyős navigációs rendszert. Ehhez érkezik a gyári közlemény szerint jobb anyagminőség, valamint a hangulatos műszerfali betét és kontrasztvarrás.

Új turbómotorral is száguldhat - galériaA motortér tartalmáról egyelőre titkolóznak az illetékesek, de jó eséllyel 1,6 literes szívó és 1,2 literes turbós benzinest, valamint az 1,5 literes dízelmotor különböző teljesítményváltozatait kérhetjük a továbbra is kedvező árú szedánhoz. Egyes pletykák viszont egy új, 0,9 literes, turbós háromhengeres bemutatkozását is jósolják, amely 90 lóerővel ruházná fel a Logant. Hamarosan, a hivatalos bemutatón minden kiderül – mi is ott leszünk és a helyszínről érkezünk a legfrissebb információkkal.